Dátum: május 8. vasárnap
Helyszín: Fővárosi-Duna
Időjárás: Napközben borús, esős időszakok mellett olykor kikandikált a nap, viszonylag erős széllökések kíséretében.
A horgászat délután 17 óra körül -még erős szélben kezdődött, ami később fokozatosan megenyhült.
Felszerelés : 270-es picker bot, 16-os damyl, 14-es horog, csepp alakú nyitott kosár.
Leírás:
Erős szélben kezdtem meg a horgászatot. Nem volt túl barátságos idő, de ha már kijöttem, dobok néhányat- gondoltam.
Befulladt, alig mozgó csontival csalizva kezdtem kísérletezni. Néhány gében kívül egyéb érdeklődő nem lévén,
próbaképpen a csonti mellé feltűztem egy epres kukoricát apró horgomra.
Bedobás után egy perc sem telt el, ismét gébes pöcögtetésre rántottam be, mire - legnagyobb meglepetésemre- karikába
görbült a botom, és az ismeretlen erő szinte füstölve tépte a zsinórt egyszerű, -de megbízható- orsóm dobjáról.
Az elementáris lendülettel rohanó hal folyásirány szerint lefelé és befelé rohant megállíthatatlanul. Frissen felcsévélt 150m-es zsinóromból
már csak néhány méter maradt a dobon, mikor is kénytelen voltam beszorítani orsóm hátsó fékét: vagy megáll- vagy szakad alapon.
Szerencsémre a hal megállt, de az erős sodrásban szinte semmit nem tudtam vele kezdeni, azon túl, hogy tartottam a kontaktust ismeretlen ellenfelemmel.
Telt- múlt az idő. Halamat a parton próbáltam követni, cuccaimat több száz méterre hátrahagyva. Szinte pattanásig feszülő zsinóromon a szél üveghangon muzsikált...
azaz dehogy muzsikált, inkább sikított !
Egyszer csak bekövetkezett, amitől féltem: gigantikus ellenfelem messze a sodrásban lecövekelt és nem mozdult. Leakadtam, itt a vége ! - futott át az agyamon.
A súlyt továbbra is éreztem, nem mozdult. Mit tehettem, jobb ötletem nem lévén pengettem a zsinórt, óvatosan,de feszesen rángattam vékony kis picker botomat, hátha valami történik..... és lássatok csodát , egyszer csak a súly elkezdett közelíteni a parthoz. Centiről centire sikerült visszanyernem némi zsinórt, felszerelésemet végletekig terhelve. A gondolatok csak úgy villogtak felspannolt agyamban :sodrásból kihúzni, nem erőltetni túl, csak legalább egyszer megláthatnám, vajon hogyan akadt, kivel is kűzdök már lassan fél órája.... stb.
Önbizalmam kissé erősödött, mert az idő múlásával még bírta a kötés, bírta a zsinór, és valószínűleg nem puha részbe akadhatott a horog, ha ezt a terhelést kibírta eddig.
... és egyszer csak a part közelében feljött a felszínre , és egy pillanatra megmutatta magát -igen- egy hatalmas, igazi dunai ponty. Ledöbbentem a mérete láttán, de nem hüledezhettem,
mert soron következő kirohanását kontrollálnom kellett.Már kisebb köröket futott, nem is engedtem neki sok zsinórt, felszerelésem rugalmasságát 100 %- ban próbáltam kihasználni.
A távolban egy, kislányával spiccbotozó horgász felé integettem, hátha tud segíteni, ha szákolásra kerülne a sor. Ismeretlen barátomnak sem kellett könyörögni, kérés nélkül térdig ment a még nem igazán meleg vízbe, és remek összhangban végül sikerült partra segíteni óriási pontyunkat.
A digitális mérleg 8,80-9 kg körül billegett.
Örömöm határtalan volt. Ilyen finom szereléssel ekkora halat, ráadásul a fővárosi Dunából.........
Néhány fotó,videó készítése után kíméletes szabadon engedéssel teljesült be ez a csodálatos májusi vasárnap !!!!