Az olasz szövetség (FIPSas) által szervezett I. International Feeder Challenge elnevezésű horgászverseny amolyan előfutára egy világbajnokságnak, ahol a feederbotos pontyhorgászok mérhették össze a tudásukat. Ezen a „kis világbajnokságon” a Döme Gábor, Kiss Péter, Németh Balázs, Sipos Gábor, Sisa József alkotta válogatott magabiztos fölénnyel tudott nyerni! Ez az eredmény az egész hazai „methodos társadalomnak” óriási eredmény! Az alábbi cikkben megpróbálom visszaadni a verseny minden nehézségét, izgalmát, és természetesen azt az örömöt, amelyet mi éreztünk a dobogó tetején. Tartsatok velem!
Magyarországon ebben az évben már negyedszerre rendezték meg a Method Feeder Országos Bajnokságot, így volt elegendő eredmény ahhoz, hogy ebben a szakágban is a megszokott ranglista-rendszer segítségével jelöljék ki azt az 5 főt, akik az országot képviselhetik a fent említett nemzetközi versenyen.
Az előzetes beszélgetések, ötletelések már jóval korábban elkezdődtek. Próbáltunk a helyi ismert horgászoktól némi információt begyűjteni, de általánosságokon kívül nem nagyon jutottunk közelebb a megoldáshoz, így saját kútfőből raktuk össze a szükséges felszereléseket, etetőanyagokat és csalikat, amelyeket jónak véltünk. Fontos megemlíteni, hogy ezen a versenyen a szabályzat engedélyezi a hosszú előkés technikát is, viszont kizárólag monofil zsinórt (horogelőkének is!), szakáll nélküli horgot és szabadon futó kosarat lehetett alkalmazni. Az ilyen jellegű szabályozásokhoz mi nem vagyunk hozzászokva methodozásnál, így először ezekkel kellett megbarátkoznunk.
Polyák Csaba vezetésével 9 fős delegációnk november 6-án kelt útra. A kapitány, az 5 versenyző és a három háttér (Kiss Renáta, Csapi Károly, Simon Zoltán) fárasztó, 10 órás autózás után érkezett meg Monsummano Terme településre, ahol az összes induló csapat megszállt. Rövid esti kapitányi értekezleten átbeszéltük, hogy is kezdjünk bele a felkészülésbe, kinek mi lesz a feladata.
1. edzésnap
A versenynek helyszínt adó Lago Borghese egy jól telepített szövetségi tó, átlag 3-4 méteres vízmélységgel. A tó két szembe levő oldalán tűzték ki a helyeket. Egyértelműen az első nap feladata volt a rendelkezésre álló kaják közül kiválasztani azt, amellyel a továbbiakban van értelme horgászni, valamint az élő csali felhasználást kellett eldönteni.
A környező csapatokhoz mérten elég gyengén indult nálunk a halfogás, de ez nem is csoda. A versenyen 5 olasz csapat is kvalifikálta magát, akik gyakran ülnek a Lago Borghese partján, így tudták, mit csinálnak, míg mi szinte vakon indultunk neki a felkészülésnek. Ezzel szemben félidő környékén kezdett kirajzolódni a felhasznált csalogatóanyagok között a különbség, valamint az is, hogy a ragasztott csontinak, vágott gilisztának és a hosszú előkés végszerelékeknek ezen a derbin nem jut majd komoly szerep.
A method technika tűnt célravezetőnek, ám a megfelelő távolság kiválasztása még nyitott kérdés volt. Ezen a napon működött az 50 méteres táv, de a 70+ is adott szépen halat. Ami feltűnt, hogy az olaszok 50 méter alatt is szépen fogtak, míg nekünk az valamiért nem adott halat, viszont mi átlagméretben kompenzáltuk azt, hogy kevés kapásunk volt. A nap végére a 124 kilós összfogásunk nem tűnt rossznak, így bizakodva vártuk a másnapot, még úgy is, hogy reggeltől estig szakadó esőt jósoltak.
