A LEGENDÁS HARCSÁS VIZEKEN c. sorozatból kihagyhatatlan a Tisza-tó. Imádom ezt a vadvízi rengeteget, gyakran horgászom itt, nagy örömmel és lelkesedéssel térek ide mindig vissza. Az érkezésemet egy helyi sajátossághoz, a kagylók nagyszámú pusztulásához időzítettem. Amikor ez a természetes táplálékforrás elérhetővé válik, minden hal, többek között a harcsa is ezt zabálja.
Azonban az sem titok, hogy többször vissza kellett térnünk ahhoz, hogy ezt az írást és filmet végül elkészíthessük. Horgászataim során megtapasztaltam már, hogy vannak könnyű, közepes és nehezen meghorgászható vízterületek, ahol keményen és alázattal meg kell dolgozni a vágyott halért. Van víz, amely ezt viszonylag gyorsan megadja… A Tisza-tó viszont, szinte SOHA nem kedvezett nekem elsőre.
1. próbálkozás
Június közepén, a harcsatilalom után érkeztünk meg először Csapi Károly kollégámmal Tiszafüredre. Mint később kiderült, túlságosan korán jöttünk, egyetlen elpusztult amuri kagylót sem találtunk a vízfelszínen sodródni.
Harcsakaland nélkül azonban ekkor sem maradtunk, ugyanis az egyik öblítőcsatornában az ívó küszöket dézsmáló harcsák rablásaira lettünk figyelmesek. Sikerült is egyet megakasztani, de most ő volt az erősebb, a 60-as fonott főzsinórt eltépte…!
Sajnos sok nagy halat veszítettem az utóbbi időszakban a világ különböző pontjain, ami akkor persze baromira bosszantott, de okulni kell belőle, módosítani kell a felszerelésen, és csinálni kell tovább! A káromkodás vagy a siránkozás ezeken a helyzeteken már nem segít!
2. próbálkozás
No de nem szeretem az elvarratlan szálakat, két héttel később, július elején visszatértünk. Ekkor már mindenhol elpusztult kagylók sodródtak a vízfelszínen. Berobbant a nyár, nagyon meleg volt, ami augusztus végéig ki is tartott. Amikor a víz hőmérséklete tartósan 20 Celsius-fok fölé emelkedik, sőt meghaladja a 25 fokot, az bizony nem kedvez az amuri kagylóknak…!
Aki az őshonos kagylófajok miatt aggódik, azt megnyugtatom, ugyanis az elpusztult egyedek mindegyike az inváziós amuri kagyló teteme. Ez a faj a XX. század 60-70-es éveiben került be az országba a kelet felől érkező halszállítmányokkal, és hazánkban inváziós fajjá lépett elő. Ma már szinte az összes hazai vízben megtalálható. Elhullása azonban pontosan abból adódik, hogy nem őshonos Európában, így Magyarországon sem. Vizeinkben él egy víziatkafaj, mely a kagyló köpenyét átfúrva bejut az állat testébe. A köpenyen található sérülésen keresztül bakteriális fertőzés alakul ki, ami végül a kagyló pusztulásához vezet. A kagylópusztulás jelensége azért nyáron fordul elő, mert a meleg vízben a baktériumok gyorsabban szaporodnak, így a fertőzés lefolyása is hamarabb végbemegy. Az őshonos kagylófajok alkalmazkodtak az atka jelenlétéhez, így az bennük csak élősködik, nem pusztítja el őket.
De az amuri kagylók teteme nem vész kárba, utolsó darabig elfogyasztják a halak. Egyébként a vastag héj miatt nehezen tudnának hozzáférni, így meg csak ki kell szippantani a héjából és már fogyasztható is! Ilyenkor minden hal, így a harcsa is ezt eszi. Igazi ünnep ez a harcsahorgászok számára, amelyre sok ezren érkeznek az ország minden részéből ekkortájt ide.
Három egymást követő napot (pontosabban éjszakát) szántunk a harcsákra és rendkívül eredményesek voltunk. E fogásokból mutatok most néhányat.
3. próbálkozás
Kíváncsi voltam, hogy meddig tart, meddig eredményes a kagylós harcsázás, így még augusztus elején is visszatértem. Ekkor – annak ellenére, hogy nagyon meleg volt – már alig találtunk elpusztult kagylót. Sokkal több időt kellett rászánni, mint júliusban, hogy begyűjtsük a horgászatra elegendő mennyiséget. Ezt a naplementéig végül sikerült teljesíteni, és még találtunk egy horgászatra alkalmasnak ígérkező helyet is.
Éjfél után már szinte biztosra vettem, ha addig nem jön semmi, akkor már nem is fog…! Szerencsére tévedtem, sikerült egy kapást elérni és az elkövetőt megfogni, így ez az éjszaka sem telt el harcsa nélkül. Ő volt az idei kagylós harcsázásom utolsó egyede.
A harcsák védelmében
Mi, magyarok büszkék lehetünk rá, hogy van egy Tisza-tavunk, amelyben ennyi gyönyörű harcsa él. Az, hogy idáig eljutottunk és ennyi halra horgászhatunk itt, köszönhető a vízkezelőnek, a Tisza-tavi Sporthorgász Kft.-nek. Védik a vermelő harcsát, védik az ívó harcsát, ezekben az időszakokban tilos célzottan rájuk horgászni. Továbbá van egy országos szabály, amely szerint maximálisan 150 kg az 1 évben elvihető nemes halak összes mennyisége, amelybe természetesen a harcsa is beletartozik. Ez itt is érvényes!
De itt sincs annyi, amennyi el ne fogyna! Illetve miért nem védjük jobban e vízrendszernek is a törzsállományát, a kapitális harcsáit? Nem az olasz Pó, a spanyol Ebro vagy a francia Rhone folyók ellen akarok kampányolni, de miért kell nekünk külföldre menni, ha van egy Tiszánk, Dunánk és Tisza-tavunk? Egyre több tógazda és egyesület meghozta már a döntést, nem engedi a nagy harcsák elvitelét. Miért nem hozzuk meg ezt a döntést a nagy természetes vizeken is?! Húzzuk meg a határt, mondjuk, 180 cm-ben, annál nagyobbat ne engedjük elvinni!
Nagyon fontos, hogy nem a halelvitel és halfogyasztás ellen kampányolok, hanem a törzsállomány védelme érdekében.
Egyre többen szeretnének harcsát, nagy harcsát fogni! Egy 50 kg-os, 2 méter feletti harcsának 20-30 év kell, mire eléri ezt a méretet. Ha nem védjük őket, nem lesz esély megfogni. Ha nagy pontyok védelmet meg tudtuk oldani, akkor a nagy harcsákét is meg tudjuk, ha akarjuk!
Kíváncsi vagyok rá, mit gondoltok Ti erről, kedves Olvasók, írjátok majd le kommentben!
Az egész nyarat átfogó, a Tisza-tó természeti csodáit és fantasztikus halait bemutató filmünkkel nagyon sokat dolgoztunk. Büszkék vagyunk rá, hogy ez elkészülhetett és a nagyközönséggel is megoszthatjuk. A film nemcsak mint természetfilm, hanem mint hasznos tananyag, mint a kagylós harcsázás „oktatófilmje” is maximálisan megállja a helyét. Jó szórakozást és tanulást kívánunk a nézése közben!
Döme Gábor
