Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Elkészült a 2025. évi versenynaptár tervezete. Ez alapján máris könnyebb a szabadságok és szabadnapok ütemezése – nagyon sok jó verseny vár ránk ebben az évben is. Remélhetőleg a versenyek időpontjai véglegesek, amennyiben mégis változás következne be, igyekszünk a legrövidebb időn belül javítani. Ismét jöhet a tervezés, készülődés.
A busahorgászat lelke a tűhegyes horog! Legyen szó fenekező vagy úszós készségről, ha a horgunk nem elég hegyes, és akár egy kicsit is ki van tompulva, az akasztási esélyek rendkívüli módon csökkennek. Ha pedig meg is akad a kicsorbult horog, nem tud mélyre hatolni a kőkemény szájban, így halvesztéssel jár a kaland.
Ez okokból kifolyólag szükségét éreztük, hogy a legbeváltabb busázó horgok előkötött változatban is rendelkezésre álljanak a megfelelő előkével és a 7 cm-es, optimális hosszra kötve.
Kétféle méretben érhető el a kínálatban: 2-es méretű horoggal, valamint 4-es méretű horoggal ellátva.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A busahorgászat lelke a tűhegyes horog! Legyen szó fenekező vagy úszós készségről, ha a horgunk nem elég hegyes, és akár egy kicsit is ki van tompulva, az akasztási esélyek rendkívüli módon csökkennek. Ha pedig meg is akad a kicsorbult horog, nem tud mélyre hatolni a kőkemény szájban, így halvesztéssel jár a kaland.
Ez okokból kifolyólag szükségét éreztük, hogy a legbeváltabb busázó horgok előkötött változatban is rendelkezésre álljanak a megfelelő előkével és a 7 cm-es, optimális hosszra kötve.
Kétféle méretben érhető el a kínálatban: 2-es méretű horoggal, valamint 4-es méretű horoggal ellátva.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.