Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
Az év minden hónapjában sikerült már pontyot fognom a Dunán, de januárban eddig még nem jártam sikerrel. Elhatároztam, hogy legyen bármilyen zord is az időjárás, nem érdekel, MOST mindent beleadok, mindent megteszek azért, hogy végre szeretett folyómból ekkor is pontyot foghassak!
Az UV sugárzás talán a legnagyobb ellensége a horgászoknak, hiszen ellene csak ritkán védekezünk, holott a nap káros sugarai képesek akár néhány perc alatt megégetni a szabadon hagyott bőrfelületünk. Ebben a kollekcióban olyan ruhadarabok kaptak helyet, amelyek elsősorban nyáron lehetnek segítségünkre. Mind a hosszú ujjú póló, a kalap, a sál, mind pedig a kesztyű olyan prémium minőségű, UV álló anyagból készültek, melyekben bátran megbízhatnak az érzékeny bőrű horgászok is!
A praktikum mellett nagy erénye e ruhadaraboknak, az a hullámmintás design, ami miatt megakad rajtuk a szem. Akár a camou kék, akár a camou szürke változatról is legyen szó, a modern formatervezés és sportos megjelenés garantált!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az UV sugárzás talán a legnagyobb ellensége a horgászoknak, hiszen ellene csak ritkán védekezünk, holott a nap káros sugarai képesek akár néhány perc alatt megégetni a szabadon hagyott bőrfelületünk. Ebben a kollekcióban olyan ruhadarabok kaptak helyet, amelyek elsősorban nyáron lehetnek segítségünkre. Mind a hosszú ujjú póló, a kalap, a sál, mind pedig a kesztyű olyan prémium minőségű, UV álló anyagból készültek, melyekben bátran megbízhatnak az érzékeny bőrű horgászok is!
A praktikum mellett nagy erénye e ruhadaraboknak, az a hullámmintás design, ami miatt megakad rajtuk a szem. Akár a camou kék, akár a camou szürke változatról is legyen szó, a modern formatervezés és sportos megjelenés garantált!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.