2. edzésnap
Sajnos nem tévedtek a meteorológusok! Hideg volt, szakadó eső, térdig érő sár. De mivel ez az egy napunk volt arra, hogy finomítsuk a technikánkat, teljes erőbedobással álltunk neki a napnak. A távolságok és etetési ütemek meghatározása volt a cél. Meglepő volt számunkra, hogy 30 méteren milyen aktívan indult a nap, és a halak mérete is nagy volt. Az azonban elbizonytalanított minket, hogy nálam az 50 méteres táv teljesen üresnek bizonyult, miközben a jobbra lévő olasz csapat erről a távról nagyon jó ütemben fogta a halat. A nagyon benti peca is csak ideig-óráig tűnt jónak, ugyanis Kiss Peti az elején jól fogta a kispontyokat, azonban a verseny felére eltűnt előle a hal. A tréning félidejében tanácstalanul ültünk és néztük, hogy az olaszok egymás után fogják a pontyokat. Ekkor a megbeszéltek szerint rápróbáltunk a rövid, 11-15 méteres távra, és végre bejött az, amire számítottunk. A jó etetési stratégia, valamint az összeállított mikropellet mix révén sikerült beállítani a nagytestű pontyokat, és meg is tudtuk fogni őket. Az edzés végére meg is volt a taktikánk. Mondanom sem kell, hogy a legnagyobb eső pont akkorra ért oda, mikor összepakoltunk. Jéggel, széllel, menydörgéssel dőlt az áldás az égből. Mindenünk elázott, átfáztunk, finoman szólva is kicsit tele volt a hócipőnk.
Az esti kapitányi értekezletre már mindenki felfrissült, és minden részletre kiterjedően összeraktuk a másnapi forgatókönyvet. Annak tudatában osztottuk le a taktikát, hogy a szektorok sorsolása már megvolt. Az „A” szektor nekem, a „B” szektor Kiss Petinek, a „C” szektor Németh Balázsnak, míg a „D” szektor Döme Gábornak jutott.
Annak érdekében, hogy átlássátok, mire is készültünk, íme, a részletek:
Végszerelék
Kizárólag method szerelékeket készítettünk a versenyre, a távolságoknak megfelelő méretű kosárral szerelve. Az előkehosszunk 10-14 centi közt mozgott, 0,18 mm vastag monofil zsinórból kötve, csalitüskével kiegészítve. A leggyakrabban használt horog a Guru QM1 volt 10-es méretben.
Csalogatóanyag
Kétféle keverékkel álltunk neki a pecának. Az egyik egy 2 mm-es szemcseméretű mikropellet mix volt, amelyet kifejezetten a nagy halak helyben tartására állítottunk össze, míg a másik egy zöld színű, elég erős illatú, finomszemcsés, hallisztes etetőanyag. Ezzel szerettük volna azt elérni, hogy gyorsan megtalálja a ponty a bedobott csalinkat. Ezek mellett vittünk még be némi vizes csontit és gilisztát is.
Csali
Ebben ugye nem volt limit, így mindenki vitt be jócskán pelletet, de ami mindenkinél ott volt, az a pink, narancs és a citromsárga 7-8 mm-es dumbel formájú wafterek mellett a 8 mm-es narancssárga pop-up. A Haldorádó Quatro Fluo Pop Up Boilie 8 mm-es csalik közül a tintahalas ízesítésű, narancssárga volt a tréningek alatt a legfogósabb, így abból mindenki kapott a versenyre. De nemcsak az edzésen, hanem a versenynapokon is legstabilabb csalinak bizonyult, mindenki fogott vele pontyokat.
Stratégia
Az etetési idő alatt dobni kell 2-2 kosárnyi etetőanyagot 30 és 50 méterre, majd a 11 méterre kihúzott etetőbottal 10 db, XXL-es kosárral kell csontival dúsított mikropelletet bedobni. Ez utóbbinál nagyon fontos volt, hogy ezt a víz tetején ki kellett rázni a kosárból, hogy szépen szétterüljön a fenéken. A pecát mindenki 30 méterre kezdi, majd onnan lefogva a part menti sávból elugró nagyobb testű halat 30-60 perc után be kell menni 50 méterre és beleállni a kispontyok szedegetésébe. Ha itt nincs semmi, akkor pedig 70-80 méterre is lehet keresgélni. Ez idő alatt folyamatosan kezelni kell a kinti etetést, és legkésőbb a 2. óra végén ránézni, aztán innen a nagy halakat lefogva lehet előre ugrani, egészen a szektor elejére. Ez volt a terv!
