Borbála horgásztó Kistapolca
Borbála horgásztó Kistapolca
Mozgasd az egeret a térképen!

Térkép betöltése…
Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
Mozgasd az egeret a térképen!
parkolás kamerával megfigyelt helyen a halőrháznál ingyenes. Mozgáskorlátozott horgászok a kijelölt helyet gépjárűvel megközelíthetik.
Főleg ponty, amur, csuka. Változatos fajtájú fehérhal kerül horogra, és nagyon jelentős a süllő állomány is.
telepítések folyamatosak, intenzív a kifogott és megtartot halak pótlása.
Napijegy vásárlás a halőrháznál lehetséges. SZÉP kártya szabadidő alszámla elfogadás előre egyeztetve oldható meg.
engedélyezett
etetőhajó használata és a behordás tilos!
bérelhető: félnap 07:00-12:00 vagy 12:00-19:00 700 Ft, egésznapra: 07:00-19:00-ig 1000 Ft
tilos
nem engedélyezett
a horgász állásnál sátor állítható a vízparton
a környező településeken magánházaknál lehetséges, nívósabb szálláshely a közeli Siklóson foglalható
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.