Annak idején, mikor először horgásztam célzottan busára, még nem gondoltam, hogy e hal sportszerű horgászata ilyen szintre fejlődik. Manapság a népszerű busázó vízterületeken majdhogynem több olyan pecást látni, aki planktonevőre horgászik, mint aki pontyozik. Minek köszönhető ez a robbanásszerű érdeklődés a busa iránt, és hogyan érdemes elkezdeni e hal horgászatát? Ebből a cikkből és filmből kiderül!
A népszerűség elsődleges oka kétségkívül az, hogy busából akármennyit el lehet, sőt, el kell vinni! Itt végre nincs az, hogy szégyenkezni kell a konyhai pecásnak, és összesúgnak a háta mögött, ha egy pontyot haza mer vinni a családi asztalra. Busázásnál mindenki szabadjára engedheti zsákmányszerző ösztönét. És ha azt nézzük, hogy mindenki jól jár ezzel, az csak grátisz! Jól járnak az egyesületek kezelésében lévő horgászvizek, mint pl. itt a Hárosi-öböl, mert sok napijegyes jön busafogási céllal. Jót teszünk a vízzel, hisz a busa táplálkozása és inváziós jellege miatt a többi hal szaporulatára káros hatással van, és jól jár a horgász is, hiszen finom és egészséges halhúst tehet a családi asztalra! Ebben a buliban csak a busák veszítenek!
Nem csoda tehát, hogy egyre többen keresnek meg azzal, hogy segítsek nekik elkezdeni ezt a fajta horgászatot. Ebben a cikkben lépésről lépére mutatom be mindazokat a specializált termékeket, amelyek a Haldorádó és By Döme TEAM FEEDER palettán megtalálhatók, a busák nagy bánatára!
![A busa célzott horgászatához immár komplett megoldásokat nyújtunk! A busa célzott horgászatához immár komplett megoldásokat nyújtunk!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A busahorgászat minden pillanata izgalmakkal teli, még akkor is, ha órákig egyszer sem tűnik el az úszó A busahorgászat minden pillanata izgalmakkal teli, még akkor is, ha órákig egyszer sem tűnik el az úszó](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Busa program
Még egy gondolatot engedjetek meg ezzel kapcsolatban. Fontos, hogy a most bemutatásra kerülő termékek nem a kanapén születtek, hanem a vízparton. Munkatársaim és jómagam is sok időt szenteltünk annak, hogy olyan termékek lássanak napvilágot, melyek egyszerűen, de hatékonyan teszik a dolgukat. Tartalmas anyag lesz, de bízom benne, hogy ezt követően az eddig bizonytalan horgászok is beleássák magukat a busafogás tudományába, melynek ismerete még számunkra is csak gyerekcipőben jár!
![A busa programunkban helyet kapott termékek ötletei egytől egyig a vízparton születnek A busa programunkban helyet kapott termékek ötletei egytől egyig a vízparton születnek](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A sportszerű busahorgászat egyre népszerűbb, köszönhetően az egyszerűen használható specializált eszközök terjedésének A sportszerű busahorgászat egyre népszerűbb, köszönhetően az egyszerűen használható specializált eszközök terjedésének](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Fenekező technika
A legegyszerűbb és talán legelső busázó módszer. Ez hajaz a legjobban a tradicionális pontyhorgászatra, hisz a végszerelék alig különbözik attól. A módszer lelke itt a bordás (Pellet Feeder Complete) kosár, amely alatt található egy rövid fonott horogelőke és egy szép nagy, erős horog. Erre célszerű technopufit tenni, amely meglebegteti az előkét. A kosárba töltött, jól felhőző kaját szívogatva a planktonevők így óhatatlanul beszippantják a horgot is. A végszerelék nagyon egyszerű, egy 40 grammos Pellet Feeder Complete kosárból, és egy Busa Rigből áll, amely tulajdonképpen egy előre kötött busázó horogelőke.
