Tizedik alkalommal rendezték meg az ország legrangosabb és talán egyetlen igazi rablóhal fogó versenyét. A kétfordulósra tervezett viadalt hatalmas érdeklődés övezte. Rekordszámú nevező, 43 csapat 86 horgásza vágott neki a tavaly remekül bemutatkozó és sok halat adó Maconkai víztározónak.
A szabályok maradtak a megszokottak. Kétfős csapatokban, csak csónakból, csak pergetve, 4 óra alatt, méretre való tekintet nélkül, minél több ragadozó halat fogni, ez volt a cél. A kijelölt területen belül a helyet bármikor szabadon lehetett változtatni, egyetlen kikötés volt, hogy egy másik csapatot nem szabad zavarni.
Az időjárás kedvezőnek ígérkezett. Bár a pár nappal korábbi havazás és frontátvonulás után az éjszaka még kemény fagy volt és még reggelre is mínuszokra számíthattunk, napos, szélcsendes idő várt ránk.
Már a nevezésnél olyan sorbaállás alakult ki, mint amikor a 80-as években banánt hoztak egy zöldségeshez. Szerencse, hogy a mezőnyt olyan horgászok alkották, akik már sokadszorra indultak a megméretésen, így mindenki nyugodtan várakozott a rajtszámára és az ebédjegyére. A csónakok kiosztása már nem ment ilyen frappánsan. Az járt a legjobban, aki saját ladikjával érkezett. A szervezők nem tudtak egyenlő feltételeket nyújtani azoknak, akik tőlük vártak megoldást. Volt olyan páros, aki egy 3 méteres lélekvesztőt tudott megkaparintani, 50 kilós „öntöttvas” letűző karóval, felemás korcs evezővel, de a szerencséseknek normális, nagy méretű és jó állapotú ladik jutott. Nem mindegy ez egy olyan versenyen, ahol a helyváltoztatásnak, a hely megválasztásának, esetleg a halk, óvatos mozgásnak döntő szerepe lehet. Azért egy kicsit az idővel elcsúszva, de egy rövid eligazítást követően elstartolt a mezőny a nádcsatornán át, kialakítva az első komoly (evezős) versenyt a kívánatos helyekért. Sajnos ez fokozottan fontossá vált, mert mindenki felmérte még a parton, hogy a sekély víz miatt kisebb lett a küzdőtér, és kevés a terület ennyi versenyzőnek. A tavaly igen sok halat adó nádas előtti részeken szinte nem volt víz. Azért az összes csónak célhoz ért, elfoglalta kívánt, vagy kényszerű pozícióját és felhangzott a dudaszó.
A csónakok szinte elborították a tározót. Gyakorlatilag három egyenlő részre szakadt a társaság. Egy csoport, köztük mi is, a műtárgy előtti mélyebb medencét, egy következő nagyobb mezőny, mintegy 15 csónak a patakmeder vonulatát tűzte ki célul, míg a maradék szétszóródott a sziget előtti átmeneti tisztáson és a sóderes aljzat határán. Kicsit keserű szájízzel kezdtük a dobálást. Nem tudtuk azt a taktikát követni, amit elterveztünk és a hajításoknál jobban kellett arra figyelni, hogy ne keresztezzük a sporttársak zsinórját, mint magára a csali vezetésére. Egyetlen vigaszunkat jelentette, hogy majd egy óra elteltével a körülöttünk küzdő tíz csapatból senki sem fogott halat. Szemünk sarkából azonban láttuk, hogy a patakmederből már kicsíptek néhány kisebb süllőt és csukát, tehát a kapástalanság nem volt általános állapot. Egy gyors elhatározással a helyváltoztatás mellett döntöttünk. Ebben akadt némi kockázat, hiszen a mozgás, egyelőre nem indult be, mindenki ragaszkodott e helyéhez, és így félő volt, hogy nem találunk sehol megfelelő tisztást a versenyzők erdejében. Szerencsére a félsziget előtt akadt egy nagyobb, üres rész. Ez talán pont a tó közepén lehetett. Lekaróztunk. Észak felé dobálva éppen elértük a sóderes aljzatot, a sziget felé viszont igen alacsony vízzel kellett szembesülnünk. Inkább a hegy felé dobáltunk, valamint a tározó hossztengelyében.
