Februárban, egy számomra érdekes és tanulságos teszthorgászaton vettem részt. Súlyos elvonási tünetektől szenvedtem már ekkor, mikor elhatároztam, hogy keresek egy olyan vizet, ahol a zord téli körülmények között is eredményesen lehet horgászni. A kiszemelt helyszín Bokod, az itteni hőerőmű hűtőtava. A horgászat során, (számomra új) etetőanyagokat, csalikat és különböző módszereket próbálgattam. Az eredményről győződjenek meg személyesen.
Koós Feri barátom közreműködésével sikerült megszervezni a túrát. Az első nap délelőttje az utazással, kipakolással és a felkészüléssel telt. Délután fél egykor elkezdődött a "bevetés". A szokásostól eltérően, szinte csak alig néhányan ültek a melegvizes csatorna partján. Volt, aki rakóssal horgászott, de akadtak páran, akik a feedert, vagy a régi jól bevált nehézszerelékes fenekezést részesítették előnyben, kisebb-nagyobb sikerrel.
A parton az első dolgom az etetőanyag összeállítása volt. Két kiló TOP MIX Extra Rivert kevertem egy kiló Extra Dévérrel, hozzá adalékként fél kiló pirított és őrölt kendermagot adtam. Az élőanyagról sem feledkeztem meg, hiszen a hideg időjárásban kifejezetten igénylik a halak a magas fehérjetartalmú eledelt, a kész etetőanyaghoz nagyjából félliternyi csontit adagoltam.
Rakóssal kezdtem a horgászatot. Már a mederviszonyok feltérképezésénél feltűnő volt a sok apróhal jelenléte, hiszen a mélységmérés alatt üres horoggal sikerült akasztanom három darab snecit. Nem volt ez másképp a horgászat folyamán sem. Néha még a botot sem tudtam összeilleszteni, már rajta volt a horgon az apraja. Végül aztán sikerült túljárnom az eszükön. Az előke hosszát lerövidítettem kb. 25 centire, s az összes ólmot összenyomtam az előke fölötti apró forgóra. Így sikerült elérnem, hogy az ereszték nagyon gyorsan a fenékre jutott. Meg is lett az eredménye. Gyors ütemben három darab tenyeres kárász. Az időjárás azonban nem kedvezett a rakózásnak. Feltámadt a szél, a botot alig lehetett megtartani. Változtattam tehát. A rakóst feederre cseréltem.
Ettől kezdve nem volt megállás. Sorra jöttek a jobbnál jobb dévérkeszegek és kárászok. Itt-ott tiszteletét tette egy-egy kisebb potyka is. Érdekességnek számított, hogy a kilónál alig nagyobb pontyoknak is nagy volt az erejük. Szinte a két kilós telepített, lusta tavi pontyéhoz lehetett hasonlítani. Igaz, ebben nagy szerepet játszik a meleg víz hatása.
Szerettem volna kipróbálni még egy dolgot. Miként reagálnak a pontyok a mini bojlira. Előkerült tehát a Stomfo cég által gyártott szilikon darabka. Erre fűztem fel a bojlit. Hogy érdekesebbé tegyem a halak számára, az etetőanyagba is kevertem belőle egy maréknyit. Az új csalival felkínált szerelék után már nem volt akkora az érdeklődés, mint az előzőekben. Én viszont türelmesen vártam. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a feeder spicce kiegyenesedett, a zsinór teljesen meglazult. Gyorsan a bothoz kaptam. Legalább tízet kellett tekernek az orsó hajtókarján, mire a zsinór megfeszült. Ekkor már bevágásra sem volt szükség, éreztem, hogy a hal megfordult, és kezdte húzni a féket. Nagy volt az örömöm, mikor a partra segítettem az alig másfeles potykát.
Ezután sikerült fognom még egy hasonló méretű "bojlis" pontyot, majd szépen lassan rám esteledett.
Másnap kora reggel már a parton ültem. Szerettem volna látni, mikor a felkelő nap első sugarainak hatására megmozdul a víz. Nincs annál szebb látvány, mikor az a rengeteg hal elkezd fürdőzni. Ezt a látványt tetőzte még az, hogy a meleg víz hatására kialakult pára, szinte ráült a vízre.
