Sötét idők jártak a horgászokra... kapástalanság itt, tilalmi időszak ott, alig van egy-két hely, ahol halat találhat az ember. A gonosz területi szövetség, telepítésekre hivatkozva tartott távol a tavaktól, hogy azután a békéshalakra további újabb tilalmakat vessen ki. A kétségbeejtő helyzetre megoldást keresők csapatának egyikeként találtam magamat egy hűtőtónál, melynek vize nem csak hogy meleg, de igazi nyári kapásokat hozhat még a téli pontyhorgászoknak is... a galaxisban...
Az igazi, mondhatni ideális téli horgászidőszak előtt, sőt még a telepítést sem megvárva látogattam el először Bánhidára. A melegvizes tó, a helyi erőmű hűtőtavaként funkcionál, Tatabánya szélén. Ami azt illetni, nem is rosszul. A legnagyobb hidegekben is kellemesen langyos vizét csípik a potykák, az amurok, és nemkülönben a horgászok. Első kirándulásom napján még a Kárpát-medence közelében sem jártak a legnagyobb hidegek, és ponty fronton is a nyári, azaz a kevésbé napijegyes-előnyös felhozatalra számíthattam.
A várható fogás realitásaira egy helyi jedilovag, Lajos barátom készített fel. Előrebocsátotta, hogy még korai komolyan rápróbálni a vízre, engem viszont sürgetett az idő, még egy betli kockázatát is vállalva... Nem bántam akkor sem a dolgot, hiszen híve vagyok a normális horgászatoknak, azaz azoknak, amikor az ember nem fog úgymond semmit, vagy legalábbis nagyon keveset és azt is csak nehezen.
Telepítés előtt, mit várjon az ember olyan vízen, ahol a stégekről egész álló nyáron és őszön át szórják, szoktatják a halakat. Mindenhol így van ez, talán annyi különbséggel, hogy ezen a vízen ősztől a halak egy viszonylag jól behatárolható, egészen pontosan a legmelegebb területen fordulnak elő. Ez éppen az erőműhöz közeli napijegyes partszakasz előtt húzódik, így a télen is aktív halak - szeszélyeiktől függően - könnyűszerrel elérhetőek.
Reméltük, hogy elérjük őket mi is, bár sokat sejtetően csaknem tök üres volt a part. Lajos bíztatott, hogy lehet itt még potyka is, amur is, de fehérhalat biztosan fogunk. A biztos fogásról egyből eszembe jutottak azok a különféle kirándulásaim, amikor a "helyi erő" így kezdi a horgászat előtt: "Hidd el, biztosan fogunk!", és a nap végén így zárja: "Nem értem, tegnap még ment a hal..." A kettő között történteket pedig el lehet képzelni.
Na jó, keszeggel csaknem járunk pórul, de azért nem ártana, ha nem égnénk le - gondoltam magamban. Társam zárójelben tett egy újabb utalást arra, hogy még nem ez az igazi időszak itt Bánhidán, aztán nekiálltunk szerelni a párában. Én fenekezőt, ő úszóst készített elő. Így a legjobb, hiszen nagyobb területet, több módszer tesztel egy időben.
Lajos maga előtt 3,5 méteres vizet mért, ami igen kellemes mélység a 3,9 m-es matchbot ellenére is. Iszonyúan finom Byron pálcája nem véletlenül az egyik kedvence, ezért is döntött mellette, noha fix úszós mókára készült. (A teljesség kedvéért, ha már belekezdtem: az úszó 3 grammos, a horog 14-es, zsinórja pedig 18-as direktben. Kicsit bedurvított, mint mondta, mivel nem lehet tudni, hogy nem jön-e erre egy nagyobbacska amur, vagy ponty, illetve az állandó suhogtatást is jobban bírja egy mérettel keményebb cucc. Lajos az úszós mellett egy kemény fenekezőt is felkészített a bevetésre, majd be is vetette. Kukoricával csalizva repült, ameddig a szem ellát. Ott is maradt a horgászat végéig. Nem sok szerep jutott neki.)
Etetés után horgászat. Általában ez a sorrend, mi sem térünk el ettől. Bár a fenekezőim már élesítve várják a kapást egy ideje, mégis barátom vág be először. Egy bodorka a tettes. Utána a szinte minden naprendszerben - még távollétében is - száműzetésre ítélt törpeharcsák egyike köszön be, majd dévér jön, és ismét bodri. Ezek alkotják az én zsákmányomat is. Minden fronton harcolunk tehát a gonosz birodalmi roham-dévérekkel és bodorkákkal, na meg a törpékkel. Vegyes a felhozatal. Hát, nem egy klón hadsereg, az egyszer biztos.
Egy kis izgalom is vegyül a horgászatba, ugyanis Lajos egy rontott kapás után nem sokkal beleakad valami szebbecske halba, de az rögvest kereket old. Társam szemrebbenés nélkül horgászik tovább.
Ezt követően színesíti a palettát két kis amur és egy compó is, majd néhány pontyocska. Lajos a csalit váltogatva - kenyérrel, kukoricával, csonticsokorral - horgászik. A kényérrózsa, mint egyik kedvence, nem hagyja cserben és a dévérek közül jó párat, ezzel csíp el. Én maradok a kukorica mellett, az némileg szelektálja a törpeharikat. Idegenvezetőmtől megtudom, hogy ezek a sokbajszú jószágok csak addig maradnak itt, míg a telepítés friss erői el nem nyomják őket.