![A fenekező technikáról népszerű filmet is forgattunk, melyet „A busa sportszerű horgászata 1. rész – a Visegrádi öbölben” címmel megtalálhattok a Haldorádó YouTube csatornáján A fenekező technikáról népszerű filmet is forgattunk, melyet „A busa sportszerű horgászata 1. rész – a Visegrádi öbölben” címmel megtalálhattok a Haldorádó YouTube csatornáján](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A végszerelék egyszerű, mint egy faék A végszerelék egyszerű, mint egy faék](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Haldorádó Busa program első önálló terméke a Big River - Busa etetőanyag volt A Haldorádó Busa program első önálló terméke a Big River - Busa etetőanyag volt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ennél a kajánál fontos a homogenizálás Ennél a kajánál fontos a homogenizálás](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Könnyen kezelhető, gyorsan, nagy felhővel oldódó, élénksárga etetőanyag Könnyen kezelhető, gyorsan, nagy felhővel oldódó, élénksárga etetőanyag](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Haldorádó Feeder Pufi szett nem önszántából lett a busahorgászok első számú csalija, egész egyszerűen így alakult! A Haldorádó Feeder Pufi szett nem önszántából lett a busahorgászok első számú csalija, egész egyszerűen így alakult!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A fenekező busahorgászat emlékeztet legjobban a tradicionális pontyozáshoz, így nem csoda, hogy ezt javasoljuk azoknak, akik először pecáznak planktonevőkre A fenekező busahorgászat emlékeztet legjobban a tradicionális pontyozáshoz, így nem csoda, hogy ezt javasoljuk azoknak, akik először pecáznak planktonevőkre](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
E módszer felszerelésigénye abban tér el a pontyozástól, hogy érdemes olyan botot választani, amely erős és bírja a nagyméretű gombócok biztonságos bevetését. Mostanra eljutottunk oda, hogy nem kell keresgélni, ugyanis a By Döme TEAM FEEDER Silver Carp 360SXC pont erre készült. A bot minden paramétere annak van alárendelve, hogy kompromisszummentesen bírja a legnagyobb megterhelést is! E botra a TEAM FEEEDER Big River orsót érdemes tenni, melynek dobjára természetesen fonott zsinór kell, hogy kerüljön.
![Mostanra eljutottunk oda, hogy nem kell busázó feederbotot keresgélni, ugyanis a By Döme TEAM FEEDER Silver Carp 360SXC pont erre készült Mostanra eljutottunk oda, hogy nem kell busázó feederbotot keresgélni, ugyanis a By Döme TEAM FEEDER Silver Carp 360SXC pont erre készült](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![300 grammos maximum dobósúlya miatt alkalmas a nehéz gombócok bevetésére 300 grammos maximum dobósúlya miatt alkalmas a nehéz gombócok bevetésére](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A kapás érzékeléséért a spiccek felelnek, és mint minden feederbothoz, ehhez is 3 különböző erősségű tartozik A kapás érzékeléséért a spiccek felelnek, és mint minden feederbothoz, ehhez is 3 különböző erősségű tartozik](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A TEAM FEEEDER Big River orsó ideális busázáshoz, melynek dobjára fonott zsinórt érdemes csévélni A TEAM FEEEDER Big River orsó ideális busázáshoz, melynek dobjára fonott zsinórt érdemes csévélni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ehhez a módszerhez immár minden rendelkezésre áll a Haldorádó és By Döme TEAM FEEDER kínálaton belül Ehhez a módszerhez immár minden rendelkezésre áll a Haldorádó és By Döme TEAM FEEDER kínálaton belül](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Úszós busahorgászat
Ez a módszer tulajdonképpen azért született meg, mert gyakran tapasztaltuk, hogy a busák egész egyszerűen nem hajlandók lemenni a fenékre. Nem is csoda, hiszen a táplálékuk elsősorban a vízréteg felső rétegeiben található meg. A feladat adott volt! Olyan nagy teherbírású úszó kellett, amely meg tudja tartani a nagy gombócot a megfelelő magasságban.
Kétféle ilyen úszó van jelen pillanatban a kínálatunkban. Az egyik a vízfelszíni úszó, mely a közvetlen felszín alatti használathoz való, míg a másik a vízközti úszó. Ennek használata talán bonyolultabb is, így az írás végén található képek e végszerelék összeállítását mutatják be.
![A Felszíni busázó úszó a víz tetején lakmározó busák becserkészésére való A Felszíni busázó úszó a víz tetején lakmározó busák becserkészésére való](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Vízközti busázó úszó a vízoszlop teljes rétegében bevethető A Vízközti busázó úszó a vízoszlop teljes rétegében bevethető](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A busázó úszók lényege, hogy a nagyméretű gombócot megtartsák abban a vízrétegben, ahol a busákat sejtjük A busázó úszók lényege, hogy a nagyméretű gombócot megtartsák abban a vízrétegben, ahol a busákat sejtjük](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az úszós busapeca felszerelésigénye semmiben sem tér el a fenekező módszerétől, tulajdonképpen ugyanazzal a bottal űzhető mindkét metódus. Ha viszont valaki inkább csak az úszós horgászatot preferálja, annak is van immár alternatíva a By Döme TEAM FEEDER kínálatban, ez pedig a Silver Carp Float 360SXC. Ennek a botnak nincs rezgőspicce, hiszen a kapás érzékeléséhez itt nincs rá szükség. Teherbírása ennek is brutális, hiszen segítségével akár 300 grammos gombócot is be tudunk vetni!
