Az elmúlt évi Felnőtt Férfi Országos Horgászbajnoksághoz hasonlóan ismételten Szeged és a Maty-éri versenypálya adott otthont hazánk legrangosabb csapatversenyének, az Országos Klubcsapat Bajnokságnak. Ebben az évben 18 csapat készült a megmérettetésre, elnyerni a bajnoki címet vagy legalábbis megszerezni az első 3 hely valamelyikét. A tét nem más, mint győzelem esetén hazánkat képviselni a 2011. évi Klubcsapatok Világbajnokságán.
A csapatok nagy része kompletten, vagy akár ha nem is teljes létszámban, de már a hét elejétől megkezdte a felkészülést, hogy megtalálják azt a leghatékonyabb technikát, etetőanyag keveréket, csalit, ami a hétvégi küzdelemben sikert hozhat. Túl sok verseny nem volt a pályán ebben az évben, de azért lehetett némi információhoz jutni. A vártnak megfelelően inkább kárászhorgászatra kellett készülni, a keszegfélék még kisebb arányban voltak foghatók. (Mint ismeretes, 2 éve medermunkálatok és evezőspálya-építés miatt teljesen leeresztették a versenypálya vizét, ezért aztán részben kicserélődött a halállomány.)
A kárászok mellett mindenképpen számítani lehetett a kisebb-nagyobb pontyokra, és sajnos az edzések azt mutatták, nem lehet teljes mértékben kizárni a törpeharcsát sem. Az is látszott már a gyakorlásra szánt időben, hogy nagy mennyiségű halra lehet számítani, és erre is kell készülni. A hét elején még inkább pontyos jellegű volt a víz, aztán idővel egyre nőtt a kárászok mennyisége. El kellett gondolkodnia annak, aki inkább a pontyokra fektette a fő irányvonalat, és csak mellékesen szeretett volna kárászt és - azért igaz kis számban, de mégis jelenlevő - keszegféléket fogni. Egy dolog biztos volt, a törpeharcsát igyekezett mindenki a lehető legjobban elkerülni.
Az előző évekhez hasonlatosan az úgynevezett rács szisztémával sorsolták a csapatok helyeit. A 18 csapat egybefüggően, megszakítás nélküli versenypályára sorsolt… elméletileg. Gyakorlatilag egy hiba folytán a „B” és „C” szektor között volt egy 10-15 méteres megszakítás a pályában, tehát a B18-as helyen, illetve a C1-es helyen horgászónak nem volt közvetlen szomszédja.
Az előző évihez hasonlóan a 18 fős szektorok miatt minden szektor két részletben értékelődött, tehát minden szektorban kétszer lehetett 1-től kilenc pontot gyűjteni. Ez ismét felvetette azt a problémát, hogy szerencsés esetben egy csapat sikeresen el tudja kerülni azokat a potenciálisan veszélyes ellenfeleket, akiktől pontot kaphat, hiszen előfordulhat, hogy a potenciális ellenfelek egymással küzdenek a szektor egyik vagy másik felében…
Ezeknek az ismereteknek a tudatában foglalták el helyeiket szombat reggel az első fordulóra a csapatok. A csapatok, versenyzők, és segítőik. Minden versenyen fontos, de talán most még hangsúlyozottabban emelkedik ki a segítők fontos szerepe. Nem csak arról van szó, hogy folyamatosan regisztrálni kell a kifogott halakat darabszám és méret szerint is, hogy pontos képet lehessen kapni a jelenlegi helyzetről, természetesen annak tudatában, hogy ugyanúgy rögzítésre kerül az ellenfelek teljesítménye is. Ezeket az adatokat folyamatosan értékelve kell segíteni a versenyzőt, amennyiben kell, a kialakított taktika változtatásában vagy akár a taktika helyességének megerősítésében is.
A felkészülési időt csak a gyors limitellenőrzés szakította meg. A vödrökben, dobozokban szinte mindenhol csak etetőanyag, kukorica, csonti volt előkészítve, esetleg egy kevés tűzőszúnyog, vész esetére.
Az ötperces alapozó etetést követően fél 11-kor elkezdődött az első forduló, megkezdődött a küzdelem.
Nem lepett meg senkit, talán csak a szép számmal gyülekező érdeklődőket, hogy másodpercek alatt horgon voltak az első halak. Jellemzően kárászok, de az első öt perc környékén az első pontyok is szákban voltak. Nem túl nagyok, 50-70 dkg körüliek - ezek szerencsére azért még könnyen kezelhetők, nem csináltak túl nagy ramazurit az etetésen.