1. forduló
A fent vázolt taktika mellett nagyon fontos szerep jutott a háttereknek. Mögöttem Zoli, Kiss Peti mögött Sisa Józsi, Balázs mögött Reni, míg a „D” szektorban Karesz tartotta kezében a rádiót, és folyamatosan ment a diskurzus, kinél mi az aktuális helyzet.
Nem jól indult a verseny, legalábbis az „A” és „B” szektorban nem. Egész egyszerűen ezen az oldalon mindenki fogott már legalább 10 kiló halat az első órában, kivéve két embert, Petit és engem. Borzasztóan nyomasztó volt ez… 2,5 órán keresztül utolsók voltunk a szektorokban úgy, hogy a 9. helytől több mint 10 kiló volt a lemaradásunk. Nem értettük, mi történik?! Aztán a 3. óra közepén a folyamatosan gondozott külső táv feléledt és a nagy halakkal elkezdtünk előre lépdelni. Kiss Peti a szektorában a 4. helyig tudott feljönni, míg én a 6. helyre küzdöttem föl magam. Életem legnehezebb 3 órája volt, mire odaállt a hal!
A „C” és „D” szektorban ezzel szemben szépen működött a taktikánk. Balázs kihasználta a szélső hely nyújtotta előnyt és sorba fogta a nagy pontyokat, köztük egy 16,6 kilós példányt is! Nála a rövid távra már az első órában megérkezett a hal, és ott is tartotta őket. Döme Gábornál is jól indult a nap, hiszen a 30 méteres távról több nagy pontyot is leszedett, majd bement 70-re, és mivel ott nem talált halat, kijött rövid távra. Az etetést körbehorgászva sorban fogta a szebbnél szebb pontyokat, sőt, még egy amur is szákba került nála. Mindketten szektor 2-t horgásztak, így a csapat 14 pontot gyűjtött az első napon.
Míg ki nem értünk az étterembe, biztos voltam benne, hogy legjobb esetben is 3-4. helyen állhatunk. Majd hanyatt estem, mikor megláttam az eredménytáblát. 1. Team Hungary! A minket követő Tubertini csapat 2 ponttal, míg az olasz válogatott 3 ponttal volt lemaradva. Óriási volt az öröm, de tudtuk, hogy ez a pár pont előny gyorsan elillan, ha másnapra nem tesszük oda 100%-ban magunkat.
Az esti kapitányi értekezleten felmerült a csere lehetősége, ám Sisa Józsival az élen mindenki egyetértett abban, hogy első helyen álló csapatba nem érdemes belenyúlni. Józsi igazi csapatemberként és profiként kezelte a helyzetet, hiszen ő testközelből nézte végig, milyen nehéz volt Péternek és nekem is összekaparni az eredményünket. Ő a felkészülés alatt nem csinálta a kinti pecát, nem volt a kezében, és érezte, hogy a háttérből az ő rutinjával és észrevételeivel többet tud most segíteni. Ezt a döntést csak azok érthetik, akik ilyen helyzetbe kerülnek. Itt már nemcsak egy jó horgászat a tét, hanem annál sokkal több. Óriási terhet vesz a nyakába az, aki egy 1. helyen forduló csapatba csereként beül. Sisa Józsi ismét bebizonyította nagyszerű sportemberi mivoltát!
A másik téma, amiről dönteni kellett, hogy változtassunk-e a taktikánkon. Első helyen fordultunk, minek változtatni? Tette volna fel a kérdést 10-ből 9 ember. Azonban mi láttuk, hogy jó eredmény ide vagy oda, nem szabad még egyszer azt megengedni, hogy négyből két versenyzőnek 10-20 kilós hátrányt kelljen ledolgoznia. A probléma adott volt, és az is egyértelmű volt, hogy a kajánk nem alkalmas a távolabbi horgászatra, mert nagyon intenzív. A kisméretű pontyot (ami bent lakik) ez riasztja. És mivel a verseny feléig ezekre kellett horgászni ott, ahol nem indul meg azonnal a külső pálya, kellett valami „B verzió”. A hátterek jól észrevették, hogy tulajdonképpen mindenki egyfajta kajával horgászott rajtunk kívül. Olyan etetőanyaggal, ami ugyan hallisztes, de sokkal-sokkal naturálisabb és visszafogottabb aromájú, mint a mi zöld kajánk. Olasz barátaink meglepő nyitottsággal fogadták az érdeklődésünket, és adtak némi támpontot etetőanyag téren (nyilván, ők a nagyhal-fogás titkairól faggattak minket :)), és még aznap sikerült beszerezni a szükséges kajákat, így bíztunk benne, hogy a második forduló simább ügy lesz!
