Haltömeg-különbséggel a bajnoki titulusig

Haltömeg-különbséggel a bajnoki titulusig

Javában tart a horgászszezon, egymást érik a versenyek, sőt a rangosabbak közül már egyesek be is fejeződtek. Szerbiában, a kétszeres pontyfogó világbajnok háza táján is véget értek a küzdelmek az országos pontyfogó bajnokságon, ahol összeállt a dél-afrikai világversenyen rajtoló válogatott csapat. Hogyan alakult ki déli szomszédunknál az első liga végeredménye, vajon mi történt a mindent eldöntő utolsó fordulóban? A Haldorádó látogatói megtudhatják, ha velem tartanak.

Július hatodikán befejeződött Szerbia legeredményesebb és legfiatalabb horgászsportágában az idei országos bajnokság. A háromfordulós megmérettetés összecsapásai a belgrádi Száva-tavon kezdődtek, majd következett a második menet a dél szerbiai Niš város melletti Oblačini-tavon. A pecameccs utolsó hetven órájának színhelyéül pedig a muzslyai Cseppeli-tavat választotta a Szerbiai pontyfogó szövetség versenybizottsága. Fölöttébb izgalmasnak ígérkezett a bajnokságzáró forduló, hiszen száznegyven óra horgászat után még több csapatnak megvolt a lehetősége, hogy a tíz hektár felületű, zöld nádkoszorúval övezett, kristálytiszta vizű, helyenként tíz méter mélységű homoktóból „kipecázza” a dobogós helyezést, és annak jogát, hogy válogatott csapattagként képviselje Szerbiát Dél-Afrikában, a 10. pontyfogó világbajnokságon.

Ismertetem a második forduló utáni állást. A táblázat élén a CT Slana Bara állt 4 ponttal, második a CT Čigra, harmadik a Banat Carp System egyaránt 7 ponttal, negyedik a RM Mika Alas, ötödik a CT Zeus 8 ponttal… Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy a Szerbia Pontyfogó Szövetség az idei bajnokságon fordulóként egy szektornak minősítette a mezőnyt, és az úszózó kollégákhoz hasonló módon pontozta a csapatok eredményét.

Beindul a verseny a Cseppeli-tavon

Július 3-án, csütörtökön délelőtt tíz órakor kezdődött el a hajrá. A békésen csillogó Cseppeli-tavon szinte azonnal beindultak a kapások, és már az első 11 óra pecázás után mindegyik csapat szákjában halak ficánkoltak. Az összesítésben éllovas CT Slana Bara csapat tagjai fogták ki ez idő alatt a legtöbb pontyot (48,24 kg-ot), és a harmadik fordulóban is megszerezték a vezetést. A nagybecskereki Banat Carp System követte őket 14 kilogramm lemaradással, harmadik az újvidéki Zeus CT. A beállt helyzetből kifolyólag most már nem csak a minimum 3 pontlemaradást, de előbb az újonnan adódott haltömeg-különbséget is le kellett dolgozniuk azon csapatoknak, amelyek ujjat akartak húzni Goran Mesarošsal és Vladimir Burumdžijával.

Goran Mesaroš csapata az első tizenegy óra után biztosan vezetett

A 24. órában a nagybecskereki pontyfogók kifogták a 65. kilogramm halat, amivel végre sikerült maguk mögé szorítani a Slana Barát. Közben a kruševaci Čigra is behozott egy jó sorozatot, ennek köszönhetően ők a CT Zeust taszították le a negyedik helyre. A pontyok megállás nélkül csemegéztek, ízlelgették a bojlikat, de sok volt a leakadás.

A Štuka (Csuka) csapat pontyot fog
Egyszemélyes Zeus-akció

A Banat Carp System horgászai egyre jobban bemelegedtek. Željko Sirar és Bojan Bojanić folyamatosan szedegette ki a vízből a békés bajszosokat, és 48 óra után már 205 kilogrammal vezették a mezőnyt. Ez idő alatt az újvidéki Zeus ismét rákapcsolt. Swingereik csipogásától visszhangzott a táj, ők pedig kontrázgattak, szákolgattak, ennek eredményeként a 140. kilogramm halat is lemérették. És kiderült, hogy immár nekik is sikerült öt pontykilogrammal lekörözniük a Slana Barát.

