Első alkalommal került megrendezésre a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége és a Haldorádó közös szervezésű versenye, amely rendhagyó módon a fővárosi Dunán lett lebonyolítva. A Hajógyári-sziget és Óbuda közti kis ág adott otthont ennek a hagyományteremtő versenynek, amely minden szempontból sikeresen zárult. Nívós mezőny, izgalmas fárasztások, sok néző, impozáns díjak, finom ebéd és szép napsütéses őszi idő jellemezte ezt a napot. Lássuk hát részletesen, hogyan is zajlott ez a remek verseny!
A 29 versenyző még szürkületben regisztrált, és az engedélyek ellenőrzése, valamint a kötelező adminisztráció után Szűcs János, a FŐHESZ elnöke, valamint Dudás Tibor a szövetség ügyvezető igazgatója megnyitotta a rendezvényt. A gyors üdvözlés és a technikai eligazítás után a sorsolás is olajozottan ment, és a versenyzők máris indulhattak a helyükre, hogy nekilássanak az előkészületeknek.
A rézsűn történő lepakolást a két épített lépcső mellett egy ideiglenes fémlépcső is segítette, így biztonságosan lehetett lepakolni a partvédő kövezésig. A közel kétórányi felkészülési időt a legtöbben maradéktalanul kihasználták, hiszen a csalik előkészítése, láda felállítása és a botok szétnyitása mellett sok időt kellett a megfelelő méretű kosár kiválasztására és a meghorgászandó távolság meghatározására. A folyamatosan apadó víz feladta a leckét a versenyzőknek, hiszen a szűkülő folyó olyan sebesen robogott, hogy 20-30 méterre a parttól már csak a 200-280 grammos kosarak álltak meg stabilan. Ezeknek a kosaraknak a bedobásához speciális felszerelésre van már szükség, amely bírja ezt az extrém megterhelést.
Kilenc óra előtt tíz perccel kezdetét vette az alapozó etetés. Túlságosan nagy alapot senki nem dobott, ami nem is csoda, hiszen ilyen gyors vízben pillanatok alatt elmosódik mindenféle csalogatóanyag. Pontban kilenc órakor 29 hatalmas kosár csobbant be egyszerre a vízbe. Ez a „hangrobbanás” meg is tette a hatását, hiszen közel egy órán keresztül a felcsalizott horgok érintetlenek maradtak.
Az első kapások azoknál a versenyzőknél jelentkeztek, akik meg tudták oldani, hogy végszerelékük a többiekétől távolabb megálljon, és a túloldalról visszaérkező halak meg is találják azt. A „bűvös” táv olyan 28-30 méter volt, és bizony, akik nem készültek különleges, akár a 280 grammot is meghaladó „karmos” kosarakkal, azok csak ritkán jutottak el kapásig a verseny első felében.
5 óra alatt 10 kapással lehetett reálisan számolni. Aki ebből több halat partra tudott segíteni, kétségkívül meg is nyerte szektorát. A csali az esetek nagy többségében csontkukac volt, és hogy mi került a kosárba, az megosztotta az indulókat. Sötét és világos, illetve sajtos vagy éppen édes etetőanyagot is használtak, és volt, aki ragasztott csontit tuszkolt a kosárba. Mindenki máshogy próbálta megoldani ezt a nehéz feladatot, és sajnos előfordult, hogy a halak csak órák múlva adtak visszajelzést a stratégia működését illetően.
A két szélső szektorban délre azért már körvonalazódott, hogy ki az, aki a szektorgyőzelemre esélyes lehet. A legfelső szektorban Kenyeres László szép, precíz, magabiztos horgászattal fogta a paducokat. Laci igazi folyóvízi specialista hírében áll, és nem cáfolt rá erre ma sem. Szektorát fölényesen nyerte, és mivel a többi szektor egyes nem tudott többet zsákmányolni, mint az ő 5140 grammos fogása, ezért a versenyen is ő vitte a prímet.
