Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Elkészült a 2025. évi versenynaptár tervezete. Ez alapján máris könnyebb a szabadságok és szabadnapok ütemezése – nagyon sok jó verseny vár ránk ebben az évben is. Remélhetőleg a versenyek időpontjai véglegesek, amennyiben mégis változás következne be, igyekszünk a legrövidebb időn belül javítani. Ismét jöhet a tervezés, készülődés.
Termékpalettánkon az egyik legnépszerűbb csalicsalád a TORNADO Wafter, amely immár 2020 óta érhető el kínálatunkban. Ez a különleges formájú wafter, 12 mm-es méretével ideális a nagyhalas method, vagy akár a Pellet Feeder-es horgászmódszerhez.
Nagyon sok olyan levelet kaptunk, amelyekben a horgászok szerettek volna egy olyan TORNADO csalit, amely extra színkibocsátást produkál a vízben. Éppen ezért 2025-ben két olyan változattal bővül a kínálat, amelyek vízbe kerülve intenzív munkába kezdenek, és megszínezik a vizet maguk körül.
A TORNADO Smoke Wafter - Champion Corn sárga színű, édes kukorica ízesítésű, mely fluo zöld színt bocsát ki a vízben, míg a TORNADO Smoke Wafter - Red Devil bordó színű, fűszeres, chilis ízesítésű, ami pedig bordóra színezi a vizet maga körül.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Termékpalettánkon az egyik legnépszerűbb csalicsalád a TORNADO Wafter, amely immár 2020 óta érhető el kínálatunkban. Ez a különleges formájú wafter, 12 mm-es méretével ideális a nagyhalas method, vagy akár a Pellet Feeder-es horgászmódszerhez.
Nagyon sok olyan levelet kaptunk, amelyekben a horgászok szerettek volna egy olyan TORNADO csalit, amely extra színkibocsátást produkál a vízben. Éppen ezért 2025-ben két olyan változattal bővül a kínálat, amelyek vízbe kerülve intenzív munkába kezdenek, és megszínezik a vizet maguk körül.
A TORNADO Smoke Wafter - Champion Corn sárga színű, édes kukorica ízesítésű, mely fluo zöld színt bocsát ki a vízben, míg a TORNADO Smoke Wafter - Red Devil bordó színű, fűszeres, chilis ízesítésű, ami pedig bordóra színezi a vizet maga körül.
10seconds until we redirecting you to the payment page.