A pontyok hullámokban csemegéztek

Ekkor csillant föl először a nagybecskerekiek előtt annak lehetősége, hogy nemcsak a dobogóra jutást, hanem egy kis szerencsével talán még a bajnoki titulust is megszerezhetik - persze akkor, ha netán még egy hellyel lejjebb csúszna a Slana Bara csapata, nekik viszont az összesítésben erősebb haltömegük lenne. Vajon mi lesz itt a találkozó végéig? A befejező forduló drámai szakaszához értünk.

Egy kicsit pihen a pontyfinomságot szállító „levegő-víz” rakéta…
… és máris bevetésre készül

Szombat estig a táblázat élén azonkívül, hogy a Banat Carp System még 90 kilogramm halat szákolt, a Zeus 34-et, a Slana bara pedig 35-öt, más változás nem történt.

Tetőzik az izgalom…
… fogás a fogást éri
Kis ízelítő a zsákmányból

Az utolsó éjszakán újabb meglepetés érte a versenyzőket. Káprázatosan előrenyomult a Mika Alas CT, a belgrádiaknak sikerült 161 kilogrammról 226-ra javítaniuk. Ezzel az eredménnyel megkaparintották a második helyezést, egy-egy pozícióval lejjebb taszítva a Zeust és a Slana Barát. Egy óra maradt még a bajnokságból, amikor a sarokrész csücskében pecázó Banat Carp System párosnak elnémultak a csipogói.

„Úgy látszik, hogy Željko innen már minden halat kifogott”, heccelődött ekkor jókedvében Bojan Bojanić, az aranyérmes szerbiai válogatott csapatkapitánya. Tehette, hiszen ez idáig 65 darab pontyot fogtak, és a táblázat állása az ő malmukra hajtotta a vizet. Előnyük is majdnem száz kilogrammra rúgott.

Az utolsó sípszó pontot tett a nagybecskerekiek győzelmére - 320,21 kilogramm halfogással nyerték meg a harmadik fordulót. Második az RM Mika Alas lett 226,85 kilogramm hallal, harmadik a Zeus (209,45 kg), negyedik a Slana Bara (192,26 kg), ötödik a Carp Racing CT (163,67 kg), hatodik a Sremska Mitrovica-i CT Štuka (154,41 kg), hetedik a Čigra Kruševac (124,5 kg).

És az összesítésben megtörtént a szinte hihetetlen, a Banat Carp System CT pontszámban utolérte az újvidéki Slana Bara CT teljesítményét, sőt a haltömeg-lemaradást is sikerült behoznia.

Együtt az új válogatott, az országos bajnokság győztesei

Talán rácélozhatok, a szerbiai pontyfogó bajnokság utolsó fordulójában a muzslyai Cseppeli-tó egy nagyon jó és rendkívül izgalmas pecázással, 1390 kilogramm hallal és nagybecskereki országos bajnokokkal ajándékozta meg a pontyfogó sportot.

A bajnokság végeredménye:

  1. Banat Carp System CT - Nagybecskerek, Željko Sirar és Bojan Bojanić, 8 pont (569,90 kg)

  2. Slana Bara CT - Újvidék, Goran Mesaroš és Vladimir Burumdžija, 8 pont (527,02 kg)

  3. RM Mika Alas - Belgrád, Saša Popović és Branislav Petrović, 10 pont

  4. CT Zeus - Újvidék, 11 pont

  5. Čigra Kruševac, 14 pont

  6. Carp Racing Team, 15 pont

  7. Štuka CT Sremska Mitrovica, 18 pont (kiesett az első ligából)

Ezen a vasárnapon a tó történelmében először esett meg, hogy a pontyok mellett pontyfogó bajnokok is lubickoltak a vízben...
… Bojan Bojanić...
… és Željko Sirar

Szerbiában a 2008-as országos bajnokságon a végeredmény úgy alakult, hogy ugyanabban az összeállításban, mint a tavalyi világbajnokságon, az idén is együtt van a régi csapat, mindössze azzal a különbséggel, hogy Dél-Afrikába szaktanácsadóként elkíséri majd őket a begaszentgyörgyi Milan Majkić és a nagykikindai Blagoje Nemčev világbajnoki páros.

Viszontlátásra október 20. és 26. között a Bloemhof település közelében fekvő Vaal folyó víztározóján, a jubiláris, 10. világbajnokság színhelyén, Dél-Afrikában!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.