A Keszthelyi-öböl délnyugati csücske mellett található hazánk egyik legkülönlegesebb tája, a Kis-Balaton.
Egykoron még a Balaton öble volt, majd a nem átgondolt fejlesztések következtében elvesztette természetes, ökológia szerepét, így teljesen elmocsarasodott, kiszáradt. Ezt a folyamatot állította meg a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer kiépítése, és sikerült helyre állítani a 200 évvel ezelőttihez hasonló természetes viszonyokat.

A Natura 2000 védelem alatt álló Kis-Balaton ma csodás természeti értéket képvisel, köszönhetően egyedülálló madárvilágának, a különleges növényi társulásoknak. Az ide ellátogató és szívesen látott horgászok is sokat tesznek, és tehetnek azért, hogy megóvjuk ezeket az értékeket.

Térkép betöltése…
Kis-Balaton

Általános információ a vízről

A Kis-Balaton horgászható partszakaszain füves-ligetes, helyenként nádas területek váltják egymást. Mederalakulata, mélysége változó, a víz felületét helyenként kisebb-nagyobb kiterjdésű zöld növényzet, zsombéksások tarkítják.

A Kis-Balaton horgászható partszakaszai:
A Kis-Balatonon, az I. számú déli tárózón a Zalavár és Zalaszabar közötti út déli padkája és víz közti területről (20.), a híd nyugati oldalától, a Babos-szigetről és a Kányavári-szigetről.

Az I. számú északi tározón (víztérkód: 20-020-1-2) a Zalavár és Zalaszabar közötti út északi oldalán, valamint a régi Zala-meder keleti partján a Bárándi-patak befolyásától a Zalavár és Zalaszabar közötti út hídjáig.

Megközelítés

Északról, a 76-os útról Zalavár irányában haladva, dél felől, a 7-es útról Zalakomártól északra haladva érhető el a Kis-Balaton.

Napijegy árak

Az Általános balatoni, és a Partközeli balatoni jegyek érvényesek a Kis-Balatonra is.
Általános 10 napos 18 000 Ft
                  72 órás   7 500 Ft
                  24 órás   4 000 Ft
Partközeli balatoni 10 napos 7 000 Ft
                                   72 órás  4 500 Ft
                                   24 órás  2 500 Ft

A teljes árlista itt tekinthető meg:

Helyi kiemelt horgászati szabályok

A teljes balatoni és a kis-balatoni horgászrend a tilalmi időkkel, méretkorlátozásokkal, a horgászat szabályaival egyetemben elérhető a balatonihal.hu weboldalon:

Kezelő

Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.
8600 Siófok, Horgony u. 1.

Nagysága

Parkolási lehetőség

Kialakított parkolókban, valamint az út mentén, a közlekedési szabályok betartása mellett.

Halállomány

ponty, amur, keszegfélék, balin, csuka, süllő, harcsa, angolna

Telepítések

Rendszeres és ütemezett telepítés, valamint a természetes ívóhelyek fokozott védelme biztosítja a kiváló állományt.

Fajlagos tilalom

az országos horgászrend szerint

Napijegy árak

Az Általános balatoni, és a Partközeli balatoni jegyek érvényesek a Kis-Balatonra is.
Általános 10 napos 18 000 Ft
                  72 órás   7 500 Ft
                  24 órás   4 000 Ft
Partközeli balatoni 10 napos 7 000 Ft
                                   72 órás  4 500 Ft
                                   24 órás  2 500 Ft

A teljes árlista itt tekinthető meg:

Éjszakai horgászat

Engedélyezett a horgászrendben foglalta szerint:

Napijegy váltási helyek

országos szinten egyesületeknél, horgászboltokban, de a Balaton partján is számtalan helyen, melyek elérhetőek a balatonihal.hu oldalon:

Helyi kiemelt horgászati szabályok

A teljes balatoni és a kis-balatoni horgászrend a tilalmi időkkel, méretkorlátozásokkal, a horgászat szabályaival egyetemben elérhető a balatonihal.hu weboldalon:

Bojlis horgászat

Engedélyezett, de behúzni csónakkal és etetőhajóval sem lehet.

Etetési korlátozások

Speciális etetési korlátozások nincsenek érvényben, de fokozottan figyelemmel kell eljárni, tekintettel a terület kiemelt védettségére.

Csónak használat

Nem engedélyezett.

Lékhorgászat

Nem engedélyezett.

Pergetés

Engedélyezett

Sátorozási lehetőség

A Zalavár és Zalaszabar közötti út és a víz közötti területen sátor állítása a horgászok számára engedélyezett, de a vízparton való életvitelszerű tartózkodás nem! A Kányavári-szigeten viszont tilos sátrazni!

Szállás

A környező településeken magánházaknál lehet szállást foglalni, ill a közeli, zalakarosi wellness szállodákból is kiváló horgász kirándulások szervezhetőek a Kis-Balatonra.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.