Gyorsan befutott néhány törpeharcsa az etetésre, de aztán a megfelelő etetési technikának köszönhetően jól elvoltak a gombócokon. A kárászokat a kicsivel távolabb bepoharazott csontin és kukoricán próbálta meg horogra csalni a furfangos versenyző.
Színtiszta rakós botos horgászatról szólt a történet, de nem kizárólagosan az engedélyezett 13-méteres hosszban, hanem - szintén edzéstapasztalat alapján - egy közelebbi sáv meghorgászása szóba jöhetett, ez a rövid rakós távolsága, 6-8 m-re a partvonaltól.
Gyakorlatilag az első órában szinte a teljes pályahosszban folyamatosan lehetett fogni a halat. Kisebb-nagyobb kárászok, néhány darabosabb karikakeszeg, laposkeszeg tette ki a zsákmány zömét a korábban említett pontyokon kívül. A második órától egy kicsit annyiban nehezedett a helyzet, hogy kicsit finomodtak a kapások… vagyis tán nem pontos kifejezés, hogy finomodtak, hanem a jelenlevő pontyok miatt kellett a nagy csali, 4-7 darab csonti akár, néha ezt a csokrot elkapta egy tízdekás kárász, annak pedig idő kellett, míg begyűrte a jókora falatot a nem erre méretezett szájába.
Gyakran ezért volt korai a bevágás. Egy-két ütemet rávárva azonban már akadt a horog. De milyen nehéz betartani azt a kétütemnyi kivárást, mikor viszket a horgász tenyere!
Nagyon fontos volt az etetőanyag, jelen esetben a csonti, kukorica pontos beosztása. Sok hal volt a pályán, nem szabadott kihagyni a folyamatos ráetetést.
Igen jó szolgálatot tett a segítők - már akinek volt, bár én úgy gondolom, ma már nemigen lehet megengedni azt a luxust, hogy ne legyen, ahhoz túl sok energia, idő, pénz mehet segítő hiányában pocsékba! - rendszeres figyelmeztetése, mert a horgászat hevében előfordul, hogy megfeledkezik az ember a folyamatos etetésről. Márpedig itt ezen a hétvégén nemigen volt idő mást figyelni, mint az úszóantennát.
Sétálva a közel két kilométeres pálya hosszában, igazi nagy küzdelmeket, párharcokat lehetett megfigyelni. Egy nagy előnye volt az osztott szektoroknak, hogy a kilenc horgászt, még úgy-ahogy át lehetett látni, szemmel lehetett tartani a forduló egésze alatt. A segítők jegyzetei alapján nagyjából mindenki képben volt a várható sorrend alakulásáról. Sőt, volt csapat, ahol fél óránként összesítették egy táblázatkezelőben a 4 emberenként jegyzetelő segítők adatait. A mérlegelés befejezése előtt 0,5-1 kilogrammon belüli eredmény volt. Igaz, ez csak tájékoztató jellegű, de menet közben igen nagy segítség lehet, hogy kell-e, szabad-e kockázatot vállalni, kell-e változtatni az eddig jónak vélt módszeren.
Az utolsó félórában aztán néhány helyen az addig folyamatosan kezelt közelebbi etetésről jó pár halat terelt szákba néhány versenyző. Az addig csak percekig próbált, egy-két halad adó pálya is tartogathatott meglepetést, mint az „E” szektorban Csöregi Balázsnak. Be merte vállalni az utolsó félórában a rövidbotos horgászatot - nem mellesleg ez idő alatt 8 pontyot fogva -, és így 4 dkg-mal verte az addig biztosan vezető Walter Tamást. De az utolsó félórát megpörgetve más szektorokban is lehetett sok helyet előre jönni, vagy rossz esetben visszaesni.
Hihetetlenül küzdelmes, eseménydús első fordulót láttunk. Várható volt, hogy nagyon szoros eredmények születnek, amit aztán a mérlegelés igazolt is. Bizony 18-20 kg-os fogások mellett, néhány dekagramm helyeket jelenthetett fel vagy le.
Gondoljunk csak bele, az egy vagy két darab kárász. Elég csak egy kicsit nem koncentrálni, és máris baj van. Azért is mondtuk többen, hogy kívülről szórakoztató és izgalmas horgászatot látunk, de belülről igen nagy figyelmet, folyamatos koncentrációt igénylő kemény munka mindez.
