Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
A Top Method Feeder etetőanyagok hosszú évekig jelentették a method csalogatóanyagok csúcsát a Haldorádó palettán, mígnem a pelletek térnyerése kiszorította őket a kínálatból. 2024-től azonban 3 olyan új változattal élesztjük újjá a termékcsaládot, melyek céltudatosan, konkrét halfajok megfogását szolgálják, és bármelyik pelletkeverékkel felveszik a versenyt! Ezek mindegyike púder finomságú, és olyan gazdag beltartalmi értékkel rendelkeznek, amelyek a „célhal” számára ellenállhatatlannak bizonyulnak. Válogatott alapanyagokból készült, halspecifikus, prémium etetőanyagok ezek, melyek hatékonysága még a pelletek által uralt technika világában is megkérdőjelezhetetlen!
Elérhető Amur, Caras (kárász) és White Carp változatokban.
Top Method Feeder – Amur
Az Amur változat természetesen a növényevő torpedók megfogására összeállított keverék, mely 100%-ban növényi alapanyagokból áll. Magas kukoricaszármazék tartalma, naturális hínár, sás, zöldfűszeres illata és íze teszi ezt az etetőanyagot az egyik legjobb amurozó kajává. Finomszemcsés csalogatóanyag, melyet vízzel érdemes bekeverni, majd áttörni egy sűrű lukbőségű szitán, így a homogenizált etetőanyag egyenletes és gyors bontása biztosítja, hogy a közelben tartózkodó amurok felfigyeljenek rá!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Top Method Feeder etetőanyagok hosszú évekig jelentették a method csalogatóanyagok csúcsát a Haldorádó palettán, mígnem a pelletek térnyerése kiszorította őket a kínálatból. 2024-től azonban 3 olyan új változattal élesztjük újjá a termékcsaládot, melyek céltudatosan, konkrét halfajok megfogását szolgálják, és bármelyik pelletkeverékkel felveszik a versenyt! Ezek mindegyike púder finomságú, és olyan gazdag beltartalmi értékkel rendelkeznek, amelyek a „célhal” számára ellenállhatatlannak bizonyulnak. Válogatott alapanyagokból készült, halspecifikus, prémium etetőanyagok ezek, melyek hatékonysága még a pelletek által uralt technika világában is megkérdőjelezhetetlen!
Elérhető Amur, Caras (kárász) és White Carp változatokban.
Top Method Feeder – Amur
Az Amur változat természetesen a növényevő torpedók megfogására összeállított keverék, mely 100%-ban növényi alapanyagokból áll. Magas kukoricaszármazék tartalma, naturális hínár, sás, zöldfűszeres illata és íze teszi ezt az etetőanyagot az egyik legjobb amurozó kajává. Finomszemcsés csalogatóanyag, melyet vízzel érdemes bekeverni, majd áttörni egy sűrű lukbőségű szitán, így a homogenizált etetőanyag egyenletes és gyors bontása biztosítja, hogy a közelben tartózkodó amurok felfigyeljenek rá!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.