Egy fantasztikus tavaszi szezon és több 20 kiló feletti fogás után egy dolog hiányzott még a bakancslistámról: felfedezni a Balatonnak azt a részét, ahol még korábban sosem horgásztam célzottan nagy pontyra. Ez a keleti medence! Izgalmas napok és alapos felkészülés előzte meg a horgászatot, majd végül május utolsó hetében, szinte már nyárias időben nekivágtunk az ismeretlennek… Ebben rendhagyó írásomban szeretném bemutatni azt a stratégiát, amellyel az eddigi egyik legsikeresebb balatoni nagyhalas horgászatomat zártam…
Az elmúlt tél nem kényeztette el a horgászokat, ugyanis huzamosabb ideig be voltak fagyva az állóvizeink, így horgászatra alig volt lehetőség. Ettől azonban sokkal nagyobb vágyakozással vártuk már a tavaszt, néhányan csak azért, hogy végre vízparton lehessenek, néhányan pedig azért, hogy végre kipróbálhassák a 2025. évi újdonságokat. Ebben az összeállításban szinte minden csomag tartalmaz valami új terméket, így bármelyik érdemes lehet a kipróbálásra.
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász márciusi száma!
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
Ez a MADCAT White Deluxe botok harmadik generációja. Ennek az új fejlesztésnek köszönhetően olyan botokat sikerült megalkotni, amelyek tökéletesek Európa hatalmas folyóira, mint például a Rajna, a Rhone vagy a Pó. Kellő hosszúságúak, félparabolikusak és a nano-karbon blank anyag miatt gyakorlatilag törhetetlenek. Ha elegendő erőt szeretne kifejteni egy 2,5 m-es harcsa erős áramlatban történő irányításához, akkor erre a botra van szüksége. A csúcskategóriás SeaGuide kiegészítőkkel, ideértve a gyűrűket és az orsótartót is; ez a bot teljes egészében csak is minőségi alapanyagok felhasználásával készült.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
Ez a MADCAT White Deluxe botok harmadik generációja. Ennek az új fejlesztésnek köszönhetően olyan botokat sikerült megalkotni, amelyek tökéletesek Európa hatalmas folyóira, mint például a Rajna, a Rhone vagy a Pó. Kellő hosszúságúak, félparabolikusak és a nano-karbon blank anyag miatt gyakorlatilag törhetetlenek. Ha elegendő erőt szeretne kifejteni egy 2,5 m-es harcsa erős áramlatban történő irányításához, akkor erre a botra van szüksége. A csúcskategóriás SeaGuide kiegészítőkkel, ideértve a gyűrűket és az orsótartót is; ez a bot teljes egészében csak is minőségi alapanyagok felhasználásával készült.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.