Viszonylag egyszerű dolog tudósítani egy olyan versenyről, amely egy már hagyományos sorozat konzekvens folytatása, ráadásul ennek ellenére több tekintetben még rendhagyónak is tekinthető. Az is tény, hogy minden versenynek vannak meglepetései, egyedi, megismételhetetlen pillanatai, de ezekben egyénenként minőségi különbség lehet. Mert ugye az sem mindegy, hogy ki, milyen szemüvegen, s netán milyen érdek- és értékrenddel nézi a világot…
Nos, szerintem ilyen verseny volt a Maconkai-víztározón november 2. és 4. között lebonyolított csónakos pergető-csapatverseny 3 selejtező fordulója is. Picit visszamenve az időben már a felvezetés sem volt hagyományos, ugyanis a tározó vízszintje az ősz kezdete után is napról-napra tovább csökkent, így szeptember vége táján már maga a megrendezhetőség is kezdett rémálmaimban kétségessé válni. Később már nem csak azokban, ugyanis október 20-ára már közel 1 méter hiányzott a jól megszokott vízszintből!
Ekkor döntöttünk arról, hogy bizony ki kell(ene) kotorni a kikötő hajózóútjait, mert a csónakok kétségkívül biztosan látványos kézi vontatása sajnos nem szerepelt a kiírásban. Ráadásul már a Sikeres Sporthorgász aktuális számában való versenyfelhívás megjelenése előtt be is telt az eredetileg tervezett 2 selejtező 80 csapatos mezőnye, így - mentve a menthetőt - be kellett iktatnunk egy harmadik fordulót is, paradox módon az első versenynapon. Szerencsére ezt a 4 napos ünnep naptárilag viszonylag könnyen lehetővé tette, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vízterület tagi és napijegyes horgászai bizony mérsékeltebben örültek az újabb forduló ténnyé váló lehetőségének.
Végül a MINECO Kft. komoly gépi segítségével megoldottuk a kotrási feladatot, melyet ezúton is szeretnék megköszönni a hosszú évek óta minket önzetlenül támogató cégtulajdonosnak, Balogh Istvánnak.
Miután nyugodtan hátradőltünk, kiderült ismét, hogy az élet a legnagyobb rendező, ugyanis a kotrás befejezésének napján este elkezdett csendesen esni az eső. Ennek pár nap múlva egy lassú, tiszta árhullám lett a Zagyván az eredménye, és szép lassan visszatelt a víztározó. Ezzel mindenki maradéktalan örömére véget ért az utóbbi 7 év legszárazabb maconkai periódusa! Mivel az időjárás is viszonylag enyhe maradt, a halak ezt a jelenséget egy tavaszi típusú reakcióval és produkcióval honorálták, azaz aki tehette, kiúszott a frissen elárasztott sekély öblözetek kivételesen fűborította területére, vagy a parti vízinövények régen látott takarásába. Minden jel arra mutatott, hogy nem is akarnak egyhamar visszamenni.
Innen szép nyerni, tartja a mondás, így fokozottan kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen eredményeket lehet majd produkálni. Itt szeretném megemlíteni, hogy egy komoly pergetőversenyt sem életbiztosítás rendezni a vízkezelőnek, tógazdának egy nagyobb vízfelületen, ugyanis néha a valóban (betelepített) ipari mennyiségű hal is lazán el tud elbújni a horgászok elől, így az adott esetben több tonnás, így több milliós értékű rablótelepítés sem lehet biztosíték a fogás és a rendezvény sikerére. Ami talán a legbiztosabb recept, az a törzsállomány tudatos, fokozatos felépítése és megőrzése.
Visszatérve a versenytudósítói "munkára". Az első napon már a bevált rutinnal indultak az események. A megérkezést követte a büfé rituális felkeresése, majd a kitűzött időpontban az igehirdetés (lásd: eligazítás), és a sorsolás következett. Ettől az évtől ugyanis már tisztán sorsolva lettek az egyesületi csónakok a csapatokhoz, így ezt a szerencse- vagy szerencsétlenségfaktort csak az csökkenthette, aki saját tengerjáróval érkezett. Ezúton is szeretném megköszönni minden egyesületi csónaktulajdonosnak, hogy lehetővé tette a annak használatát, valamint a segítők közreműködését is!
Miután a jelentékeny mennyiségű felszerelés is elhelyezkedett az éles bevetésre kölcsönkapott vízi járgányokban, lassan felsorakozott a mezőny a csónakkikötői öblözet vonalában kijelölt képzeletbeli rajtvonalhoz. A mérőhajó hangjelzésére újra bebizonyosodott, hogy akár a leglomhább csónak is frenetikus sebességre képes a tutinak elképzelt hely elsőként való megközelítésének sikere érdekében!