Az alsó szektorban már a reggeli órákban jól indult a halfogás, és többen is eljutottak merítésig. A legtöbb akciót azonban Döme Gábor tudhatta magáénak, aki több vesztes csata után két gyönyörű márnát is sikeresen szákba terelt. Ezt még kiegészítette egy paduccal és egy jásszal. A 4740 grammos teljesítménye szektorgyőzelmet ért, míg a versenyben a második helyezettnek járó trófeát vihette haza.
Talán a középső szektor volt a leginkább haltalan, ahol én is helyet foglaltam. Egy-egy halig is csak talán négyen, ha eljutottunk a szektorban. Sivák Mátyás és én tudhattuk magunkénak a legtöbb kapást, ám Matyi kevesebb halvesztéssel úszta meg ezt a napot és erős hajrával végül megnyerte a szektort. Ezzel a dobogó harmadik fokára állhatott fel az aktuális Feeder Magyar Bajnok.
Díjazottak:
- Kenyeres László 5140 gramm
- Döme Gábor 4740 gramm
- Sivák Mátyás 2230 gramm
- Gombás Gábor 2780 gramm
- Tihanyi Attila 1790 gramm
- Sipos Gábor 1660 gramm
- Tolnai István 1520 gramm
- Gyalus István 1040 gramm
- Nagy Csaba 820 gramm
A verseny értékelése:
Akik jártasak a horgászversenyek világában, azok jól tudják, hogy a leggyorsabban azokon a tavakon telik be a nevezési lista, ahol nagy fogásokra lehet számítani. Ezzel szemben itt, a Dunán nem ez volt a jellemző. Itt a 10 kapás, 4-5 hal már bőven elég volt a szektorgyőzelemhez. Sokan ilyenkor hajlamosak a szerencsét előhozni mint tényezőt, ám ennek semmi köze az eredmények alakulásához. Akik itt eredményesen szerepeltek, biztosra veszem, hogy tudatos horgászattal oldották meg a feladatot. Voltam már nem egy ranglista versenyen, sőt világversenyen, ahol ennél kevesebb kapásból kellett gazdálkodni. Én mindenképpen jónak tartom azt, ha a versenyzőket olyan nehéz feladat elé állítja a víz, mint most minket a Duna. Azt a fajta horgászatot is gyakorolni kell, amikor 5 órán keresztül folyamatos koncentrálásra van szükség, ami jobban megviseli az embert, mint a folyamatos halfárasztás.
Mind a FŐHESZ, mind a Haldorádó mindent megtett azért, hogy a körülmények méltóak legyenek ehhez a versenyhez. A verseny utáni remek grillcsirke, az étkező sátrak, sörpadok, a mobil mellékhelységek, lépcsők mind a versenyzők kényelmét szolgálták. Sok versenyen voltam már életemben, de kevés helyen adták meg a szervezők jobban a módját, mint itt.
Bár a versenynek kilenc díjazottja volt, elismerés jár minden résztvevőnek, hiszen becsülettel végigküzdötték az öt órát. Sportszerűségből mindenki jelesre vizsgázott! Ami szokatlan volt még a profi versenyzők számára is, az a rendkívül nagyszámú nézőközönség. Igazán örömteli, hogy ilyen sokan voltak kíváncsiak arra, hogy milyen is egy horgászverseny. Úgy érzem, jó úton indultunk el annak érdekében, hogy közelebb hozzuk a horgászversenyeket a hétköznapi pecásokhoz, és növeljük az érdeklődést ez iránt a versenysport iránt, amelyben mi, magyarok, világszínvonalat képviselünk.
Ami a versenypályát illeti, a továbbiakban sem fogunk megfeledkezni róla, hiszen nehézsége ellenére, vagy éppen azért, de jól vizsgázott, így azon leszünk, hogy minél többször hangozzon itt el a versenyt jelző kürtszó!
Írta: Sipos Gábor
Fotók: Vincze Márk
