Harsány   onlány… Flúgos beszámoló

Harsány onlány… Flúgos beszámoló

Az ötödik amatőr - mára már Flúgos Futam néven közismertté vált - bojlis vándorkupa beszámolóját olvashatjátok, szinte on-line, ugyanis én élőben írom, ti kis késéssel láthatjátok, ahogy percről percre a flúgos golyósok is megélhették. Fogadjátok szeretettel a történtek leírását a nagy halak birodalmából, a lelkes amatőrök horgairól, a szükséges mértékű szöveggel és nagyon sok fotóval… főszereplői a flúgos amatőrök és szép halak.

2012. április 29. vasárnap, délután 16 óra: Ülünk Kunsági-főcsatorna akasztói versenypályájának mostanra kihalt partján és agyalunk. A versenyzők már szétszéledtek, mennek a megérdemelt pihenőjükre, mi pedig itt maradtunk a dilemmánkkal. Hogy legyen a jövő évi? Megígértük, hogy „nagyhalas” vízre visszük őket, bátorítottunk mindenkit, hogy próbálja ki magát ott is. Tervek között első helyen a Harsányi Horgásztó szerepelt, ebből nem is szerettünk volna lejjebb adni, hát maradt a sziszifuszi szervező munka, hogy mindenki megtalálja majd a lehetőségek közt a számítását. Lázas szervező munka folyik…

2012. nyár, ősz, tél, következő év tavasz, nyár: megszerveztük! Mindenkit meghívtunk az előző versenyünk résztvevőiből, aki előzetesen jelezte szándékát. A tógazdával sokszorosan egyeztettünk, számoltunk, latolgattuk az esélyeket. Mivel rangosnak ígérkezett a verseny, meg egyébként is már megszokottá vált ennek a versenysorozatnak a kapcsán, hogy minden induló ajándékkal kezdi a versenyzést, hát támogatókat kerestünk, kuncsorogtunk. Mivel a horgásztó adottságai megkövetelték, szektorokra bontottuk a pályát és minden szektornak főtámogatót kerestünk, plusz több olyan szponzort, aki szektort ugyan nem, de a csapatokat külön-külön megajándékozza az általa gyártott és forgalmazott horgászfelszereléssel. A szektortámogatók végül is a Horváth Csaba nevével fémjelzett Carp Friend Baits, a Polgár Károly által jegyzett Gigant Baits, valamint Keresztes Ferenc, az Imothepbaits képviselője lett. Rendkívül bőkezűen támogatott a Maros Mix Ambrus Tiborral az élén, nagy értékű csomagot küldött Döme Gábor a Haldorádótól, Kovács Zoltán az SBS-től és Wágner Csaba a Titan Baitstől. Köszönjük nekik!

Tavaly április, amikor még csak terveztünk
Az idei helyszín néhány arca
Szektorszponzorok és támogatók
A sorsoláskor kiosztott ajándékok (Danit természetesen nem sorsoltuk ki!)

2013. 09. 12. csütörtök, délelőtt 11 óra: Tóth Péter, Misó és jómagam serényen jelöljük a leendő versenypályát. Petiék már kimérték, kiszalagozták az egy-egy csapatnak jutó helyet, mi kitűzzük a táblákat nagyjából középre, ahova le lehet majd telepíteni a botokat a tartószerkezetükkel együtt. Petiék csónakból még egy-egy dőlőbóját tesznek minden versenyhely két szélére, körülbelül 120-130 méterre a parttól, hogy a versenyzők precízebben tudjanak majd dobálni anélkül, hogy keresztbe dobjanak a szomszédoknak (vagy akár saját maguknak is).

