Ez nem Petőfi Sándor versének áthallása, még ha nyíltak is a völgyben a botzsákok, sátrak nőttek ki, mint kerti virágok. Zöldellt még a nyárfa az autóink ablakai előtt s a sok „ifjú” szívében virított a szombat reggeli kikelet. Láttuk amott a vízi világot, mely magához csalogatott egy jó hangulatú horgászatra. Az időjárás inkább volt késő őszi, mint lángsugarú nyár. De most már bal kezem megüté fejemet, térjek észhez és írjam le, mi történt az őszi Duna Netbarát Horgásztalálkozón!
A találkozó szeptember 27-én szombaton volt, ám sokan már az ezt megelőző napokban megszálltuk a környéket, biztosítandó a terepet mindenki kényelmére, kedvére. Szemetet szedtünk, fát vágtunk, WC-t állítottunk rendszerbe és „sátorfalut” építettünk, aminek „polgármesteri hivatala” végig nagy segítség volt a változatos időjárásban. Bár az előző két rendezvényt sem vettük félvállról a szervezésben, most mégis nagyot akartunk durrantani! Az lett… így magasra is tettük a mércét, de reméljük, még ezt is felül tudjuk majd múlni, ha kell!
A képek majd magukért beszélnek, jól tudom, én mégis igyekszem „idegenvezetni” azokat, akiknek nem adatott meg a lehetőség, hogy személyesen éljék át az élményt! Akik pedig ott voltak, remélem, kedves emlékeket idéznek majd fel!
A tavaszi magas vízállást átvészeltük, és rettegtünk a szeptember közepén a Kárpát-medencét megtámadó esős, hideg időtől, mely nem sok jóval kecsegtetett. Ám Fortuna kegyeibe fogadott, sőt talán túlságosan is, hiszen a vízmérce 30 cm-t mutatott a tavaly őszi 140 és az idén tavaszi 210 cm-rel szemben. Ám ennél nagyobb baj sose történjen a találkozók történetében!
Tehát csütörtökön odaköltöztünk, és éltük a nomád horgászok sanyarú életét a füstös, süvítő szeles, rendszeresen esős sátorfalunkban. A sanyarúság ellentételezéseként nagyon kellemes, baráti és vidám hangulatot igyekeztünk kialakítani. Jókat sütögettünk, ettünk, ittunk, nótáztunk, kicsit aludtunk, sokat horgásztunk. Vártuk a csodát. Egyrészt a halakban bíztunk, hogy részvételükkel majd támogatják a sok munkánkat, másrészt az időjárásban reménykedtünk, harmadrészt - és legfőképpen - abban volt bizodalmunk, hogy sokan eljönnek a jelentkezők közül.
A sátorokból egész utcát építettünk, amit elneveztünk Deák Ferenc utcának és mindjárt egy anekdotát is költöttünk hozzá, honnan is ered ez az elnevezése: 1848-ban, március idusa előtt pár nappal Petőfi Sándor és Deák Ferenc a közelben lévő borozó felé tartott sok cuccal a kezükben, gyalogosan, amikor Deák megszomjazván a következő ötlettel állt elő Petőfi felé:
- Ejj, barátim, Sándor, ugyan térjünk már be egy freccsre eme talponmarasztalóba!
- Én, ha nem haragszol, Ferenc bátyám, idekint posztolnék, de Te csak csapj be a konty mögé egy jó hideg szódásbort! Én addig őrzöm a cuccainkat!
Így is lett. Ám, míg Deák bent fröccsözött, Petőfi a korcsma előtt próbálta szavalni az azóta híressé vált Nemzeti Dalt, odaértek a csendőrök, leigazoltatták Petőfit, majd megkérdezték a nála lévő sok csomag láttán:
- Kiék ezek cuccok Sándor?
- Ezek? Ez itt mind az egész DEÁK FERENC CUCCA!
Na, azóta hívják így ezt az utcát…
A halak biztattak, bár egyre valószínűbb volt, hogy a kis szörnyetegek fogják eldönteni a versenyt. De jöttek azért márnák is szépen, keszegek és menyhal is felkerült a képzeletbeli fogási naplóinkba, ami egyeseket annyira felvillanyozott, hogy le sem tudtak állni a teszthorgászattal!
Péntek estére már komoly méretűre duzzadt a falunk, jöttek az ország jó néhány településéről, többen párjukkal, sátorozási szándékkal. Szaporodott a kézfogás, fogytak a nemes nedűk, mindenki hozott egy kis hazait, emelkedett a hangulat és a hangerő is. Hajnalig tartott a névnapi köszöntés, a barátságok kötése, az eszmék cseréje, a sütögetés, a koccintások, pohárköszöntők tömkelege.