2. forduló
A sorsolás alapján az „A” szektorban Kiss Péter, a „B”-ben jómagam, a „C”- ben Döme Gábor, míg a „D”- ben Németh Balázs foglalt helyet. Kiemelt hely nem jutott nekünk, viszont Peti és Balázs is a széle mellé sorsolt, így bíztunk benne, hogy a csapateredmény mellett Bazsinak egyéniben is összejöhet valami igazán szép helyezés.
Az A2-ről Péternek nehezen indult a nap, ugyanis a benti távokon nem talált halat még az új kajával sem, viszont a második óra elején már fogott kint jó halat, így tulajdonképpen mindvégig jó helyen állt. Végül több mint 40 kiló hallal megnyerte szektorát! A hazai pontyfogó feederes versenyek után Peti nemzetközi versenyen is megszerezte első szektor egyesét!
Nekem a „B” szektor közepén már nem volt ilyen rózsás a helyzet, bár az előző napinál azért jobban indult a nap. Lemaradtam ugyan a többiektől, de az új kajával be tudtam állni a sorba, tudtam fogni a kisebb pontyokat, miközben bíztam benne, hogy a kinti távra előbb-utóbb érkezik nagy hal. A 3. óra elején aztán megjelentek a kapások, és tudtam több 3 kilós forma pontyot is fogni, majd jött egy olyan 5 kilós hal is. Ezután az olasz válogatott oszlopos tagjával, Mirco Govival fej-fej mellett haladtunk, de végül megvert 800 grammal és 32 kilós fogott súlyommal a szektorban 3. lettem.
A „C”-ben Döme Gábornál semmi sem működött, legalábbis a verseny első felében. Egyszerűen nem talált halat sehol. Végül csak beállt nála is a nagytestű hal, és nagyokat lépdelve végül szektorában 4. lett. Nagy mentés volt ez, főleg úgy, hogy 3 órán keresztül csak kereste a megoldást.
A „D” szektorban a széle mellett Balázs bent is tudott halat fogni, de a kinti peca tette fel az i-re a pontot. Óriási fölénnyel nyerte szektorát, esélyt sem adva a többieknek. Így aztán mindössze 9 pontot gyűjtve megnyertük a második napot is.
Összesen tehát 23 pontot gyűjtött a magyar csapat, amely elegendőnek bizonyult a győzelemhez. Második lett 28 ponttal a Tubertini csapat, míg az olasz válogatott a 3. helyre tudott befutni. Egyéni értékelésben Német Balázs ezüstérmes lett, így aztán duplán örülhettünk.
Döme Gáborral idén már másodszorra hallgattuk meg a magyar Himnuszt a dobogó legfelsőbb fokán, ami azt hiszem, századszorra is különleges érzés lenne. De a siker, a győzelem mellett talán a legfontosabb, hogy olyan csapatmunkát mutattunk ismét, amiről az egész ország példát vehetne. Egész héten egyetlen hangos szó sem volt köztünk, és ha nem is értettünk mindig egyet, elfogadtuk a másik véleményét és végül azt választottuk, ami célravezetőnek bizonyult.
Az, hogy rögtön az első nemzetközi method versenyt sikerült megnyerni a magyar csapatnak, nagy fegyvertény. Azt gondolom, hogy ez a siker annak is köszönhető, hogy hazánkban a finomszerelékes feederes mezőny mellett a method bajnokság mezőnye is nagyon erős, és állandó fejlődésre sarkall mindenkit. Nagyon bízom benne, hogy a jövőben lesz folytatása ennek a sorozatnak, és a nemzetközi szövetség is az esemény mellé áll. Remélem, jövőre már Method Világbajnokságra megyünk, és hasonlóan szép eredménnyel térünk haza!
Írta: Sipos Gábor
Fotók: MOHOSZ