Csütörtök délután 16 óra: A meghirdetett gyülekező. Szinte mindenki a helyszínen van már, csak két csapat késik egy baleset miatti torlódás következményeként, regisztráltak, kezdődhet a sorsolás. Kétkörös a húzás, először a regisztráció sorrendjében egy sorszámhúzás, majd a szerint egy-egy kartondobozt vehetnek el, amelyikben a szponzorok által felajánlott horgászcuccok mellett egy papíron a versenypálya egyik helyének száma van, ahol a következő majdnem három napot kell aktív halfogással eltölteni. A versenyzők kellő izgalommal és a helyzetnek megfelelő, de egyáltalán nem amatőrökre jellemző alázattal viselkednek és teszik a dolgukat. Látszik mindenkin, hogy nagy reményekkel és izgalmas várakozással tekintenek a megmérettetésre. Szerencsére ezen a vízen nem lehet rossz helyre sorsolni, itt minden hely nyerő lehet. Aki ismeri a Harsányi Horgásztóról származó eredményeket, nem kételkedik a várható kapitális fogásokban és láthatóan főszereplője szeretne lenni néhány új híresztelésnek!

Csütörtök 19 óra: Szinte minden csapat elfoglalta a helyét, előkészült a versenyre, összeszerelt, szétpakolt, minden elrendezett fejben és a parton is, akár kezdhetnénk is… miért is ne?! Limitellenőrzést végzünk, ami profi módon működik, köszönhetően az együttműködő és minden szabályt betartó résztvevőknek.

Kezdődjön hát az ötödik Flúgos Futam!

Csütörtök 20 óra: Csobbannak a spombok, suhognak a dobócsövek, repülnek a magok, golyók, pelletek. Majd rövidesen a golyók a horog elé kötve, hátha reggelig már adnak is halakat.

Regisztráció, megnyitó, sorsolás két menetben
Egy kis ízelítő a későbbi díjakból
Helyfoglalás, flúgosan komoly limitellenőrzés

Arra gondoltunk, hogy a hajnali kelést, az egész napos rohangálást a nulladik éjszaka egy pihentető alvással tehetjük jóvá… ember tervez, Harsány - na, meg az aktívabb versenyzők -végez(nek). Még egy egész óra sem múlt el a rajttól, már csörög a mérlegelő lapon feltüntetett egyik telefonunk. „Gyertek mérlegelni, legyetek szívesek!” Mi van? Ezt el sem hiszem… pedig igaz! Még fel sem ocsúdtunk, még össze sem készítettük a technikát, amikor második telefon is érkezik. Egy újabb kifogott halhoz hívnak. Igaz, ez külső akadású. A Halbiológusok ezzel a bejelentéssel esélyessé váltak a fair play díjra, hiszen semmi sem tiltotta a kiírásban a külső akadású halak beméretését, igaz, nem is szerettük volna ezt a lehetőséget tömegesen megadni, de nem feltételeztük, hogy egy gigantikus halairól elhíresült horgászvízen túlzottan jellemzővé válik majd ez a fajta akadás. Sokan nem jelezték volna, hogy kabátba akadt a horog. Megbeszéltük, hogy inkább ne adjanak támadási felületet, ne könyveltessék be az eredményeik közé. A szomszédból a Bárkás Carp Team tagja, Szabó Zsolt fogja az első bekönyvelhető pontyot. Majd szinte el sem kell mozdulnunk innen, hiszen a szomszédban a Lógatós Team tagja, Bán Pityu is fáraszt. De még nincs kint a hal a szákban, amikor a Gigant Baits szektorból kapunk hívást a Csipetcsapattól, hogy partot ért egy kapitális haluk. Azt tudni kell, hogy az aktuális legnagyobb hal kifogójának - lévén flúgos a verseny neve, hát legyenek flúgos események is - kényszerű viseletként, amíg nem fog valaki más nagyobb halat - egy rózsaszín „nagymama bugyit” kell magán hordania! Aki megszegi ezt a szabályt, annak két óra hosszára ki kell szednie a horgait és nem versenyezhet ez ideig! Így Bujáki Gergely azóta is ebben a bugyingóban él…

