Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
Az év minden hónapjában sikerült már pontyot fognom a Dunán, de januárban eddig még nem jártam sikerrel. Elhatároztam, hogy legyen bármilyen zord is az időjárás, nem érdekel, MOST mindent beleadok, mindent megteszek azért, hogy végre szeretett folyómból ekkor is pontyot foghassak!
A hideg és zord januárban sikerült néhány keszeget és pontyot kivarázsolnom az egyesületi tóból. Embert próbáló időjárás ide vagy oda, csak nem nyughattam, nagy késztetést éreztem, hogy valamirevaló eredményt érjek el egy vadabb jellegű vízterületen is, nagy kedvencemen, a Zsitván.
A TORNADO Method a nagysikerű TORNADO Wafter csalik method horgászathoz optimalizált változata, mely ugyanúgy árasztja magából a szín, és illatanyagokat, mint a nagynevű elődje. A Smoke változatok abban különböznek, hogy vízbe kerülésüket követően még aktívabb színkibocsátást produkálnak.
A Champion Corn sárga színű, édes kukorica ízesítésű, mely fluo zöld színt bocsát ki a vízben, míg a Red Devil bordó színű, fűszeres, chilis ízesítésű, ami pedig bordóra színezi a vizet maga körül.
Egy tégelyben 6 és 8 mm-es wafter (mérsékelten lebegő) pelletek találhatók meg.
Csalitüskés felkínálása immár lehetővé teszi, hogy finomabb horgászatoknál is élvezzük a „füstölős csalik” előnyeit. Lebegőképességükre jellemző, hogy a 7 mm-es normál, vagy a Fine csalitüskék is elegendőek ahhoz, hogy lesúlyozzák, és optimális pozícióban várják a kosár közelébe érkező halakat.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A TORNADO Method a nagysikerű TORNADO Wafter csalik method horgászathoz optimalizált változata, mely ugyanúgy árasztja magából a szín, és illatanyagokat, mint a nagynevű elődje. A Smoke változatok abban különböznek, hogy vízbe kerülésüket követően még aktívabb színkibocsátást produkálnak.
A Champion Corn sárga színű, édes kukorica ízesítésű, mely fluo zöld színt bocsát ki a vízben, míg a Red Devil bordó színű, fűszeres, chilis ízesítésű, ami pedig bordóra színezi a vizet maga körül.
Egy tégelyben 6 és 8 mm-es wafter (mérsékelten lebegő) pelletek találhatók meg.
Csalitüskés felkínálása immár lehetővé teszi, hogy finomabb horgászatoknál is élvezzük a „füstölős csalik” előnyeit. Lebegőképességükre jellemző, hogy a 7 mm-es normál, vagy a Fine csalitüskék is elegendőek ahhoz, hogy lesúlyozzák, és optimális pozícióban várják a kosár közelébe érkező halakat.
10seconds until we redirecting you to the payment page.