- A most bent lévő halak teljesen eloszlanak a tavon, de nagyrészt lejjebb vannak még a bódék előtt. Túl enyhe az idő, ilyenkor normális tóként működik ez is - magyarázza barátom.
Tapasztalhattam, hogy ez bizony így van, bár Lajos után nem sokkal nekem is megadatott a lehetőség egy jobb hal elejtésére, de szívfájdalom, egy gyönyörű kapás után lemaradt. Sajnálatos módon belefárasztottam egy akadóba. Pedig az első pillanatokban még ígéretesen görbült a feeder, szokásos pontyszerű megiramodás, olyasféle húzás, amiből a nyélnél is érezhető a hal komolysága, a viszonylag nagy távolság ellenére is. De nem tartott sokáig ez a kellemes élmény, mivel kisvártatva mozdíthatatlanná vált az ellenfél. Korábban ugyanott, a szemközti gát spicce előtt akadtam el kétszer is. Lajossal megegyeztünk, hogy lehet arrafelé valami damilszerűség a víz alatt, de nem gondoltam, hogy ezt a potyka is hallotta...
Mindenesetre kihorgásztuk magunkat fél napra, nem panaszkodhattunk. Csak a nagyja maradt el, illetve le, de hát ilyen a horgászat, nem igaz?
Nem sokkal később ismét a parton találkoztunk cimborámmal, még szintén a telepítés előtt. Most az úszózásra hangoltam szerelékemet, már csak a változatosság miatt is. Mert az ugyebár gyönyörködtet.
Lajos sem akart megválni az matchbottól, így most az úszózás taktikái kerültek összehasonlításra. Persze nem tudományosan, csak olyan konyhamódra. Lajos mint tette korábban, döcögtetve, meg-megtartva vezette a szerelékét, míg én a "bolo"-val visszatarthattam, megállíthattam úszómat.
Egy folyosót horgásztunk, a parttól hét-tíz méterre, ami azt jelenti, hogy néha beljebb is megpróbáltuk, az etetés túlsó felén. A konzervkukoricát kézzel szórtuk, így nem egy pontosra sikerült az etetés, hanem értelemszerűen sokpontosra. Mivel a víz meg folyt ugyebár. Szóval eleinte távolabbról jöttek bodorkák, törpék, és csak nagyritkán egy keszeg, közelebbről viszont semmi. De mindig próbálkoztunk itt is, kerestük a halat. Egy ilyen próbálkozás vezetett oda, hogy úszóm mintaszerűen tűnt el, majd miután megemeltem a hosszú pálcát, a kapás kézzelfogható ténnyé vált a boton keresztül is. Kisponty. Kukoricára.
- Jól dolgoznak a halaitok! - szólok át Lajosnak, aki épp egy kenyérrel becsapott amurocskát terelget a szák felé.
- Bizony! A melegvíz miatt ilyen erősek és annak köszönhetően nőnek gyorsabban a szokásosnál - közben visszadobja a zsebfűnyírót.
Kevésre rá újra potyka alatt hajladozik botom, és ezt még néhány hasonló méretű "törperős" követi. Közelebbről, visszatartva. Lajos inkább fehérhalakkal szórakoztatja magát, míg magam látványosan többet fogok a nemesekből, köszönhetően a taktikának.
- Legutóbb még tanítványod voltam, mára azonban én lettem a mester Obi-van... - mosolyodok el halkan.
Érezzük mindketten, előttünk vannak a halak egy ideje, ebből még akármi is lehet! Nem meglepő hát, hogy egy újabb kapást követően nem fordul vissza a szokásos módon ellenfelem, hanem csak megy-megy töretlenül. Tízméterekre szalad tőlem. Erősebben kell kapaszkodnom a nyélbe, de nem bírom megállítani... Hm, az Erő van ezzel... Felkészülnék valami tettre, ám fékem zenéje hirtelen elnémul. Ennél a némaságnál még a birodalmi induló is kellemesebb melódia. Ennyi volt. S míg visszatekerem a messzire húzott szereléket, végignézem, ahogy barátom újabb bodorkát emel ki. Horgom megvan, csak rosszul akadt, gondolom magamban. Pipa vagyok, pedig ezúttal nem az akadó állt közénk. Ha úgy lett volna, akkor sem járnék örömtáncot, de az valahogy mégis más. Megaztán ez talán kicsit nagyobb volt az átlagnál. Vagy kívülről kaptam el? Mindegy.
Egy óra múlva egy bennfentes biztos, ami biztos megforgatta bennem a tőrt és majd hármas pontyot szákolt kicsit arrébb tőlünk. Keménykukorica volt a nyerő csali. Legalábbis a koma ezzel csalizott. Sőt ezzel is etetett. Na nekem sem kellett több: összepakoltam. Kicsit már ránk is sötétedett. Lajos még megpróbálta a süllőt - eredmény nélkül -, én meg abban bízva csuktam le a csomagtartót, hogy legközelebb még ennél is jobban szórakozom majd, és ha rajtam múlik, igyekszem egy kicsit azért visszavágni a halaknak...
Három hetet kellett csak várni a folytatásra...
Tipp:
Hogy ne maradjunk hoppon, érdemes feltétlenül előre megtudakolni, működik-e az erőmű. Előfordulhat ugyanis, hogy áramtúltermelés miatt, pár napra, vagy hétre, akár télen is leállítják, vagy visszaveszik a termelést, s ilyenkor sokkal nehezebb halat fogni.
Érdeklődni lehet az egyesület elnökénél: Weisz Tibor - (34) 316 444, mellék: 4117