Alig adjuk át ünnepélyes keretek között a nemes ruhadarabot, sietnünk kell vissza a Carp Friend Baits szektorba, mert közben Bán Pityu partra terelte az előbb még fárasztott halat, amit mérlegelni kell. Ráadásul már a Halbiológusok ismét - ezúttal nem kabátba akadt - halat szedtek ki, annak is hiányzik a mérés, fotózás és a jegyzőkönyvezés, na meg persze, a visszaengedés. Miközben fotózunk, hat hellyel előttünk a Carp Wolf Team is nagy halat terel ki, de taktikájuk szerint ezt a tizenkét kiló környékit nem jegyzőkönyveztetik be, várják a nagyobbakat, amiből az öt értékelendő halat dokumentáltatják majd! Igen, ez a mostani verseny észjáték is…

Az INTeamből, szintén a felső keresztgátas CFB szektorban, Simon Csabi is fáraszt, mellette a Zsír Olimpikonokból Zsír is terelget egy jó halat, hát mi van itt? Simon Csabi nem méreti be a körülbelül 8 kilós halát, Zsír beszakadt a part közelében. Sajnáljuk… de sok időnk nincs sajnálkozni, mert az Imothepbaits szektorból a Tuti Carp Team tagja, Jankovics István is sikeres horgásznak könyvelheti el magát, hiszen értékelhető halat terelt szákba. Egy 15,64 kg-os hibátlan pontyot. Kezdek fáradni, pedig még hol van a vége?!

Péntek 2 óra 30 perc: Pár perc nyugalom van, feküdjünk le kicsit! Amikor kezdenénk átvenni a hálózsák melegét, ismét telefon csörög, a Csipetcsapatból Dottore jelzi, ismét dolgunk lenne náluk! Oké, máris ott vagyunk! Miután végeztünk, fáradtan dőlünk le, de még az első álom reménye sem ér el letompított tudatunkig, máris telefon zörög. Az első versenyhelyről, a Baracska-Kecel Carp Teamből Heim Attila húszas környékire saccolt halához kellett sietnünk. Most már tényleg elfáradtunk, ráadásul reggel is van hamarosan, ilyenkor már vétek elaludni… és ez még csak az első pár óra komolyabb és általunk ismert eseményei. Ahogy ébredeznek a népek, egyre-másra tudjuk meg, hogy többen több szépnek nevezhető halat is fogtak, de taktikai okokból nem mérették és könyveltették be. Extrém eset az Atomic Carposoké, akik a 13,70-est higgadtan visszatették minden dokumentálás nélkül. Én azért nyilván írattam volna pár sort egy ekkoráról a jegyzőkönyvünkre…

A Csipetcsapat halai. Ők vezetnek az első 12 óra után
Az első órák bejegyzett halai

Most nézem, még alig kezdődött el a verseny, már mennyit írtam róla. Ígérem, ettől kezdve csak a leginkább érdekfeszítő adatokat közlöm, mert nem lesz elég a portál tárhelye a végén! Most péntek délelőtt 8 óra közeleg, hamarosan egy (rész)eredményközlő táblázatot készítünk, majd jön az ebéd és folytatódhat a futam! Néhány órája csendesebb a pálya, nyilván kihasználjuk, ha továbbra is így marad, bekajálunk és végre lepihenünk pár percre! Azt azért nem bántam még meg, hogy a mérlegelő jegyzőkönyveken az első telefonszám Misóé… bár így is, úgy is együtt rójuk a kilométereket, de mégis csak őt keltik hamarabb.

