Ahogy az elmúlt években, úgy 2025-ben is lehetőséget biztosítunk a versenyszerűen horgászóknak, hogy éljenek a kedvezményes vásárlás lehetőségével. Ennek mértéke idén 14%, ami azt jelenti, hogy az év során leadott összes vásárlását ezzel a kedvezménnyel élve tudja megtenni, az, aki regisztrált felhasználónk és rendelkezik érvényes versenyzői igazolvánnyal. Az alábbi videóban Sipos Gábor részletesen elmondja, hogy pontosan mit is kell tenni a kedvezmény érvényesítéséhez. Mi ezzel igyekszünk segíteni a versenyhorgászokat abban, hogy még több lehetőségük legyen a jó eredmények elérésére!
Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Az elmúlt évek során számos típussal állt a horgászok rendelkezésére a By Döme TEAM FEEDER merítőfejek csoportja, melyek közül bárki megtalálhatja a számára legszimpatikusabb méretű, kialakítású, illetve árszabású modellt. A 2020-as évben szeretnénk még egy szinttel feljebb lépni ebben, ezért megalkottuk a merítőfejeink királyát! Erős jelző, de erre a termékre nem túlzás ezt használni, így stílszerűen a Method King nevet kapta! A kínálat összesen hat új taggal (3 ovális és 3 szögletes kialakítású) bővült, melyekkel büszkén mondhatjuk, hogy ismét olyan termékek születettek, amik hűen tükrözik a TEAM FEEDER termékek magas minőségét! Ismerjétek meg őket, összefoglaltuk, mit érdemes tudni róluk!
A TEAM FEEDER Method King szögletes merítőfej esetében jól látszódik, hogy kifejezetten sűrű szövésű, halvédő fejről van szó, így garantáltan nem szakítja szét a halak úszóját, nem sérti meg egyetlen pikkelyüket sem és a nyálkahártyát is kíméli! Apropó kímélő anyag! További különlegessége, hogy a háló anyaga egyedi szilikonos műanyag borítást kapott, ami maximálisan halbaráttá teszi. Ez a jelenleg elérhető legjobb minőségű bevonattal rendelkező hálóanyag, amely az ún. gumis merítőfejek csúcsát képviseli! Ez a puha, rugalmas felület garantáltan nem dörzsöli le a hal testét védő vékony nyálkaréteget, így megóvhatjuk kedvenceink egészségét. A másik óriási előnye, hogy ebbe sokkal nehezebben tud beleakadni a horog, a csalitüske, a hajszálelőke, vagy a végszerelék más egyéb elemei, ezáltal a vergődő hal nem tud kárt tenni benne! Keretének anyaga könnyű, ám igen masszív alumínium. Az ezalatt végigfutó dörzsálló fekete védőszövet az esztétikus megjelenésen kívül két fontos szempontért felel. Egyrészt megakadályozhatja a horog perembe történő beakadását, másrészt pedig a mertőfej kezelhetőségét is segíti, mivel a szövet alá lebegő szivacsot tettünk. Igen, ez a merőfej magától lebeg, ezáltal sokkal könnyebben, gyorsabban kezelhető a vízben! A tudatos, tervezés eredményeképpen sikerült megoldást találnunk egy másik gyakori problémára is, ami a fejek „Y” adapterét érinti. A horgászok jellemzően ennél a résznél markolják meg a fejet, miután megszákolták a halat, s immár súllyal terhelve kell a merítőt mozdítaniuk. Ha nem megfelelően tartják (kezdőknél gyakori hiba), előfordulhat, hogy a szár deformálódik, vagy rosszabb esetben eltörik. A Method King fejeknél egy extra masszív plusz fogófület rögzítettünk az „Y” szár fölé, amibe bátran bele lehet kapaszkodni, garantáltan bírni fogja a terhelést! Mivel ez a háló nem tud vizet magába szívni, a horgászat végeztével pillanatok alatt megszárad, így sokkal kevésbé büdösödik, mint a hagyományos szövetanyagok.
A By Döme TEAM FEEDER Method King szögletes merítőfej két változatban, L-es és XL-es méretben készül. Mindkettőben közös, hogy nem csak dizájnos, hanem igazán strapabíró is, ezért tökéletes választás a mindennapok hobbihorgászataihoz és versenyzéshez egyaránt, amikor a célhalak nagytestű pontyok, amurok!
A By Döme TEAM FEEDER Method King szögletes merítőfej főbb tulajdonságai:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.