Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
Jellemzői: Piros színű, vékony húsú, hosszú szárú, lapkás horog. A horoggyártás csúcsát jelentő gyártástechnológiával készül, melynek köszönhetően speciálisan élezett, különösen hosszú hegykiképzésű, mikro szakállal ellátott, igazi kincs kerül a kezünkbe. Szinte ellenállás nélkül hatol a hal szájába és nagyon jól tart. Kifejezetten ajánlott a puhaszájú dévérkeszeg és bodorka horgászata során. Acélos, masszív kiképzésének köszönhetően, a strapás horgászatok során is helytáll. Egyetlen finomszerelékes horgász ládájából sem hiányozhat! Magyarországon, talán az egyik legnépszerűbb horog a versenyhorgászok között! Számtalan hazai és külföldi siker parányi, de nélkülözhetetlen kelléke.
Javasolt csalik: Sokoldalú felhasználhatóságának köszönhetően szinte minden puha csali számításba jöhet. Legbeváltabb azonban a csontkukac, pinki és szúnyoglárva használata során.
Kiszemelt halak: dévérkeszeg, sneci, bodorka, vörösszárnyú keszeg
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Jellemzői: Piros színű, vékony húsú, hosszú szárú, lapkás horog. A horoggyártás csúcsát jelentő gyártástechnológiával készül, melynek köszönhetően speciálisan élezett, különösen hosszú hegykiképzésű, mikro szakállal ellátott, igazi kincs kerül a kezünkbe. Szinte ellenállás nélkül hatol a hal szájába és nagyon jól tart. Kifejezetten ajánlott a puhaszájú dévérkeszeg és bodorka horgászata során. Acélos, masszív kiképzésének köszönhetően, a strapás horgászatok során is helytáll. Egyetlen finomszerelékes horgász ládájából sem hiányozhat! Magyarországon, talán az egyik legnépszerűbb horog a versenyhorgászok között! Számtalan hazai és külföldi siker parányi, de nélkülözhetetlen kelléke.
Javasolt csalik: Sokoldalú felhasználhatóságának köszönhetően szinte minden puha csali számításba jöhet. Legbeváltabb azonban a csontkukac, pinki és szúnyoglárva használata során.
Kiszemelt halak: dévérkeszeg, sneci, bodorka, vörösszárnyú keszeg
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.