Persze miként később az eredmények is bizonyították, aki csak pár métert tett meg, az ugyanúgy bejuthatott a döntő mezőnyébe. Így például a versenysorozat történetében először egy 100%-os női csapat is elindult, akiknek reggel a partról többen szerettek volna legalább lelki támogatást nyújtani. Takács Lászlónénak és Vári Hajnalkának azonban még erre sem volt szüksége, mert 3 fogott halukkal bombabiztosan továbbjutottak, bizonyítva azt a tételt, hogy már ebben a műfajban is fel kell kötni a bizonyos ruhadarabot a vadvízi férfiversenyzőknek!
Érdekes volt megfigyelni, hogy a csapatok a mélyebb vizeken tömörültek, a felső öblözeteket, nádszegélyeket most inkább csak a vadkacsák keresték fel.
Versenyen kívül pedig a kikötő bejáratánál egy roppant sikeres halász, a jégmadár tartott az avatott szemek számára egy látványos és sikeres halfogási bemutatót.
A kezdeti sikerek után már órák teltek el, amikor egy kis szél borzolta fel a vizet a napsütésben. Ekkor még volt egy kisebb fogási hullám, majd ennek jegyében rögtön véget is ért az első forduló. Az összesítés a mi értékelésünk és értékrendünk szerint közepes eredményt hozott, mert végül 54 db hal került értékelésre. A legnagyobb közülük egy remek, 6600 grammos csuka volt, de rajta kívül több komolyabb krokodil is szerepelt az összevetésben.
A fogásokat a most egyértelműen domináns csukán kívül a bevált süllők és balinok is színesítették. Tényként mondhatom el azt is, hogy mivel az új szabályzati szisztémának és persze a korábbi évek vitatható akadásainak köszönhetően a harcsa ezúttal már nem számított be az eredménybe, látványosan kevesebb volt a külső harcsa- és nagyponty-akasztások száma is. Persze aki viszont most szabályosan fogta a nem is kicsi harcsát, az kevésbé értékelte ezeket a halvédő célzatú és fair play szellemű változtatásokat. Végül mindent ellenőrizve megállapítottuk, hogy a 10 továbbjutó helyhez vagy 1 nagy, vagy több kicsi hal kellett ezen a pénteki napon. Konkrétan a Rézműves István-Tarjányi Tibor páros 5 db hallal, közte az említett rekorddal toronymagasan lett az első. A második helyen a Takács László-Fürtös Attila duó a szám szerint fordulós rekordot jelentő 7 hallal tudott befutni, a harmadik helyen pedig Gáspár Péter és Varga Péter 5360 grammos közös csukája önmagában is befutónak találtatott. Ezen a pénteken összesen 6 csapat volt, akik 2 hallal sem tudtak továbbjutni, és az egy időközben elkallódó csapat okán 39 indulóból végül 30 tudott értékelhető zsákmányt bemutatni, ami jól mutatta a rablók (és így a táplálékhalak) egyenletes eloszlását a versenyterületen. Jöhetett a jól megérdemelt ebéd, majd az eredményhirdetés!
A második nap hasonlóan és még melegebben indult mint az előző, ezúttal 41 kihajózó alakulat részvételével. Az időjárás változásának megfelelően bizony a fogások is visszaestek, így Kovács Lajossal, a Balzer magyarországi cégvezetőjével már azon izgultunk, hogy legalább sorsolásra ne kerüljön sor a továbbjutást illetőleg, azaz minimum 10 csapat fogjon halat. Végül megrázta magát közösen a tározó és a mezőny, így 34 db hal került mérlegelésre, köztük faj szerinti legnagyobbként egy 4320 grammos csuka, egy 3150 grammos süllő, valamint a Straub Dezső által „kiénekelt” 2650 grammos balin.
