A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
Mi, magyar horgászok abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg jó víz közül válogathatunk, ha pecázhatnékunk támad. Mára már nemcsak azt tudjuk megválasztani, hogy a közelünkben lévő tavakra vagy az ország másik felére menjünk-e, hanem azt is, milyen halat szeretnénk fogni. Sőt! Ha megvan, hogy milyen halfajra horgásznánk, arra is van lehetőség, hogy eldöntsük, abból mekkorát szeretnénk megfogni. Mint manapság mindent, úgy ezt is mi magunk választhatjuk meg, ami – valljuk meg őszintén! –, jelentősen megkönnyíti a dolgunkat.
Az utóbbi évek szerintem legsikeresebb módszere a PVA bages, vagyis PVA tasakos horgászat, amit sokféleképpen meg lehet valósítani. Most megmutatom, én hogyan alkalmazom sikerrel.
Az X-Safe Quick Change Long Heavy Feederkosárhoz gumis szár, ahogy a nevében is benne van, az X-Safe Method Feeder kosarakhoz lett készítve. Ha a kosárban lévő gumi elöregedett, esetleg elszakadt, nem kell az egész kosarat kidobni. A csomagba 2 db hosszú szár, és abban található, gyorskapoccsal ellátott erős pótgumi került.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Az X-Safe Quick Change Long Heavy Feederkosárhoz gumis szár, ahogy a nevében is benne van, az X-Safe Method Feeder kosarakhoz lett készítve. Ha a kosárban lévő gumi elöregedett, esetleg elszakadt, nem kell az egész kosarat kidobni. A csomagba 2 db hosszú szár, és abban található, gyorskapoccsal ellátott erős pótgumi került.
10seconds until we redirecting you to the payment page.