Mostanában egyre ritkábban látok vízpartokon spiccbottal horgászókat. Kicsit mostohának érzem e botfajta sorsát, hiszen majd mindenki egy rövid kis snecizőbottal kezdi horgászpályafutását. Persze lehet, hogy ez már a múlt, sajnos a mai világban sokan gondolják úgy, hogy pénzért nemcsak méregdrága botot, hanem a tapasztalatot és az „alapokat” is meg lehet vásárolni a gyereknek. Én még emlékszem, amikor ötévesen a Deseda tározón édesapám kezembe nyomta az ötméteres bambusz botomat. Két napig le sem tettem, hányszor böktem bele ujjamba a horgot, most meg már az is csoda, ha nem a klaviatúra töri fel a gyerek ujját, hanem egy horgászbot. Jómagam úgy döntöttem, hogy újra kezembe veszek egy spiccbotot, és irány a vízpart!
Idei első spiccbotos pecámhoz a Hárosi-öblöt választottam, ahol ideális választás lehet ez a módszer, az öböl gyorsan mélyülő vizét eredményesen szokták ezzel a botfajtával vallatni. Nem ritka, hogy a parttól egy ugrásnyira már akár egy magas embert is ellepne a víz. A több méteres mélységet én egy nyolcas bottal próbáltam meghorgászni. A víz mélysége közel öt méter volt a meghorgászandó távolságon.
A halakat tekintve ez a vízterület bőséges keszegállománnyal rendelkezik. A fő ok, amiért ide jöttem azonban nem ez, hanem hogy nagyon közel van lakóhelyemhez. Rövid, pár órás horgászatokhoz megfelelő. A peca napján gyönyörű napos idő volt, és ami a legfontosabb akkor, amikor spiccbotozni indul az ember, teljes volt a szélcsend. Gyors pakolás után, alig negyedóra autókázás múlva már a napijegyet vásároltam. A horgászhelyemhez történő gyalogtúra nem feltétlenül tett jót az idegeimnek, de bár ez lett volna a legnagyobb bajom… Amint szétnyitottam a botot, ami ugye spiccbot esetében kettő perc, feltámadt a szél, majd egyre erősebben kezdett fújni. Hogy még jobb legyen a dolog, mértani pontosságnak megfelelően pontosan keresztbe. Ezzel nemcsak a bedobást, belendítést tette nagyon nehézzé az időjárás-felelős, hanem szinte lehetetlenné vált a csali stabil megtartása. Hát, inkább nem részletezném azt, amilyen jelzőkkel illettem a helyzetet.
Na de szél ide, hullámok oda, nem hoztam mást, csak egy szál nyolcas spiccbotot. Úgyhogy a „kocka el van vetve”, gondoltam magamban. Azért, ha tehetitek, inkább ne horgásszatok erős szélben ilyen hosszú direkt botokkal. Láttam már pár nagyon csúnya és hangos bottörést, amit az élénk szél okozott, úgyhogy csak óvatosan!
A szereléket tekintve a legfontosabb, hogy megfelelő méretű úszót alkalmazzunk. Ilyen hosszú pálcához már kell minimum 2-3 grammos úszó. Ezzel sokkal kényelmesebb bejuttatni a szereléket a helyére, mintha egy ennél kisebb dugóval „suhintgatnánk”, melynek szintén csúnya vége lehet.
Az etetőanyag mennyiségét nem vittem túlzásba, másfél kiló Haldorádó Nagy Dévért kevertem és fél flakon ugyanilyen aromával erősítettem fel a csalogató hatást. Normál esetben nem tennék bele ennyi tuningot, de az idő rövidsége miatt meg kellett gyorsítani a dolgokat. Ebbe kevés csontit szórtam és ezzel tulajdonképpen le is tudtam a csalogatóanyagomat.
Ebben az esetben viszont a keverék állaga fontosabb volt, mint maga az illata, mert a folyamatosan, hirtelen mélyülő mederfenéken az egyben leérő gombóc szépen legurul a törés aljára, azt pedig nemigen lehet direkt bottal elérni. Éppen ezért kell csak annyira benedvesíteni az etetőanyagot, hogy kellőképpen lehessen gombócot formálni belőle, de mire leér a fenékre, az már ne legyen egészben. A csalit sem spiláztam túl, pinkit és szúnyogot szántam horogra, melyek tökéletesen elrejtették a 10-es előkére kötött 16-os számú kis „vasat”.
Mélységmérés után gyors etetés következett, majd neki is álltam a horgászatnak. A fent említett bosszúságokon kívül arra is „jó” volt a szél, hogy a hullámzás miatt a snecik is alsóbb vízrétegbe menekültek, így hiába süllyedt gyorsan a két és félgrammnyi nehezékem, mert a fenéken is a küszök vették fel a horgomat. Egyrészt, mert nagyon sok volt belőlük, másrészt, mert a darabosabb halacskáknak nem ártott volna megállítani a csalit, na de ennyire mozgó vízben ez csak nehezen volt kivitelezhető.
Néha csendesedett a szél, aminek eredményeként pár szebb bodorkát is kapásra tudtam bírni, sőt néhány sügér is szívesen fogadta a szúnyogcsokromat. Annak érdekében, hogy továbbra is horgászhelyemen tartsam a halakat, folyamatosan tojásnyi gombócokat dobtam az úszó köré.
A halakon kívül volt még egy dolog, amiért ezt az öblöt választottam délutáni pecámhoz. Ez pedig a környezet. Halállományát tekintve nem kelhet versenyre az intenzív tavakkal, de az óriási, öreg fák, a túloldalt elterülő Háros-szigeti Ártéri-erdő Természetvédelmi Terület tavaszi nyüzsgése és a nyugalom, amit a víz áraszt magából, felbecsülhetetlen. Egész nap minden bizonnyal unalmas lenne apróhalakat fogdosni, de pár órás horgászatra érdemes felkeresni a hasonló területeket.
Egy szó, mint száz, nagyon szórakoztató dolog a spiccbotos horgászat. Csak ajánlani tudom Nektek, hogy vegyétek kezetekbe ezeket a hosszú direkt botokat és elevenítsétek fel a gyerekkorotokat. Persze, ha Te, kedves olvasó még csak most lépdelsz a horgászat kezdő lépcsőfokain, mindenképpen szerezz be egy spiccbotot, nagyon sok örömödet leled majd benne. Jó suhogtatást!
Sipos Gábor
