Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Elkészült a 2025. évi versenynaptár tervezete. Ez alapján máris könnyebb a szabadságok és szabadnapok ütemezése – nagyon sok jó verseny vár ránk ebben az évben is. Remélhetőleg a versenyek időpontjai véglegesek, amennyiben mégis változás következne be, igyekszünk a legrövidebb időn belül javítani. Ismét jöhet a tervezés, készülődés.
Modern design és kivitel jellemzi ezt a belépő árú bolognai botot, amely masszív composit anyagból készült. Sokan nem is gondolják, hogy ebből az anyagból milyen masszív, tartós botokat lehet készíteni. A Black Magnum Bolo 3 m bot tökéletes választás azoknak, akik nem tudnak nagy összegeket áldozni, viszont nem akarnak lemaradni a horgászat élményéről. A composit bottest hajlékony, rugalmas ezért fárasztáskor szinte helyettünk dolgozik. Nagy előnye, hogy nehéz eltörni, úgyhogy tökéletes megoldás kezdő és haladó horgászok számára egyaránt. A bot SIC zsinórvezető gyűrűkkel van szerelve, amelyek garantálják a zsinór hosszú élettartamát. Békazáras orsótartójába stabilan lehet rögzíteni a kisebb orsókat. A nyéltag nincs beborítva semmivel, csupasz. Jó választás úszózást kedvelő, pontyozó, keszegező pecásoknak.
A bothoz tökéletesen passzol a Winner Rapid 4000 orsó. Sima futás, könnyű hajtás a Winner Rapid orsók legfőbb jellemzői. Szinte mindenfajta horgászmódszerhez kiválóan alkalmazhatóak. A filclamellás fékrendszer finoman adagolja fárasztáskor a zsinórt. Igényes kivitele meglepő ebben az árkategóriában, de a gyártó nem akart engedni a már megszokott minőségből. Az orsóház anyaga grafit-hybrid, ami miatt meglepően könnyű a szerkezet. Preciziós elsőfékje megbízhatóan működik, akárcsak az S-stroke zsinórcsévélő rendszer. Utóbbi a csavarodásmentes zsinórvezető görgővel kiegészülve biztosítja az egyenletes zsinórprofilt. Áttétele: 5,1:1-hez, így viszonylag lendületes kicsévélést tesz lehetővé. Zsinórtároló kapacitása: 0,20 mm / 300 m.
A szett tartozéka egy NEVIS Winner zsinór 0,20-as átmérőben, 100 méteres kiszerelésben.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.