Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Elkészült a 2025. évi versenynaptár tervezete. Ez alapján máris könnyebb a szabadságok és szabadnapok ütemezése – nagyon sok jó verseny vár ránk ebben az évben is. Remélhetőleg a versenyek időpontjai véglegesek, amennyiben mégis változás következne be, igyekszünk a legrövidebb időn belül javítani. Ismét jöhet a tervezés, készülődés.
Az éjszakai horgászatok során nélkülözhetetlen a megfelelő fényforrás biztosítása, melynek a szerelésen és csalizáson túl, a helyzetjelzésnél, illetve egyéb feladatok ellátásánál is nagy szerepe van. Ennek a COB leddel szerelt kempinglámpának a segítségével, ez tökéletesen biztosítható. A bekapcsoló gomb többszöri megnyomásával több mód (1250/650/360/50 lumen) közül választhatunk, ezáltal mindig a kívánt erejű fény áll a rendelkezésre. Energiatakarékos működés jellemzi. Felakasztva, illetve talpára állítva is használható. A többnapos vagy éjszakai horgászatok, kempingezések alkalmával is hasznos kiegészítő. Bojlis, rablóhalas, valamint bármely egyéb, éjszakai horgászathoz kapcsolódó módszer mellé szívesen ajánljuk! 4 db D méretű elemmel működik (nem tartozék).
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Az éjszakai horgászatok során nélkülözhetetlen a megfelelő fényforrás biztosítása, melynek a szerelésen és csalizáson túl, a helyzetjelzésnél, illetve egyéb feladatok ellátásánál is nagy szerepe van. Ennek a COB leddel szerelt kempinglámpának a segítségével, ez tökéletesen biztosítható. A bekapcsoló gomb többszöri megnyomásával több mód (1250/650/360/50 lumen) közül választhatunk, ezáltal mindig a kívánt erejű fény áll a rendelkezésre. Energiatakarékos működés jellemzi. Felakasztva, illetve talpára állítva is használható. A többnapos vagy éjszakai horgászatok, kempingezések alkalmával is hasznos kiegészítő. Bojlis, rablóhalas, valamint bármely egyéb, éjszakai horgászathoz kapcsolódó módszer mellé szívesen ajánljuk! 4 db D méretű elemmel működik (nem tartozék).
10seconds until we redirecting you to the payment page.