Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Elkészült a 2025. évi versenynaptár tervezete. Ez alapján máris könnyebb a szabadságok és szabadnapok ütemezése – nagyon sok jó verseny vár ránk ebben az évben is. Remélhetőleg a versenyek időpontjai véglegesek, amennyiben mégis változás következne be, igyekszünk a legrövidebb időn belül javítani. Ismét jöhet a tervezés, készülődés.
A korábbi évekhez hasonlóan, 2024-ben is szeretnénk meglepni vásárlóinkat egy olyan egyedi akció sorozattal, melyek között a szettekre, felszerelésekre, kiegészítőkre és fogós csalogatóanyagokra vágyók is megtalálhatják a kedvükre valót, méghozzá szuper áron!
Ebbe a bojlis szettbe népszerű eszközöket válogattunk össze.
A Black Edition 3,6 méteres bot egy rendkívül kecses és rugalmas bot, amelyet egy vékony nyéllel zárunk le, de oly módon, hogy annak a végén van egy fogást segítő, megvastagított rész. A nyél végig, mindenhol egy vékony EVA réteggel van beborítva, ez biztosítja azt, hogyha feljebb is fogjuk, vagy máshol markoljuk meg, akkor akár nedves kézzel fogva sem csúszik meg a kezünkben, illetve sokkal kellemesebb fogást és tapintást ad így a botnak, mint amikor egy csupasz bottestet kell markolni. A nyelet egy stabil, a legnagyobb orsók befogadására is alkalmas, csavaros orsótartó egészít ki. A bojlis botokon fontos és elfogadott trend, hogy nagyon minimálisnak kell, hogy legyen a design-ja. A harsány, nagy feliratok, azok gagyivá tesznek egy ilyen szép botot. Itt természetesen mi is törekedtünk a harmóniára, mindösszesen a bot elnevezésének felirata árulkodik arról, hogy mit is tartunk a kezünkben. Az orsótartó feletti díszkötéstől már csak a csupasz bottest látható, mely átforgatva egy nagyon érdekes mintázatot rajzol ki. Mi ezt magunk között csak "gyűrt karbonnak" nevezzük. A botok alapanyaga egyébként 40 tonnás High Modulus Toray Carbon, és mindhárom boton 6 db SeaGuide Titánium, dupla talpas távdobást segítő gyűrű található.
Tökéletes párosítás a bothoz a Black Edition BC 10000 orsó, mely minden szempontból megfelel a pontyhorgászok legkritikusabb követelményeinek. Az orsó alapját a gondosan kialakított Grafit-Hybrid ház adja, amely nem csak időtálló, de nagyban lecsökkenti annak súlyát. Ehhez párosul a precízen megmunkált forgácsolt fém hajtó- és felkapókar. A hajtókar végén pedig egy ergonomikusan kialakított, gumírozott, csúszásgátló hajtókar fogantyú található. Az orsó sima futásáról a megfelelő helyekre elhelyezett 8+1 magas minőségű csapágy mellett; a Worm Shaft System, az az a csigatengelyes dobemelő rendszer gondoskodik. A távoli dobásokat elősegítve az orsó nagy erénye, hogy extra lassú dobemeléssel rendelkezik, amely a pontos zsinórfektetést eredményez. A peremfutó orsók közös sajátossága, hogy figyelmetlen használat esetén a dob alá tekeredhet a zsinór. Ennek kiküszöbölésére a dob alatt egy „gubancgátló keret” van a tengelyre helyezve, amit gyakorlatilag észre sem lehet venni. A Black Edition BC 10000 zsinórkapacitása 0,25 mm / 800 m, 0,30 mm / 650 m, 0,35 / 550 m. Zsinórbehúzó képessége: 95 cm. A dobon természetesen 2 db lekerekített fém zsinórklipsz található.
A szett a zsinórral és egy csomag bojlival lesz teljes.
A szett tartalma:
- By Döme Black Edition BC 360 3 Lbs
- Black Edition BC 10000
- Haldorádó Record Carp Real Black 0,27 mm
- Haldorádó MAX MOTION Boilie Long Life 24 mm - Fekete Tintahal
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.