Péntek reggel 8 óra: Az első tizenkét órás összesítő szerint, a taktikázás eredményének köszönhetően és a csapatok ébredező tagjainak elmondása alapján sok halat tartottak kicsinek, a versenyre alkalmatlannak, így kifogásukat követően azonnal, mérés nélkül engedték vissza. Kétélű fegyver ez a szabályzat, mert könnyen el lehet taktikázni a dolgot. Aki csak a nagy halakat méreti és könyvelteti be, az kizárja magát a későbbi esetleg beeső még nagyobb halakkal való versengésből, vagy éppen nem lesz neki meg az öt bemért hala, aki viszont kisebbekkel is megelégszik a jegyzőkönyvében, tehát talán túl korán íratja be az öt halat, elveszítheti az esélyt a fődíjra. Élő példa az Atomic Carpos fiúk esete, akik a 13,7-est visszaengedték ma délelőtt pedig már a 12,48-ast is bemérették, igaz, utána - kissé átgondolva az első döntést - óriási szerencsével sikerült fogniuk még egy 14,84-est, amivel szinte ugyanott voltak átlagban, mintha a legelsőt is regisztrálták volna. Csak úgy lett volna már három haluk és sokkal közelebb lettek volna a győzelemhez szükséges öt halhoz.

Reggeli részeredmények
Gergő viselheti először a nagy haláért (21,1 kg) járó bugyogót

Péntek 12 óra. Ma csirkepörkölt van ebédre tarhonyával, savanyú uborkával, ami láthatóan mindenkit feldob. Mármint az első órák fizikai és szellemi fáradalmai közepette.

Péntek 15 óra 40 perc: Már jó ideje kering felettünk egy esőfelhő, amiből az imént egy kiadós eső kerekedett nagy széllel, bőséges vízzel, majd levezetésként háromszoros szivárvánnyal. Reménykeltő volt az elveszett reményűeknek, hátha ez a zápor átmozgatja az utóbbi órákban leült halakat. Ha nem is a várakozások szerint, de némileg tényleg javult a halak étvágya, legalábbis a horgon felkínált csalétkek iránt. E javuló étvágy egyik eredménye, hogy újabb - bugyit érő - rekordhal került kézbe, ráadásul egy bojlis horgász, mit horgász, horgász és versenyző, ráadásul egy NŐ kezébe! Blaskó Csilla, a Laser Carp Team tagja egy 22,44 kg-os hallal küzdötte le a nem sokkal előbb Batta András, a Tuti Carp csapat tagja által fogott 21,40-es ponttyal elnyert „trófeát”. Ment a bugyi vándorútra, nem kézről kézre, hanem farról farra.

Sorbaállás az ebédért
Nagy eső, nagy szivárvány. Nekünk - a tető alól - tetszett…
A második „bugyis” és hala (Batta András, 21,40 kg)
Kevesebb, mint két óra múlva Blaskó Csilla vette fel a bugyit (22,44 kg)

Szombat hajnal 4 óra 30 perc: Az elmúlt éjszaka csendesebb volt, mint az előző, igaz, sokkal hűvösebb is. Talán ezért, talán más okok miatt, nem is evett annyira a hal. Vannak meglepetések, mint például a Gigant szektorban a Görbebot Csapat, Kálmán Petiék, akik az előző este 3/4 8-tól 3 halat fogtak, mindhárman egyet-egyet, amivel magasan felülmúlták eddigi egyéni pontyrekordjukat. Láthatóan őszintén tudtak örülni ennek. Heim Attila az Imothep szektor elején éjfélkor egy 18,12 kg-os, hajnal négykor pedig egy 15,68 kg-os halat emelt ki. Nem egyszerű ezen a helyen, főleg ekkora halat kiszenvedni. A Bagdi testvérek, Attiláék szomszédjai is két halat fogtak, de lényegesen kisebb méretekben. Itt most nem a méret a lényeg… a mérlegelésnél Marcus, a kutyakedvenc vágyakozva méregeti Misót. Szelidi-tó óta nem titkolja vonzalmát bírótársam iránt.

Néhány éjszaka jegyzőkönyvezett fogás
A Görbebot Csapat, Kálmán família (saját rekord) halai
Marcus csak Misóra tud koncentrálni. Hiába, ilyen a szerelem…
Kicsit párás volt a reggel?

