Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
A BlendeX 2 in 1 etetőanyag család ötlete a termékeinket eredményesen használó horgászoktól származik, irányukból ugyanis igény mutatkozott egy olyan fogós, értékes csalogatóanyagra, amely passzol a BlendeX család többi tagjához. Így jutottunk el oda, hogy a horgászok által leggyakrabban, csalogatásra használt anyagokat, az etetőanyagot, és a mikropelletet kevertük egyetlen termékbe, méghozzá olyan arányban, hogy az megfelelő legyen etetőkosaras, method, vagy akár PVA hálós használatra is. A tökéletes elosztásnak köszönhetően a finomszemcsés kaja „füstje” lerobban a kosárról, majd ott maradnak a pellet szemek, amelyek megvárják a később érkező termetesebb halakat is!
Etetőkosaras felhasználása nem tér el más etetőanyagokétól, hiszen ezt is vízzel (ízlés szerint különböző aromával) kell bekeverni, majd a tökéletes állag elérése után rostán áttörni. Nagyon fontos, hogy a rostán fennmaradó értékes pelleteket vissza kell keverni az etetőanyaghoz!
PVA hálós felhasználás esetén a keverékhez nem szabad vizet adni, hisz az oldaná a hálót, hanem a kínálatunkban elérhető SpéciAdditive termékek közül kell választani a szárazanyag megnedvesítéséhez. A halas kajákhoz a májas, halas adalékok (pl. Fűszeres Vörös Máj), míg a hallisztmentesekhez a növényi alapú (pl. Fokhagyma) kivonatok passzolnak a legjobban.
A BlendeX 2 in 1, 7 különböző változatban található meg a kínálatban: Ananász + Banán, Eper + Méz, Fokhagyma + Mandula, Tintahal + Polip, TripleX, Vajsav + Mangó, és a Kókusz + Tigrismogyoró.
A Tintahal + Polip és a TripleX durván halas, hallisztes, míg a többi öt (Eper + Méz, Fokhagyma + Mandula, Ananász + Banán, Vajsav + Mangó, Kókusz + Tigrismogyoró) édes alapú, szénhidrátos keverékek.
BlendeX 2 in 1 Ananász + Banán
Citromsárga színű etetőanyag, mely lila és fluo lila micro pellettel van dúsítva.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.