Néhány szektorgyőztes:
Az első forduló mérlegelőlapjai szektoronként:
A szombat délutáni állás:
A nap további részében a teljesítmény értékelése, a felszerelés igazítása, majd a jól megérdemelt pihenés következett.
Vasárnap reggel a rács szerint korábban kihúzott számok mellé kihúzásra kerültek a számokhoz tartozó szektorok, majd a versenyzők megkezdték a felkészülést - egyelőre a horgászhelyen kívül, majd kürtjelre elfoglalhatták a boxukat. A további menetrend az előző napinak megfelelően történt. Limitellenőrzés, majd az alapozó etetés öt perce, fél 11-kor pedig a mindent eldöntő második fordulót indító kürtszó hangzott fel.
Szinte minden az előző napi menetrend folyt most is. Másodpercek alatt nyúltak a rakósokban a gumik, szákba kerültek az első halak. Nem változott az összetétel sem: kárász, ponty vegyesen, elvétve egy-két keszeg vagy törpeharcsa, ami rárontott a friss etetésre.
Most már sokkal érdekesebb volt a sorsolás eredménye. Szinte az összes szektorban egymás mellé került a Walterland-Sensas és a Sensas-Timár Mix versenyzője. Az igencsak esélyes Shimano csapat viszont 3 szektorban is elkerülte azokat a potenciális ellenfeleket, akik veszélyesek lehetnek a végeredmény alakulásában. Talán egyöntetű vélemény volt a pályán, hogy igencsak szerencsés sorsolással bírtak, de hát ismét bebizonyosodott, hogy Fortunával nem árt jóban lenni.
Több csapat is cserélt - vagy előre megbeszélt szisztéma szerint, vagy a kevésbé formában levő csapattag helyére ült be a tartalék.
Az előző nap egy dologról kell még szólni, ami már akkor sem lehetett véletlen, már aztán bizonyossággá vált, miszerint az Exner-Spro csapatszinten az egy tagnyival rövidebb, 11,5 m-es bot mellett tart ki. Több előnye is látszott e technikának. Az első, hogy valamivel gyorsabb, mint 13-ban a horgászat. Pontosabb is, kevésbé fárasztó - mert el kell ismerni, azért ez igen kemény munkát jelent. És megszakítva a gondolatmenetet, itt szeretném elismerésem kifejezni a Magyar Női Válogatott csapatának, hiszen merték vállalni a megmérettetést a férfi mezőnyben, merték felvenni a nem szokott 13 m-es horgászbotot, és bizony keményen tartották az ütemet a férfi versenyzőkkel. Le a kalappal!
Visszakanyarodva a 11,5 m-es bottal való horgászathoz: még egy nagy előnye lehetett a teljes hosszhoz képest, ami menet közben, a miérteken gondolkodva ötlött fel bennem - persze lehet, hogy csak az én elképzelésem. A versenypálya hosszában általában 8-9 m-re húzódik egy második törés, a mesterséges kialakítás nyomán. A medertörések mindig haltartó, hal vonuló helyek, a tizenegyfeles bottal közelebb lehetett ehhez horgászni, mint a tizenhármassal. Lehet, hogy csak okoskodás, de az is lehet, hogy nem.
Mindenesetre a második forduló első órájának a végén a segítők információi szerint is igen jól állt az összes szektorban az Exner-Spro csapat. Persze ebből még ebben a korai szakaszban túl sok messzemenő következtetést levonni nem volt szabad, de azért oda kellett rá figyelni.
Persze nem volt szabad figyelmen kívül hagyni a többi csapatot sem, igencsak esélyes lehetett a győzelemre a MILO csapat és a meglepetésre igen jó teljesítményt nyújtó Timár Mix Békésszentandrás csapata is.
