Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
A bojlis pontyhorgászok egyik kedvence, az úgy nevezett helikopteres végszerelék. Ezzel a végszerelékkel gubancmentesen lehet dobni, akár nagy távolságokra is. Azoknak, akik nem szeretnének a kötözgetéssel bíbelődni, a Carp Academy készen kínálja a helikopter végszereléket, a legjobb alapanyagok felhasználásával.
Ennek a kivitelnek a főzsinórja 35 lb-s, és 90 grammos távdobó ólommal, 25 lb teherbírású előkével, valamint 6-os horoggal van elkészítve. A horogelőke főzsinóron történő elhelyezését lehet fixre, valamint csúszóra is alakítani.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A bojlis pontyhorgászok egyik kedvence, az úgy nevezett helikopteres végszerelék. Ezzel a végszerelékkel gubancmentesen lehet dobni, akár nagy távolságokra is. Azoknak, akik nem szeretnének a kötözgetéssel bíbelődni, a Carp Academy készen kínálja a helikopter végszereléket, a legjobb alapanyagok felhasználásával.
Ennek a kivitelnek a főzsinórja 35 lb-s, és 90 grammos távdobó ólommal, 25 lb teherbírású előkével, valamint 6-os horoggal van elkészítve. A horogelőke főzsinóron történő elhelyezését lehet fixre, valamint csúszóra is alakítani.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.