Mostanában egyre ritkábban látok vízpartokon spiccbottal horgászókat. Kicsit mostohának érzem e botfajta sorsát, hiszen majd mindenki egy rövid kis snecizőbottal kezdi horgászpályafutását. Persze lehet, hogy ez már a múlt, sajnos a mai világban sokan gondolják úgy, hogy pénzért nemcsak méregdrága botot, hanem a tapasztalatot és az „alapokat” is meg lehet vásárolni a gyereknek. Én még emlékszem, amikor ötévesen a Deseda tározón édesapám kezembe nyomta az ötméteres bambusz botomat. Két napig le sem tettem, hányszor böktem bele ujjamba a horgot, most meg már az is csoda, ha nem a klaviatúra töri fel a gyerek ujját, hanem egy horgászbot. Jómagam úgy döntöttem, hogy újra kezembe veszek egy spiccbotot, és irány a vízpart!

Gondolom, sokan emlékeztek még a „Jég veled” című nagy sikerű filmre, mely az 1988-as, Calgary-ban megrendezett téli olimpián első ízben induló jamaikai bobcsapatnak állít emléket. Amikor télen a jég tartja fogságban vizeinket, nekem gyakran azok a srácok jutnak eszembe, mekkora örömöt okozott nekik, hogy fagyott vízre tehették járgányukat. Hát, Ők most biztos megköveznének, ugyanis én már alig vártam, hogy csak folyékony halmazállapotban lássak vizet. Lassan, de biztosan azért közeleg a tavasz, és vele együtt tengernyi horgászati lehetőség. Bár még ilyenkor is hideg van, már kellemes melegséggel tölti el szívünket az a gondolat, hogy napról napra emelkedik a hőmérő higanyszála.