Nem sokat aludtunk. Szombat hajnalban már 5-kor indult az „emberár”, ezért gyorsan izzítottuk a tüzet, és Jeszyné Andi főzte a reggeli „velkám-kávét”, na és aki igényelte, a röviditalt is nyelhette! A többi már szinte rutinszerűen ismétlődött az előzőekhöz hasonlóan, nyitott a horgászbolt a parton, zajlott a regisztráció, majd remegő kézzel kezdtük a sorsolást.
43 jelentkezőből 40 megjelent, ez szuper, hihetetlen, de igaz! Ha mind nő lenne, még megérteném, hiszen a személyes varázsom rabul ejthette őket, de így nem tudom, mi inspirálta a tömeget… na, jó dehogyisnem, tudom! A peca, a Duna, a barátság, a verseny!
Mindenki elégedetten nyugtázta a sorsot, amit húzott, majd a versenyzők sietősen a kijelölt helyükre igyekeztek, hogy a fejben már oly sokszor elismételt taktikát a gyakorlatban is alkalmazzák. Kerregtek az orsók fékei, zörögtek a vödrök, illatoztak a titkos receptek aromái. A dudaszó mindenkit dologra serkentett… kezdőőőőődik, apa! Kezdőőőődik!
A déli mérlegelésig alig volt hallható gében kívül szép fogás, pár márnás szakítás és alig néhány, melyet egy-két szerencsés szákba terelt belőlük. De a gébgyár az dübörgött, közel 100 kilónyi jött össze! Volt, aki 10 kiló felett fogott ki ezekből a dunai Luciferekből. Többeket inspirált a lehetőség, hogy átvéve másoktól a taktikát, ők is beerősítsenek gébfronton!
Kis pihenő után belecsaptunk a délutáni lecsóba. Míg a többség küzdött, kinyitott az üzemi konyha, megkezdődött a vacsora elkészítése. Szarvast, csirkemájat és champignon gombát főztünk pörköltnek, főtt burgonyával.
Míg mi a humán etetőanyagot „gyúrtuk”, addig a versengés komolyodott a pályán, mindenki igyekezett nagyot fogni, de legalábbis a kicsikből sokat. Többeket megváltásként ért a második futam lefújása, mert elfáradtak, megéheztek. A mérlegelés és a díjkiosztás után mindenki jó étvággyal fogyasztotta el a vacsorát. Volt, aki elindult hazafelé, és volt, aki még maradt kicsit pihenni, horgászni. Többen csak másnap, vasárnap délután hagytuk el a fedélzetet…
Végezetül jöjjön egy felsorolás, akiknek köszönettel tartozunk, hogy ilyen jól sikerült a rendezvényünk! Köszönjük a Haldorádónak, hogy biztosította a kupákat, Ordas község polgármesterének, Szabó Zsoltnak, hogy a vándorbudit odaadta, és hogy a faluban a zuhanyzási lehetőséget aktívan elősegítette. Köszönetet mondunk Simon Gábornak a rengeteg előkészületi munkában és a mérlegelésben, Keresnyei Imrének a mérlegelési és adminisztrációs feladatokban, Takács Péternek a dokumentálási munkálatokban nyújtott segítségért.
Na, és persze óriási köszönet a résztvevőknek, hogy jelenlétükkel emelték a találkozó fényét, hiszen hiába beszélünk nap mint nap itt, a Neten, az éterben, a személyes kontaktust nem pótolhatja soha semmi! Reménykedünk, hogy a következőkre is ilyen szép számmal és hűséggel jönnek a jelentkezők. Meg is ragadom az alkalmat és jelzem, a tavaszi „dnht 4.0” előreláthatólag május 2-án , szombaton lesz, melyre az előtte lévő munkaszüneti nap miatt már ismét csütörtökön délutántól fogunk kivonulni! Mindenkit várunk szeretettel!
A letölthető táblázatban (xls) mindenki megtekintheti a verseny végeredményét, a mellékelt videóban pedig mozgóképet és hangot kaptok a helyszínről és néhány résztvevőről…
Írta: Jeszy
Fotók: Takács Péter (T_peti), Bauer Viktóri (Weaky), Vadászi Tamás (Eppusz), Vágó Bálint (Skeeter)
Videó: Takács Péter (T_peti)