Szombat reggel 8 óra: Az imént összesítettük az éjszaka történéseit. Örömünkre szolgál, hogy - bár nem muzsikálnak a halak úgy, ahogy szerettük volna, mégis - sok és szép halat sikerült beméretni. Sőt, nagyon sokat nem mérettek be sokan, megint. Egyre élesebb a taktikai harc. Önmagukkal és a versenytársakkal is, na meg az idővel is heves harcban állnak sokan! Vajon bejönnek-e a számítások és a reményhalak? Mindenkit nyugtatgatunk, alig vagyunk túl a félidőn, itt még bármi megtörténhet, de akár az ellenkezője is!

Szombat 10 óra: Eleredt az eső, esik végre nem is kicsit, de legalább egyfolytában! Izgalmas… legalábbis a mérlegelés nyakig sárban, a felett pedig csuromvizesen. De tesszük a dolgunkat fáradhatatlanul. Egy fürdés és kis alvás már nem ártana. Persze, mindig csak a kényelem…

Szombat 12 óra: Ebéd: babgulyás marhahúsból, Petiék megint finomat főztek. Jól is esik mindenkinek, első hívásra, sőt már előbb is gyülekeznek. Ebéd után kicsit lassulnak a fogások, legalább is a hívások, vagy a halak lettek óvatosabbak, kevésbé éhesek, vagy a taktika folyik továbbra is, ezért kivár mindenki. Azért néhány kilométert így is sikerül gyalogolnunk a sárban. Az eső lassan eláll, a szél viszont erősödik. Nem is tudom, melyik a jobb?!

Szombat 20 óra: Utolsó részeredmények kerülnek a táblára. Látni, hallani, vágni lehet a feszültséget. Utolsó éjszaka, tele reményekkel. De mi lesz, ha nem jönnek be az éjszakai halakról szőtt remények? Holnap délig még sok az idő ugyan, de vele együtt a remény is fogy. Hűvös éjszakát jósolnak, fel kell készülni rá… úgy a saját komfortunk érdekében, mint a halak étvágyát illetően.

A szombat reggeli állás
Pár jegyzőkönyvezett fogás délelőttről
Babgulyás forrón a hidegben
A Na. 1 (ejtsd numera van) csapat Kefetével az élen nem cáfolt rá, hogy a Flúgos Futamon a flúgosok is jól érzik magukat
A délutáni szebb, bejegyzett fogások

Szombat 21 óra 45 perc: Alig tettük ki az esti állást, máris borul a papírforma. Az imént érkezett egy telefonhívás a Carp Friend Baits szektorból, a Halbiológusok Teamtől, hogy Jávorka Dani nagy valószínűséggel bugyis halat fogott, nem is olyan aprót. Közel a tórekordhoz…

Sietve összeszedtük magunkat és a felszerelésünket, majd igyekeztünk megnézni, hogy igaz-e a hír? Igaz volt. Dani egy csodaszép tükrös pontyot ejtett fogságba, amit többszöri mérésre is 25,54 kg-osnak mértük, tehát ez már cáfolhatatlan tény: Daninak kell viselnie a bugyit! Pár „jdcm-féle (halfej)nézéses” fotó után a hal a tóban folytatta a dolgát, Dani pedig jött velünk, hogy „ünnepélyes” keretek közepette átvegye Csillától, Csilláról a fehérneműt.

Megjegyzem, ez a hal méltó elégtétel volt a csapat által mutatott fair play viselkedésért a verseny legelején, amikor jelezték, hogy a haluk külső akadású! Megérdemeltétek, Dani és Laci!

Vasárnap reggel 8 óra: Az éjszaka még pár csapat feliratkozott az eddig haltalanok közül, egyébként a hidegen kívül nem sok minden történt a rekord megfogása után. Elkészítjük a reggeli, a verseny utolsó összesítőjét, hátha ez még feltüzeli a társaságot…

Az esti állás
A Bojliguruk félreértettek, amikor kértem, hogy „Puszild meg!”. Természetesen én a halra értettem…
A verseny legnagyobb hala Jávorka Dani horgáról (25,54 kg)
Bugyi átvétel foggal-körömmel, de széles jókedvvel
Akik mérettek
Még több bejegyzett fogás
A vasárnap reggeli állás
Ez a reggel sem a kánikulával indult

Vasárnap 11 óra: Készülünk az utolsó mérlegelésre, majd az eredményhirdetésre. Körbejártuk a tavat, nem volt senkinek semmi méretnivalója. Természetesen éppen végigértünk volna, amikor hívás érkezett egy utolsó halról. Az Atomicos fiúk beméretik a hiányzó, ötödik halukat, ezzel kész is vannak.