Ezen a napon az előzőhöz viszonyítva a fogott csukák száma kb. 40%-kal csökkent, a süllőké egyharmaddal, még a balinból érdekes módon még több is volt a zsákmány, mint az előző napon. A fordulói továbbjutási limitek viszont ennek ellenére sem változtak, így ismét 1 nagy vagy több kicsi hal volt szükséges a továbblépéshez! Szombaton végül az első helyen végzett a Pisák Péter-Sági Tibor kettős 3 hallal, köztük a legnagyobbal lépett tovább, majd őket Muth László és Ürögi Lajos követte 4 halával, és a képzeletbeli bronzhoz ezúttal is egy komolyabb, 3150 grammos hal - ezúttal süllő - volt csak elegendő. Ebben a fordulóban aki 2 halat fogott, az már továbbjutónak számíthatott és összesen 12 csapat volt, aki bizony a fogott hal ellenére sem tudott továbblépni. E felvonásban kellemes színfolt volt a horgász-színészbarátaink immár szokásos jelenléte is. Straub Dezső és Harmath Imre a már említett balinnal alanyi jogon is biztosan továbbjutott, de mindent megtett a jó eredményért a mindig vidám Józsa Imre-Méhes László duó, valamint az ezúttal Pankotay Gellérttel induló Csöre Gábor is. Összesen 22 csapatnak volt értékelhető fogása, ezúttal ezt tudta a víz produkálni.
Az előző év szélviharának élénk emlékével a birtokunkban kíváncsian vártuk a harmadik nap eseményeit, ugyanis erős frontbetörést és igen élénk szelet jelzett előre a meteorológia. Ez részben be is jött, de előtte már-már meleg reggellel indult a nap, és lassan borongóssá vált az időjárás. Azonban továbbra sem volt kellő hideg, így az eredmények a viszonylag gyenge szél ellenére sem javultak igazán, sőt miután tovább reménykedtünk visszaestek.
Érdekes, de ismert jelenség volt, hogy a süllő fogási intenzitása a kétszeresére nőtt, addig a csuka még a szombatihoz is jobban visszaesett. Megmagyarázhatatlan módon teljesen eltűnt vasárnapra a balin! Ezen a napon már a tározó minden horgászatra engedélyezett zugát birtokba vették a csapatok, a halak fellelésének reményében, gyakori helyváltoztatások és taktikai módosítások jellemezték a horgászatot.
Nekünk, mint rendezőségnek továbbra is társunk maradt az előző napi reménykedés, ami be is jött, mert újra sikerült átugranunk az általunk állított eredményességi akadályt, mint minimális elvárást. Ezen a napon végül 15 csapat fogott értékelhető halat, és emellett most történt a legtöbb harcsafogás is. Ezek között egy első ránézésre is félmázsa körüli példány vitte a prímet, ami a horgász részéről akkor is talán az élet legnagyobb élménye, még ha a nagybajszú óriás nem is számíthatott be a verseny eredményébe. Éljen boldogan továbbra is!
Végül első lett a Nagy László-Rácz Nándor összetételű csapat 4 db halával, őket a nap halát is bemutató Varga István-Pavliczki Péter kettős követte 2 rablóval, míg a Lukács József-Vecsenkok György duó 3 uszonyost zsákmányolt a képzeletbeli dobogó alsó fokához. Ezúttal is folytatódott a továbbjutók előző két napi hagyománya és végül 17 csapat tudott mérendő halat fogni.
Így alakult ki tehát a 2007. évi döntő mezőnye, ahová a bejutó 30 csapat magával viszi az eredményeit, de a döntő fogásai a kiírás szerint kétszeres szorzóval fognak majd számítani. Így még egyáltalán nem lefutott a verseny! Ha értékelnem kellene az eddigieket, akkor eredmény szerint közepes, hangulat szerint jó versenyről tudok a Haldorádó olvasóinak beszámolni. A Balzer Hungária és Maconka talán együtt ismét bizonyították, hogy Magyarországon a pergetősportnak világos szabályok és garantált esélyegyenlőség mellett, megfelelő vízen igen komoly és hozzáértő tábora van, így a Magyarországon rekordszámú, végül élesben is megmérettetett 119 csapat garantálta magát a színvonalat is. Véleményem szerint ezen a vízen egy ilyen, folyamatos selejtezővel elértünk a teljesítőképesség határára, ezért is remélem, hogy jövőre már szélesebb helyszíni háttérrel és legalább ilyen versenyzői létszámmal végre megvalósulhat egy professzionális, többfordulós versenysorozat, bajnokság is.
Most, amikor e sorok megjelennek, már havas a táj a víztározón, így lehetséges, hogy egy igazi téli hangulatú fináléra kerülhet sor a döntőn, november 17-én szombaton. Bízom benne, hogy a hagyományokhoz méltó, érdekes befejezés valósulhat meg, ahol nem csak az lesz a nyertes, aki majd a dobogóra áll!
A fordulók eredményei letölthetők itt:
Dérer István
Fotó: Kovács Lajos és a BALZER Team, Dérer István
