Nagyon szeretem a horgászatban a változatosságot: a különböző horgászati stílust igénylő tavak után jólesik ellátogatni egy folyóvízre, és ugyanez igaz fordítva is. A soron következő túrámat egy igazán nagyhalas és egyben technikás vízre terveztem, ahová legalább egy alkalommal minden évben visszatérek, hiszen halállománya és a tó nagy öregjei messze földön híresek, és ha itt megszólal a kapásjelző, az ember soha nem tudja, hogy nem éppen élete halát kezdi el fárasztani!
Barátaimmal egy napos hétfő reggel indultunk útnak teli reményekkel, bár én nem mertem komoly ábrándokba ringatni magamat a hatalmas fogásokat illetően, aminek egyik oka a szokatlan helyfoglalásunk volt. A tavaszi hónapokban előszeretettel választom a tavak sekélyebb részeit, melyet olyankor a halak is szívesen látogatnak, ennek ellenére a tó legmélyebb, gát előtti részét foglaltuk le, ami finoman szóval sem szokványos választás. Igaz, nem az volt a fő cél, hogy óránként fogjunk egy pontyot, felvállaltuk, hogy inkább ritkábban fárasztunk, de azok darabosabb egyedek legyenek.
Érkezésünket követve a tógazda is csak óvatosan mosolygott, majd sok sikert kívánt a horgászatunkhoz. A bepakolás közben félszemmel folyamatosan a vizet kémleltem, alig vártam, hogy végre a bójázással és etetéssel foglalkozhassak. Szép lassan sikerült minden szükséges (és szükségtelen) felszerelést a horgászhelyre juttatni, végre a horgászat izgalmasabbik részével foglalkozhattam. Nagyon szeretem az első etetést és az azzal járó helykeresést, ilyenkor mindig tele van az ember reményekkel, próbálja a lehető legjobb tudása szerint kiválasztani és előkészíteni a meghorgászandó területet. Mint fentebb említettem, a gáton foglaltunk helyet, annak is a középső részén horgásztam, viszont mivel itt található a tavon a felesleges vizet leengedő zsilip, az iszapréteg is lényegesen vastagabb, mint a tó többi részén, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy hol engedem le azt a bóját, melyet öt napig terveztem horgászni folyamatosan. Hiába úszkálnak szebbnél szebb pontyok az etetésemen, ha én a vastag iszapban kínálom fel a csalimat. Harsányban szinte mindig nagy jelentősége van a távolságnak, ezért első lépésként az előzőleg, itthon kimért százharminc méteres távolságot kimértem és elhelyeztem itt egy tájoló bóját, nehogy dobástávon kívül keresgéljek. Egész gyorsan sikerült egy keményebb foltot találni a tapogató rúd segítségével, mely még pont meghorgászhatónak látszott. Kis hezitálás után e mellett tettem le a voksomat, valahogy jó megérzésem volt a hellyel kapcsolatban.
Megszórtam néhány marék halibut pellettel, valamint tintahalas és fűszeres ízesítésű oldódó bojlival. Ezt követően már csak a csalikat kellett jól megválasztani, hogy mik is kerüljenek a hajszálelőkékre. Alapvetően maradtam az etetésnél is használt golyók ízesítésénél, tehát a tintahalas és fűszeres bojlik mellett, csak csalizó változatban, melyeket megvágva különféle, sokkal inkább elütő, mint velük harmonizáló pop-up, azaz lebegő bojlikkal társítottam. A cél egyértelműen az volt, hogy a csali mind ízesítésében, mind pedig súlytalanságával kitűnjön az etetésből, és ez kerüljön minél hamarabb a pontyok szájába. Délután három óra táján minden a helyére került. „Most már a bajszosok következnek!”, gondoltam én, de estig nem történt igazából semmi. Picit frissítettem az etetésen, majd a csalikon is, mire végeztem, pont ránk is sötétedett.
