Hiába a több évtizedes nemzetközi tapasztalat és a több száz horgászversenyen való részvétel, vannak olyan helyzetek, amiket nem lehet két nap alatt megoldani. Így történt ez november első hétvégéjén Németországban, ahol az IAM (International Anglers Meeting), azaz a Nemzetközi Horgász Találkozó került megrendezésre. A hazai Maros Mix-Tubertini-Cralusso csapat a 11. helyet szerezte meg, de még ezért a helyezésért is „vért kellett izzadni”. A korábbi években Mulde Kupa névre keresztelt versenyt idén már nem tudták a hatalmas dévérekről és jászkeszegekről híres vízen megrendezni. Helyette egy gazdag halállománnyal rendelkező brandenburgi csatornát választottak helyszínül.
A verseny kifejezés ebben az esetben egyáltalán nem helytálló, mivel Németországban nem lehet horgászversenyeket rendezni, illetve megrendezni lehet, de a kifogott halakat tilos a vízbe visszahelyezni, tehát a haltartó háló használata tilos! Pénteken, a második tréningnapunkon a túlsó parton egy helyi horgászegyesület versenyét figyeltük, ahol megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a megszákolt gyönyörű dévéreket, bodorkákat fejbe vágták és egy vödörbe dobálták, a halakat a verseny végén lemérték, majd isten tudja, hova szállították. A radikális módszer ellen nem lehet semmit tenni, mivel a „zöld erők” nem hajlandóak engedni a megszorításokból. És, hogy mivel magyarázzák mindezt? A hal megfogása csakis élelemszerzés céljából történhet, kedvtelésből nem, az már állatkínzásnak minősül… Az egészben a legszörnyűbb, hogy ezt be is tartatják. Aki nem így cselekszik, az súlyos pénzbüntetésre és rendőri intézkedésre számíthat! Szerencsére azonban a német zöldek őrültsége a világon kizárólag náluk él, egyelőre…
A Nemzetközi Horgász Találkozón (IAM), amelyen részt vettünk, a kifogott halakat hálóba lehetett helyezni, azonban a mérlegelés után ezeket is egytől egyik elszállították. A horgásztalálkozó hivatalos célja halfelmérés és halvizsgálat volt…
Sokan hozzászoktak, hogy a versenybeszámolók általában a győzelemről és annak körülményeiről szólnak. Sajnos ebben az esetben nem ez történt, mindössze a 11. helyen végzett a csapat a 31 indulóból, amelyek közül 10 volt külföldi csapat. A versenyen összesen 9 különböző nemzet legjobbjai vettek részt, sokan „kis” Európa-bajnokságnak nevezték. Azt azonban bátran kijelenthetjük, hogy minden résztvevő számára tanulságos volt ez a megmérettetés. Egy idegen vizet, ha nem is lehetetlen, de nagyon nehéz két nap alatt megfejteni, még akkor is, ha egy csapat 5 + 1 főből áll! Ebben az esetben Barna Szilárd csapatvezető, Ambrus Tibor, ifj. Barna Szilárd, Döme Gábor, Erdei Attila és Vidó Ferenc képviselte Magyarországot.
Szerdán, a kiutazás napján itthon 22 Celsius-fok volt, de Prágát elhagyva, majd átlépve a Német határvonalat mindössze 0 Celsius-fok és hóesés fogadta a csapatot. Az 1000 km-es utazás és a drasztikus hőmérséklet-különbség mindenkit megviselt, és talán ez is hozzájárult a hétvégi gyengébb szerepléshez.
Csütörtök reggel félig meddig kipihenve indult az elszánt csapat a vízpartra. Szakadó esőben és 2 Celsius-fokban látott neki az edzésnek, ami utólag látva csak arra volt jó, hogy még kimerültebben vágjanak neki a hétvégének. Mivel a pálya eleje apróhalas volt, mindössze egy-két darabosabb keszeget tudtak zsákmányolni. A magyar csapat mellett horgászó olaszok már akkor is nagyobb bodorkákat tereltek szákba. Csalijuk egyszerű csemegekukorica volt, és meglepő módon egyáltalán nem használtak földet.