Körülöttünk beindultak a kapások. Fél óra alatt 6 csukát regisztrálhattunk magunk mellett. Műtárgy felé eső szomszédunk tíz óra előtt szép kapásra vágott be. Megszólalt a fékje is és igencsak tornázott a csónakban. Kissé irigykedve figyeltünk, de titkon azért drukkoltunk is neki, hogy ne egy kabátba akasztott ponty legyen. Hát nem az lett... Három-négy perc múlva odanéztünk, és még mindig fárasztott... Most már letettük botjainkat és végigkísértük a fogást. Ahogy a csónak mellé húzta, még nem láttuk az áldozat fejét, de ahogy kiemelték, lehidaltunk... Jó méteres csukatest! A mérőhajó rögvest megérkezett és halottuk, ahogy bemondta: nyolc kiló harminc! Ahhoz elég közel voltak, hogy lássuk, hogy körforgóval fogták, de ahhoz túl távol, hogy egy jobb fotót készíthessünk.
Érdekes módon nem törtünk le az esettől, sőt kedvet kaptunk, hiszen jó hely fölött álltunk és lehettek még nagyobb dögök is a vízben. Akik pedig látótávolságban voltak, azok sem fogták halálra magukat, ezért lehetett még esélyünk a versenyben maradásra. Talán csak a patakmedernél véltünk intenzívebb halfogó mozdulatokat felfedezni.
Hamarosan mi is feliratkoztunk az eredményesek listájára előbb egy 1,55 kg-os 54 cm-es, majd egy 0,85 kg-os 45 centis példánnyal. Előbbi Mepps Comet Black Fury narancs pöttyös körforgóra, utóbbi CDSR-8-RFSH kárász színű süllyedő Rapalára kapott. Volt még egy rontott kapásunk egy Vibrax 4-es citrom színű körforgóra is, de az sajna nem lett meg.
A végszót jelző dudáig még egyszer helyet változtattunk és a versenypálya felé, az északi parthoz közelebb húzódtunk egy 80-100 méterrel, de bökésünk már nem akadt.
Két csukánkkal, vegyes érzelmekkel és reménykedve eveztünk befelé. Reménykedve, hogy nem szakadtunk le túlzottan az élmezőnytől. A kijáratnál strázsáló mérőhajónál nem álltak meg túl sokan, ez tovább növelte bizakodó kedvünket. Azért akadtak, akik szép csokorral büszkélkedhettek.
Az eredményhirdetésnél aztán örülhettünk, mert 2400 grammos fogásunk a vártnál jobb helyre juttatott minket. Tekintve, hogy sokan nem fogtak semmit 13. helyünk életben tartotta még akár végső győzelmi esélyünket is a 2. forduló előtt.
Egy dolgot leszögezhetünk. A bajnokság szerencsére kinőtte eddigi kereteit.
Reméljük jövőre vagy limitálják a létszámot, vagy új, nagyobb vizet találnak az egyre népszerűbb vetélkedőnek olyan helyen, ahol több terep jut az egyéni elképzelések kibontakoztatására. Hiszen a halfogás ezen fajtájának igazi szépsége a ragadozó felkutatása, becserkészése, melyre ez a forduló kevés lehetőséget nyújtott.
Az ideális az volna, ha a sport és vele a versenyző réteg is folyamatosan bővülhetne, de ez a jelenlegi feltételek mellett elképzelhetetlen.
Néhány nem hivatalos adat:
43 csapat 86 tagja 87 db halat fogott. Minden halat kötelező volt kíméletesen visszaengedni!
Az átlag egyed-tömeg 1 kg körül alakult.
A győztes páros messze megelőzött mindenkit, hiszen majdnem kétszerese volt összeredményük a második helyezettnél.
A fogás zömét, mint tavaly most is a csukák adták, de több volt a süllő (köztük egy nagyon szép) és akadt néhány harcsa is (6 kiló alattiak), sőt egy fekete sügér is színesítette a palettát.
A legnagyobb hal a már említett 8,3 kg-os csuka, a legkisebb egy húszdekás süllő lett.
14 csapat nem szerzett pontot, ezért különösen értékessé vált minden fogott hal.
A legtöbb halat, 10 db-ot Prókay István fogta.
I. | 17050g | Gégény-Prókay |
II. | 8950g | Tóth-Krosina |
III. | 7950g | Csikós-Robóczki |
. . . | ||
XIII. | 2400g | Bognár-Endrődy |
Izgalommal várjuk a november eleji, sikeres, halbő Tisza-tavi folytatást!