Szerencsémre, a szél reggelre elcsendesült. Az első kapásokra sem kellett sokáig várni. Szinte azonnal a bedobás után megjött az első kárász. Méretben nagyobb az előző napiaknál. Ezt követően folyamatosan jöttek a halak, többnyire kárászok. Néha becsusszant egy-egy ponty is. Délelőtt tíz óra körül a szomszéd horgász Molnár János odaszólt, hogy kivehetném a szerelékemet, mert valami nagyobb hallal küzd. Kérése teljesítése után rögvest mellette teremtem. Kíváncsian vártam, mit sikerült akasztania. Dolgozott a hal rendületlenül a feederen. Mikor sikerült megmerítenie, akkor lepődtünk meg igazán. Az áldozat nem volt más mind egy szép, két kilós süllő. Szép munka volt.
Folytatódott a horgászat. Szinte nem lehetett egy percre sem elkalandozni a gondolataimban. Állandóan résen kellett lenni. Bedobás után alig telt el egy kis idő, máris kapásom volt. Ezek a kapások, viszont egészen mások voltak, mint az előző nap. Szinte alig észlelhető apró mozdítások, lanyha húzások jelezték, hogy valami történik a horog körül. Ebből kifolyólag nagyon sok hal le is maradt a fárasztás közben. Nagyon nehéz volt elkapni azt a pillanatot, amikor már az áldozatunk rendesen benyelte a csalit. Teljesen át kellett alakítani a szereléket. Le kellett menni az előke méretével 0,12 mm-ig, hosszát megnövelni 70-80 centire, a horgot, pedig 16-ra cserélni. Csak ezzel a szerelékkel számíthattam biztos fogásra.
Dél körül a pontyok és a kárászok kapókedve alábbhagyott. Jött viszont egy olyan kapás, ami majdnem a "rossznyavalyát" hozta rám. A botom fogta magát, és úgy döntött, elege volt abból, hogy a botvillán heverjen. Leugrott a ládámról. Persze csak átvitt értelemben! A kapás olyannyira erőteljes volt, hogy lerántotta a botot a ládáról. Alig tudtam elkapni. Nem tudtam mire vélni a hal erejét. Húzott rendesen. A féket is lazábbra kellett állítanom, hiszen a túlzott erőltetést a szerelék nem bírta volna. Így szépen eljátszogattam a hallal vagy negyed órát, mire meg tudtam szákolni. Nagy meglepetésemre a nap második sülleje került ki a vízből. Súlya két kilogramm.
Hamarosan a csalin is változtatnom kellett. A csonttá fagyott csontkukac és pinki már nem bizonyult fogósnak. Nem maradt más, mint elővegyem a már többször jól vizsgázott műszúnyogot. Egy szem kővé dermedt (nem a csodálkozástól) csonti mellé öt-hat szál szúnyogot fűztem, reménykedve, hogy felkeltem vele legalább a dévérek figyelmét. A tippem bevált. Nemcsak a dévérkeszegek, de a kárászok is örömmel fogadták az új táplálékot. Sikerült is délután két óráig fognom belőlük két-három kilónyit. Ekkorra el is érkezett a horgászat legrosszabb része, vagyis a vége. Nem maradt más hátra, mint a zsákmány szemrevételezése, fotózása. Az eredménnyel teljes mértékben elégedett lehettem. A második nap eredménye 18,5 kilogramm jó hal. Természetesen a halak a fotózást követően visszanyerték szabadságukat.
Hadd engedjek meg magamnak még egy rövid kiértékelést. Elsősorban meg kell említenem az Extra River névre hallgató etetőanyagot. Nevéből ítélve folyóvízi etetőanyagnak számít, de már bizonyított állóvízen is. Sötét színe jól egybeolvad a meder színével. A benne található spekulatius fűszeres aroma, elsősorban a hideg vizeken kelti fel a halak érdeklődését, de ugyanúgy merem ajánlani a meleg vizekre is. A dévért és a pontyot egyaránt az etetésünkre csalja. Ezt az anyagot nagyon jól kiegészíti az Extra dévér, amely versenyhorgászat szintjére kifejlesztett etetőanyag. Meg kell még említeni a műszúnyogot, amely újfent bizonyított. Ilyen csalikollekcióval biztosan nem vallunk szégyent a vízparton.
Legközelebb egy újabb etetőanyag kombinációt szeretnék kipróbálni, persze ugyanezen a vízen. Ígérem erről is majd részletesen beszámolok.