A pénteki, kötelező edzésen a pálya túlsó, halasabb részét tesztelte a csapat. A víz az előző napi esőzéseknek köszönhetően jelentősen felgyorsult, és az előző napon használt 3-6 grammos úszók meglehetősen kicsinek bizonyultak. Kizárólag 12-20 grammos Cralusso Torpedókkal lehetett eredményesen horgászni. Az etetőanyagon idő hiányában már nem akartak változtatni, ezért egyöntetűen a Maros Mix XXL és Maros Mix Téli Dévér Special mellett döntöttek. Ez a tréningnapokon és korábban több más dévéres versenyen is jól működött, de mivel itt kevesebb dévérkeszeget hozott, megnövelték az etetőanyaghoz adagolt föld mennyiségét, ami eddig a világ minden pontján jól működött, és remekül szelektálta a dévéreket! De mint később kiderült, nem itt…! Utólag belátva, ez egy végzetes hiba volt! A miértre pedig csak az első napi kudarc után kapták meg a választ.
Ez a brandenburgi csatorna két hatalmas víztározót köt össze, és rengeteg teherszállító uszály közlekedik rajta. A mederfenék ebből adódóan kavicsokkal és kövekkel van borítva. Iszapnak, lágy üledéknek nyoma sincs, ebből következik, hogy a dévérkeszeg és más halfajok egyszerűen nem is találkoznak földdel és benne élő férgekkel, szúnyoglárvákkal, tehát rendellenes számukra a dolog. Mivel mindenki használt földet a csapatban, nem is jött a várva várt jó eredmény. De akkor mit ehetnek ezek a halak? A kérdésre Erdei Attila találta meg leghamarabb a választ. A második forduló kezdete előtt üres horoggal úsztatott egy párat, és anélkül, hogy bármi elakadást észlelt volna, horog nélkül vette ki a szereléket a vízből! Majd előkét cserélt, és az előző eset megismétlődött! Olyan mennyiségű kagyló volt előtte, hogy azok héja előkéjét két egymást követő úsztatásból kétszer is elmetszette. Tehát a válasz egyszerű! Ebben a csatornában halak fő táplálékát az apróbb csigák és kagylók adják.
Milyen érdekes, hogy 1000 km-re tőlünk teljesen máshogy táplálkoznak a halak. Az a csali és az az etetőanyag keverék, amellyel akár Magyar Bajnokságot is lehet nyerni, itt hatástalan volt. Hiába a tökéletes végszerelék, a precíz csalivezetés, ha a vízben élő halak nem ismerik a földet. Vidó Ferencet idézem: „Minél jobban dobtam a földet, annál jobban nem volt kapásom!”
A második versenynapon már mindenki föld nélkül, kizárólag sóderrel nehezített etetőanyaggal foglalta el a helyét a pályán. A sorsolás is tökéletes volt, mert mindenki olyan helyre húzott, ahol az előző napokon kimagasló eredményeket értek el. A pálya elején, az apróhalas részen ifj. Barna Szilárd az „A”, míg Döme Gábor a „B” szektorban horgászott. Szilárd 4. lett 8.389 grammal, Gábor pedig 9.695 grammal a 3. helyen végzett. Vidó Ferenc maradt a „C”-ben, ahol már szinte csak nagyobb, 20-70 dkg-os bodorkák, 30-80 dkg-os dévérkeszegek voltak, ő 13.583 grammal 9. lett a szektorában. Ambrus Tibor nem messzire tőle, a „D” szektorban szintén ütemesen fogta a darabosabb keszegféléket, és 16.825 grammal 6. lett. Az pálya legfelső és egyben legtöbb halat adó részen Erdei Attila sokkolta a szomszédjait! 27.880 grammos fogásával az előkelő 2. helyet szerezte meg! Óriási előrelépés volt ez az előző naphoz képes, amikor „esett-kelt a csapat” és 100 pont fölött gyűjtött be. A második napon ez mindössze 24 pont volt! Ezzel a teljesítményével a magyar csapat magabiztos fölénnyel nyerte a második napi rangadót. Nem tudom, hogy volt-e már valaha olyan verseny, ahol az első nap szinte utolsó helyen végző csapat a következő fordulóban nyer! Ó, ha csak 1 nappal előbb lett volna meg a megoldás…!
A színvonalas rendezvény minden pillanata tanulságos volt, és a fáradozás sem volt hiábavaló, mert a fiúk garantáltan tanultak az esetből. Összességében mindenki boldog volt, mert az első napi 29. helyről (a másnapi győzelemnek köszönhetően) feljött a 11. helyre a csapat. De ami ennél is fontosabb, hogy meg van a megoldás! A második fordulóban a kiváló magyar etetőanyag remekül hozta a halakat, és hozni fogja jövőre is, amikor a Maros Mix-Tubertini-Cralusso csapata - reményeink szerint - megmutathatja majd valódi horgásztudását a nemzetközi porondon, Brandenburgban is. Reméljük, hogy addig nem változik jelentősen a halak ízlése. Jövőre visszatérünk!