Közben igen nagy párharc folyt több szektorban is. Az „A” szektor első kilenc helyét csak „halálszektornak” emlegették, annyi neves és tehetséges versenyző került ide a vakszerencse folytán. Itt aztán tényleg bármi előfordulhatott. Természetesen nem akarom ezzel azt mondani, hogy bármelyik más szektorban sétagalopp lett volna a horgászat…
Nagyon fontos volt ma is - ugyanúgy, mint az előző nap - megtalálni azt a módszert, úszósúlyt és leginkább helyet az etetés körül, ahol a nagyobb testű kárászok tartózkodtak. Nagyon nem volt mindegy, hogy a megakasztott hal mekkora. Nem volt mindegy, hogy sikerül-e ráakadni az akár kétszer akkora méretű egyedekből álló kárászcsapatra, vagy megelégszik a horgász az alig tenyérnyi fajtárssal. Az áramlási viszonyok miatt néha az etetéstől akár 2 méterre állt össze ez a csapat. Mindenképpen gondolni kellett a megkeresésükre. Ha már megvoltak, akkor gyorsam lehetett fogni belőlük jó ütemben 8-10 darabot. Ha megszűnt a kapás, az nem azt jelentette, hogy elfogytak, hanem azt, hogy valahol máshol állt össze a csapat. Ezért aztán illett körbehorgászni az etetést a megfelelő egyedsúlyú halakat keresve, és amikor megvoltak, csak pörgetni kellett a horgászatot. Ilyenkor aztán feledésbe merült a szákolás, top szettre bontva a rakóst már repült is mellre a testes hal. Mondanom sem kell, a módszer nem 0,08 mm-es előkéről és 18-as horogról szólt. Egy-egy ilyen jól elkapott, ütemes horgászattal gyorsan gyarapodtak a kilók a szákban.
Közben még az ilyen pörgős, ütemes halfogás mellett sem volt szabad kihagyni az etetést, rendszeres időközönként meg is kapták a felszólítást a versenyzők a segítőktől a poharazás szükségességéről - itt speciel nem a koccintásra gondolva.
Nagyon kevés ilyen versenyben lehet része a szemlélődőnek, gyakorlatilag szünet nélkül fogta a versenyzők jó része a halat. Nem voltak nagy lyukak, nem voltak eseménytelen félórák, ami kapásra várással telik el. Éppen ezért teljességgel át sem lehetett látni a teljes versenypályát, mindig csak egy kis szeletéről lehetett hiteles az aktuális információ, éppen azért, mert - jó esetben - fél óra alatt bizony jó néhány kilogramm halat össze lehetett szedni. Elég volt egy jó váltás, egy jól eltalált ütemes horgászat a nagyobb testű halakra. De ugyanakkor benne volt az idegeskedés, ha valakire ráállt egy csapat törpeharcsa, vagy a 8-9 dkg-os apró kárászokból álló raj. Az ütemes kárászfogást aztán csak fűszerezte a közben be-beugró pontyok fogásának lehetősége. Ezen a napon ráadásul néhány amur is tiszteletét tette a horgokon, jó néhányuk szákban végezte átmenetileg.
A győzelemhez szerencse is kell. A folyamatos kárászozás közben meg kellett tudni fogni a pontyokat, amurokat. Sok múlhatott azon, mennyi az a nagy hal, ami elveszett, nem sikerült megfogni, bár horgon volt. Bizony ott, ahol fél kilogrammon belül volt 3-4 ember, ott egy elvesztett kilós, másfélkilós ponty aranyat érhet, akár szó szerint. Aranyérmet. Szinte meglepetésként hangzott fel az utolsó öt percet jelző kürt hangja, annyira nem lehetett érezni az idő múlását az izgalmas, fordulatos, látnivalót bőven szolgáltató verseny alatt.
Jöjjön, aminek jönnie kell, megkezdődött a mindent eldöntő mérlegelés. Már az első napon megfigyelhettünk a mérlegelések alkalmával is egy újdonságot. A versenyző a tartószákjából egy lyukacsos aljú dézsába önti először a halát, majd ebből kerül átöntésre a mérlegelő szákba. Világos a művelet célja, így mindenkinek kifolyik a halakkal együtt felhozott víz, igaz, kétszer kell mozgatni a halat, de most tényleg nem lehetett látni vastagon csorgó vizet a mérlegelő szák aljából. Márpedig a cél halat mérni és nem vizet. Apróhalas pályán ez még fontosabb lehet.
Néhány szektorgyőztes a második fordulóból:
A második forduló mérlegelőlapjai szektoronként:
A 2010. évi Országos Klubcsapat Bajnokság végeredménye:
Bajnoki címet szerzett az Exner-Spro csapata, egyúttal a kivívva a jogot a következő évi Klubcsapat Világbajnokságon való indulásra.
Összefoglalva a hétvége eseményeit, igazából csak szuperlatívuszokban lehet beszélni róla. Igen nagy küzdelmet hozó, pörgős, taktikus, gondolkodó horgászatot láthattunk, ahol igen nagy kitartással, igen nagy figyelemmel, fegyelemmel lehetett csak kiemelkedő eredményt elérni. Jó lenne még sok-sok ilyen versenyt látni! A bajnokcsapatnak gratuláció, a hátrébb szorulóknak pedig kitartás, elemzés, munka és majd jövőre!
