Sorozatom második részében az orsók belső szerkezetének felépítéséről, tisztításáról és karbantartásáról lesz szó. Egyes típusok igen komoly műszaki tartalommal rendelkeznek, rengeteg alkatrészből állnak, ezért bizonyos esetekben érdemes szakszervizhez fordulni!
Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
A PB Products Tungsten Loaded Leader igazi újdonság! A Hit&Run Tungsten Leader egy wolframszállal erősített, szilikon bevonattal ellátott előtét, amit kifejezetten a csúszó rendszert igénylő végszerelékekhez készítettek. Ez az előtétzsinór elsősorban a Hit&Run ólomklipszhez, vagy a Hit&Run ólomrendszerhez lett kifejlesztve! De használhatjuk önmagában is. A magas kopásállóságú, wolframmal töltött előtét elfekszik a mederfenéken, míg a külső bevonat segít a megfelelő csúszásban akár inline, akár klipszes szerelékről legyen szó. Nagyon nagy előnye a 30 librás szakítószilárdsága ellenére továbbá, hogy rugalmas, így a fárasztás utolsó szakaszában, amikor már a dobra került a dobóelőtét zsinórunk, akkor is megfelelő rugalmasságot kölcsönöz a szereléknek, amikor a leghevesebbek a halak kirohanásai.
Szakítószilárdság: 30 Lb
Szín: hínárzöld
Méret: 1 méter
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A PB Products Tungsten Loaded Leader igazi újdonság! A Hit&Run Tungsten Leader egy wolframszállal erősített, szilikon bevonattal ellátott előtét, amit kifejezetten a csúszó rendszert igénylő végszerelékekhez készítettek. Ez az előtétzsinór elsősorban a Hit&Run ólomklipszhez, vagy a Hit&Run ólomrendszerhez lett kifejlesztve! De használhatjuk önmagában is. A magas kopásállóságú, wolframmal töltött előtét elfekszik a mederfenéken, míg a külső bevonat segít a megfelelő csúszásban akár inline, akár klipszes szerelékről legyen szó. Nagyon nagy előnye a 30 librás szakítószilárdsága ellenére továbbá, hogy rugalmas, így a fárasztás utolsó szakaszában, amikor már a dobra került a dobóelőtét zsinórunk, akkor is megfelelő rugalmasságot kölcsönöz a szereléknek, amikor a leghevesebbek a halak kirohanásai.
Szakítószilárdság: 30 Lb
Szín: hínárzöld
Méret: 1 méter
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.