Vasárnap 12 óra: Lefújtuk a versenyt, az előzetes megegyezés szerint mindenki nekifog pakolni, és amíg mi összesítjük az eredményeket, addig mindenki kipakol és gyülekezik az eredményhirdetéshez, búcsúebédhez.

Vasárnap 14 óra: Szinte mindenki kiért, kivéve a Halbiológusokat, ők még valahol keresik az idevezető utat… mindegy, elkezdjük!

Az Atomicos reményhal
Díjak előkészítve
Szektor 4. helyig mindenki kapott valamit
Fáradt, feszült várakozás

A verseny végeredménye:

Imothepbaits szektor:

  1. Tuti Carp Team (Batta András, Jankovics István) 9-es hely, 5 mérlegelt hal, 17,38 kg-os átlaggal.
  2. Baracska-Kecel Carp Team (Heim Attila, Horváth Ferenc) 1-es hely, 3 mérlegelt hallal, 10,572 kg-os átlaggal.
  3. Laser Carp Team (Hegedűs Imre, Blaskó Csilla, Gombár Zoltán) 7-es hely, 3 mérlegelt hallal, 9,992 kg-os átlaggal.
  4. Bagdi Team (Bagdi Attila, Bagdi Zoltán, Miklós Béla) 2-es hely, 3 mérlegelt hallal, 6,372 kg-os átlaggal.
  5. Tükörponty Team (Novák Csaba, Ponyi Zsolt) 6-os hely, 1 mérlegelt hallal, 2,092 kg-os átlaggal.

Ebben a szektorban több csapat nem méretett halat. A tisztesség kedvéért azért lássuk az adataikat:

Turul Pontyfogó Team (id. Vaskó Károly, ifj. Vaskó Károly, Csukat Károly) 3-as hely.

KesziCarp Team (Burger Viktor, Farkas Zoltán) 4-es hely.

Boros-Babos Team (Boros Csaba, Antal László, Seres Dániel) 5-ös hely.

Wi-Sé Team (Wiedemann József, Séta Gábor, id. Wiedemann József) 8-as hely.

Az Imothepbaits szektor díjazottjai

Gigant Baits szektor:

  1. Csipet Csapat (dr. Székely András, Bujáki Gergely, Bordács Ferenc) 14-es hely, 5 mérlegelt hallal, 16,532 kg-os átlaggal.
  2. Görbebot Csapat (Kálmán Péter, Kálmánné Kriszti, ifj. Kálmán Péter) 15-ös hely, 5 mérlegelt hallal, 13,404 kg-os átlaggal.
  3. Atomic Carp (Gerzsei Zoltán, Szucskó József, Kácsó Zsolt) 12-es hely, 5 mérlegelt hallal, 12,924 kg-os átlaggal.
  4. AERO1 (Gáncs Krisztián, Zsédenyi Zoltán, Horváth István, Gáncs Ruben) 11-es hely, 4 mérlegelt hallal, 9,508 kg-os átlaggal.
  5. Na. 1 (Tóth-Fekete István, Csapó Tibor) 18-as hely, 4 mérlegelt hallal, 8,492 kg-os átlaggal.
  6. Sándorfalva Carp Team (Kiss Tibor, Dankó Róbert) 16-os hely, 3 mérlegelt hallal, 7,78 kg-os átlaggal.
  7. Grass Carp Team (Gombár Zsolt, Kondacs György, Salgó Nóra) 13-as hely, 2 mérlegelt hallal, 4,248 kg-os átlaggal.
  8. Bojliguru Carp Team (Bartalos György, Weiszhaupt László) 17-es hely, 2 mérlegelt hallal, 4,22 kg-os átlaggal.
  9. Pa-Ja Team (Hrutka János, Decsi Pál, ifj. Decsi Pál, Major Norbert) 10-es hely, 1 mérlegelt hallal, 2,276 kg-os átlaggal.