Tíz óra körül végre megszólalt a jelzőm. Nem volt erőteljes kapás, de egyértelműen az volt, és a bevágást követően egyértelmű jelzéseket kaptam, hogy nem is rossz halról van szó. A lefinomított szerelésemmel csak lassan és óvatosan húztam, semmiképpen sem szerettem volna elveszíteni az első halat. Nagyjából tíz perc kellett, mire a part közelébe sikerült húznom a hatalmas tükröst, mely a fejlámpa fényénél többször is sejtelmesen megmutatta magát. Nagy volt a boldogság, mikor a mérleg nem sokkal 20 kg alatt állt meg. No, ez nem rossz kezdet! Az éjjel folyamán további két kapásom volt, melyek kicsivel kisebbek voltak, de reggel így is igencsak mosolyra állt a szám.
A nappali órák nem tartogattak kapásokat, gyakorlatilag beálltunk az éjszakai horgászatra, mert csak ebben az időszakban tudtunk kapást kicsikarni. A kapások szép lassan, ütemszerűen érkeztek, de kizárólag az éjszakai órákban és nem igazán a füstölős, húzós kapás, hanem inkább az erőtlen ejtegetős volt a jellemző. Egyáltalán nem úgy tűnt, mintha étvágyuknál lennének bajszos barátaink.
Harmadik reggel már úgy nyolc óra táján - amikor igazából kapásra se számítottam már - egy lassú, de egyre gyorsuló, olyan igazi nagyhalas kapásra kellett reagálnom. A kontaktusfelvételnél éreztem, hogy nem szokványos méretű halról van szó. A part közelébe is csak nagyon lassan akart kiérni, ott viszont megmakacsolta magát és nem igazán akarta az igazságot. Legalább negyedóráig jött-ment előttem, mire végre a szákba csúszott. Nem volt kérdéses, hogy a súlya bőven kettes számmal fog kezdődni. A bölcsőből óvatosan átcsúsztattam a mérlegelőbe, amit ketten emeltünk az állvány fülére. A kitárázott mérleg 23,88 kilogrammot mutatott, igazi pocakos, öreg tükrössel hozott össze a sors. Az első nappali kapásom igencsak jól sikerült! :)
Nem volt könnyű legénynek maradni a gáton, nappal a hőség miatt volt esélytelen az alvás, míg éjszaka (amit kevésbé bántam) a pontyok tartottak ébren, illetve a fogásokat követően dobócsővel pótolni kellett az etetést, különben a pontyok továbbálltak. Nekem pénteken sajnos véget ért ez az álom, de jó barátom váltott, aki a hétvégén még további szép halakat fogott, de ezt majd az ő tollából…
Összességében egy fantasztikus túrát zártunk. A helyválasztás hozta azt, amit csak remélni mertünk tőle, ugyanis a korábbi túrákkal ellentétben lényegesen kisebb darabszámmal zártuk a horgászatot, viszont, ami a legfontosabb, a csapat összesen hat darab 20 kg feletti fogást könyvelhetett el, ami szerintem nagyon szép eredmény. Viszont, ami ennél is fontosabb, sikerült megmutatni a barátaimnak ezt az igazi gyöngyszemet, új egyéni rekordok mellett ők is kiélvezhették az itt eltöltött idő minden percét!
Hasznos tapasztalatok:
- A helyválasztás most is kulcsfontosságú volt: kíváncsiságból megnéztem a tó végén lévő csapatot, akik sok halat fogtak, még a nappali órákra is jutott nekik kapás szépen, viszont az átlagsúlyuk 10 kilogramm táján megragadt, tehát az igazán nagyok a meleg idő ellenére is szívesen maradtak a mélyebb vízben.
- Nagyon fontosnak bizonyult az etetés összetétele és mennyisége is: a túl sok és aromás már zavaró volt, inkább a kevesebb sűrűbben tűnt jó választásnak.
- Az időjárás változásával a csalit is érdemes változtatni: amint megérkezett a hidegfront, az addig jól működő kombinációk egymás után mondtak csődöt, meg kellett találni az új helyzetben fogós összeállításokat.
Írta: Haskó Tamás
Fotó: Barna Lajos, Kerekes Ernő
