Szomszédommal a menyhalakat vártuk a Duna otromba sziklákkal teleszórt partján. Hőn áhított vendégeink aligha vágytak a társaságunkra, a cimbora is már nagyjából fél órája leshette hiába a spicceket, mire leértem.
Mázlim volt: az első dobást követően alig 1-2 perc elteltével igen heves kapással (amolyan viszem az egész hóbelevancot-félével) vette fel valaki a gébszeletet. Bevágtam, és mintha jókora faágba akadtam volna, amit éppen visz az erős sodrás. A sebes áramlás az stimmelt, de a faág csakhamar merőben másként viselkedett, szilaj balinként nyargalt el vagy 10-15 méter befelé. Ezután leírt egy nagy kanyart sodrásnak lefelé, majd meggondolva magát, márnamód kezdett árral szemben iparkodni, időnként nagyokat rántva a többnyire csak menyhalazás alkalmával használt egyszerű, de erős teleszkópos boton, pontosabban a 25-ös előkezsinóron.
Ezt igen nagy beleéléssel tette, kénytelen voltam a másik (szintén retrósan összecsukható, tele-match, illetve tele-feeder helyett tele-szkóp) botom alatt elvezetni a zsinórt, és követni őt, üggyel-bajjal egyensúlyozva pár métert a köveken. Szerencsére ennyi elég volt neki (kellett a nyavalyának a csetlős-botlós sziklamászás), nem ment tovább, se fölfelé, se befelé.
Némi forgolódást, csapkodást követően a Duna felfedte ritka kincsét: a csúcsos orr(mány), a vért-sor, a cápásan részaránytalan farokuszony mind része volt annak a pompás kecsegének, akiből a szomszédomnak köszönhető merítés pillanatában ki is pattant a horog.
Itt szabadna megjegyeznem, elképzelhető, hogy a horog nem a szájába akadt, hanem valahol a feje (vagy mellúszói) táján. Gondolom ezt azért, mert húsos, izmos szájából nehezen akad ki a horog (hasonlóan, mint a márnánál), legalábbis a réges-régen rendszeresen jelentkező fajtársaknál ez volt a helyzet, és csak ritkán volt leakadás. Mindenesetre ez a hal normálisan, azaz nem has-, hát- vagy farfekvéses pozícióban, hanem fejjel előre közlekedett (végül bele a merítőszákba), még ha nem is önszántából tette ezt.
A hossza 70 cm, mérleg híján csak becsült testsúlya 3,5 kg.
Lehet, hogy ennél többet nyomott, de a méret nem számít: akkor is becsülendő (és véleményem szerint védendő) halról van szó, ha csak fele ekkora lenne. Sőt, akkor lennék a legboldogabb, ha egyszer fognék egy (vagy inkább több, minél több) igazán apró, ivadék kecsegét. Olyat, ami nem telepítésből származik.
Remélem, nemes kecsegém jó pár (tíz)ezer utód anyja/apja lehet még (sokáig).
Finálé: fél 8 tájt a koma egy 33 centis menyhallal lett gazdagabb.