A Gigant Baits szektor díjazottjai

Carp Friend Baits szektor:

  1. Halbiológus Team (Jávorka Dániel, Filkorn László) 26-os hely, 5 mérlegelt hallal, 13,588 kg-os átlaggal.
  2. Lógatós Team (Bán István, Rácz József) 27-es hely, 5 mérlegelt hallal, 10,476 kg-os átlaggal.
  3. Bárkás Carp Team (Szabó Zsolt, Szabó Ferenc, Klembucz István) 25-ös hely, 3 mérlegelt hallal, 7,064 kg-os átlaggal.
  4. Tó-Bi Team (Tóth Béla, Bíró Norbert) 19-es hely, 2 mérlegelt hallal, 4,952 kg-os átlaggal.
  5. T’N’T Carp Team (Tranker László, Tranker Balázs, Rácz Máté) 20-as hely, 1 mérlegelt hallal, 3,58 kg-os átlaggal.
  6. INteam (Simon Csaba, Simon László, Simon Bence) 24-es hely, 1 mérlegelt hallal, 1,416 kg-os átlaggal.

Ebben a szektorban is több csapat nem méretett halat, ezek adatai:

K&K Carp Team (Kósa Pál, Kósáné Eszter, ifj. Kósa Pál) 21-es hely.

Carp Wolf Team (Magyar Mihály, Budai Attila, Blaskó Mihály) 22-es hely.

Zsír Olimpikonok (Miklós Gábor, Juhász Balázs, Juhász Balász) 23-as hely.

A Carp Friend Baits szektor díjazottjai

Az abszolút győztes, így a vándorkupa birtokosa a következő évig a Tuti Carp Team (Batta András, Jankovics István). Gratulálunk nekik is és mindenkinek!

Az eredményhirdetést nem mindenki várta meg, amit nem tartok helyénvalónak, mert ha végigversenyezte az elmúlt 3 napot, akkor már igazán kibírhatta volna ezt a másfél órát. Természetesen elfogadtunk minden indokot a távozásra, de voltak azért olyanok is, akik már az indokig sem jutottak el…

Az ebédet jó létvággyal és továbbra is töretlen jókedvvel fogyasztottuk el, volt még egy kis sztorizás, majd mindenki útnak eredt, ki messzebbre, ki közelebbre.

A vándorkupások
Már a díjak is jóllaktak, eldőltek ettől a finom pörkölttől

Vasárnap 15 óra: Véget ért hát az ötödik futamunk is, panasz, probléma nélkül, így tehát abszolút sikeresnek vesszük a versenysorozat idei etapját. Jövőre terveink szerint a Desedán szeretnénk megrendezni június első két hetében. Természetesen, ha mindenben meg tudunk majd egyezni… B tervnek a tiszakécskei „bojlis” holtágat szemeltük ki, de még minden képlékeny. Az időpont is és a helyszín is változhat, ezek még csak azok a tervek, amit szeretnénk elérni.

Köszönjük mindenkinek a kitartást, a támogatóknak, hogy kitettek magukért, náluk jövőre is jelentkezünk!

Most fáradtak vagyunk, de jövőre feltöltődve, széles jó kedvvel várunk benneteket!
Egy ráadás kép a Carp Wolf csapat által a verseny végén „kitöltött” mérési jegyzőkönyvről. No comment…

Mert horgászni, bojlizni, versenyezni, flúgosodni jó!

Szerző, fotók: Jeszy
Photoshop: Jeszy Andi

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.