Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Elkészült a 2025. évi versenynaptár tervezete. Ez alapján máris könnyebb a szabadságok és szabadnapok ütemezése – nagyon sok jó verseny vár ránk ebben az évben is. Remélhetőleg a versenyek időpontjai véglegesek, amennyiben mégis változás következne be, igyekszünk a legrövidebb időn belül javítani. Ismét jöhet a tervezés, készülődés.
Kétségkívül a sportszerű busahorgászat forradalma zajlik! Ez többek közt annak is köszönhető, hogy egyre több profi horgász mutatja meg, hogyan is érdemes nekiállni a planktonevő óriások horgászatának. A Haldorádó Team oszlopos tagja, Sipos Gábor is sokat foglalkozik ennek a különleges, ám invazív hal megfogásának technikájával. Folyamatos próbálkozásai, ötletei és megfigyelései olyan termékekben testesülnek meg, amelyek segítségével bárkiből gyorsan eredményes busahorgász válhat!
Busázó úszó tablettás – felszíni
A Haldorádó felszíni busázó úszó tablettás a fehér és a pettyes busa céltudatos horgászatára kifejlesztett, bivalyerős, nagy teherbírású úszós szerelék, a vízfelszín közelében úszkáló halak megfogásának eszköze.
Használati útmutató:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Kétségkívül a sportszerű busahorgászat forradalma zajlik! Ez többek közt annak is köszönhető, hogy egyre több profi horgász mutatja meg, hogyan is érdemes nekiállni a planktonevő óriások horgászatának. A Haldorádó Team oszlopos tagja, Sipos Gábor is sokat foglalkozik ennek a különleges, ám invazív hal megfogásának technikájával. Folyamatos próbálkozásai, ötletei és megfigyelései olyan termékekben testesülnek meg, amelyek segítségével bárkiből gyorsan eredményes busahorgász válhat!
Busázó úszó tablettás – felszíni
A Haldorádó felszíni busázó úszó tablettás a fehér és a pettyes busa céltudatos horgászatára kifejlesztett, bivalyerős, nagy teherbírású úszós szerelék, a vízfelszín közelében úszkáló halak megfogásának eszköze.
Használati útmutató:
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.