Sorozatom második részében az orsók belső szerkezetének felépítéséről, tisztításáról és karbantartásáról lesz szó. Egyes típusok igen komoly műszaki tartalommal rendelkeznek, rengeteg alkatrészből állnak, ezért bizonyos esetekben érdemes szakszervizhez fordulni!
Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
A Haldorádó termékfejlesztési alapelve, hogy időről időre olyan felszereléseket adjon a horgászok kezébe, melyeket főként a könnyed használhatóság jellemez, s ugyanakkor egyre eredményesebb velük a horgászat. Ebből az indíttatásából hoztuk létre a Haldorádó Csalitsükét, German Righez tervezve. Ez erős, de könnyű fémből készült, amely egy csalitüske, egy fémgyűrű és egy speciális gumiütköző kombinációja. Ez a praktikus kis eszköz-összeállítás nem más, mint egy komplett, csalitüskés felkínálási rendszer, melynek minden szükséges eleme megtalálható a csomagban. Ezekkel gyorsan és könnyen elkészíthető a pontyhorgászok által kedvelt „German Rig” típusú horogelőke, ami remek alternatívát kínál a különböző lebegő, könnyített, illetve a süllyedő csalik eredményes felkínálásához. A csalitüske zseniálisan hatékony és egyszerű működése egyesül egy 3 mm-es átmérővel rendelkező gyűrűvel, mely minden esetben biztosítja a csali szabadabb, természetesebb mozgását, illetve elősegíti a horog tökéletes akadását is.
Két méretben, 10 és 15 mm-es csalitüskével kerül forgalomba, ezek paramétereit úgy alakítottuk ki, hogy optimálisak legyenek a különféle pontyhorgász módszerekhez, végszerelékekhez. Minden csomagban 6 db fémgyűrűs csalitüske, valamint 12 db gumistopper található. Ezekkel semmi más teendő nincs, mint a fémgyűrűs tüskét, majd a gumiütközőt ráhúzni kedvenc horgunk szárára és kezdődhet a horgászat!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.