![Aki az úszós horgászatot preferálja, annak is van immár alternatíva a By Döme TEAM FEEDER kínálatban, ez pedig a Silver Carp Float 360SXC Aki az úszós horgászatot preferálja, annak is van immár alternatíva a By Döme TEAM FEEDER kínálatban, ez pedig a Silver Carp Float 360SXC](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A 360 cm-es bottal még a dús lombok alól is kényelmesen be lehet dobni A 360 cm-es bottal még a dús lombok alól is kényelmesen be lehet dobni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A szerelék kidobása után érdemes folyamatosan kontrollálni azt, és figyelni, nehogy repülés közben összegubancolódjon A szerelék kidobása után érdemes folyamatosan kontrollálni azt, és figyelni, nehogy repülés közben összegubancolódjon](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Vizet érés előtt érdemes ráfogni a dobra, hogy a szerelék szépen kiterüljön Vizet érés előtt érdemes ráfogni a dobra, hogy a szerelék szépen kiterüljön](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Eltart néhány másodpercig, mire az úszó beáll a megfelelő helyzetbe Eltart néhány másodpercig, mire az úszó beáll a megfelelő helyzetbe](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Float botokat jómagam szeretem a lehető legegyszerűbb bottartóra helyezni A Float botokat jómagam szeretem a lehető legegyszerűbb bottartóra helyezni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Haldorádó YouTube csatornán megtalálható, „Úszós busahorgászat mély vízben” című filmemben részletesen is bemutatom a technikát A Haldorádó YouTube csatornán megtalálható, „Úszós busahorgászat mély vízben” című filmemben részletesen is bemutatom a technikát](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Tablettás busahorgászat
Úszózás közben merült fel egy újabb probléma, ami akkor volt tapasztalható, ha kevesebb busa tartózkodott előttünk, és a folyamatos nagy, hangos csobbanással bejuttatott gombócok riasztóan hatottak a planktonevőkre, ráadásul a kapás is lassan alakult ki, hiszen a halmennyiséghez képest sok táplálékot juttattunk be a gombóccal. Egy öreg, kissé már elfelejtett technikát kellett újraéleszteni és modern köntösbe öltöztetni. Ehhez tökéletes alapot adtak a Busázó úszóink, melyeken csak kis módosítást kellett alkalmazni ahhoz, hogy immár alkalmas legyenek arra, hogy a több tonnás nyomással összepréselt tablettákat rájuk lehessen helyezni, és akár vízfelszínen, akár vízközt felkínálni.
![A Tablettás busázó úszók megjelenése annyiban tér el az elődjétől, hogy itt a kosár helyén mindössze egy acélszál van, melyre fel kell rögzíteni a tablettát A Tablettás busázó úszók megjelenése annyiban tér el az elődjétől, hogy itt a kosár helyén mindössze egy acélszál van, melyre fel kell rögzíteni a tablettát](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Első lépésként az acélszál végéről le kell tekerni a végcsavart Első lépésként az acélszál végéről le kell tekerni a végcsavart](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Erre a szálra kell feltolni a tablettát, mely középen lyukas Erre a szálra kell feltolni a tablettát, mely középen lyukas](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A tabletta pont akkora, hogy betöltse a neki szánt helyet A tabletta pont akkora, hogy betöltse a neki szánt helyet](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A végcsavart vissza kell tekerni és jó erősen rászorítani A végcsavart vissza kell tekerni és jó erősen rászorítani](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Néhány másodperc alatt rögzíthető a tabletta Néhány másodperc alatt rögzíthető a tabletta](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az acél eltartón himbálódzó horgokra érdemes egy kisebb méretű hungarocell golyócskát tűzni Az acél eltartón himbálódzó horgokra érdemes egy kisebb méretű hungarocell golyócskát tűzni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Így máris bevetésre kész a végszerelék Így máris bevetésre kész a végszerelék](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ezzel a módszerrel pont ugyanolyan a technika kivitelezése, mint a sima úszóval. A végszerelék összeállítása sem tér el az írás végén található képekkel bemutatottól. Az egyetlen differencia az, hogy itt a csalogatóhatásért nem a Big River - Busa felel, hanem a Haldorádó Busa Tabletta. Ez jelen pillanatban három különböző ízben, és ami talán fontosabb, három színben érhető el. A Halas Spirulina zöld, visszafogott oldódással dolgozó, zöld felhőt képző tabletta. Az Édes tejszín fehér színű, lendületesen felhőző, édeskés változat. A legfeltűnőbb az Ananász + Banán, mely sárga színű és fluo zöld színnel oldódik.
![A Haldorádó Busa tabletta jelenleg 3 különböző változatban érhető el a kínálatban A Haldorádó Busa tabletta jelenleg 3 különböző változatban érhető el a kínálatban](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az Édes tejszín fehér, az Ananász + Banán fluo zöld, míg a Halas Spirulina sötétzöld felhőt képez a vízben Az Édes tejszín fehér, az Ananász + Banán fluo zöld, míg a Halas Spirulina sötétzöld felhőt képez a vízben](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Szintén a Busa program idei kiegészítése a kétféle Busa rig, melyek előre kötött busázó horogelőkék Szintén a Busa program idei kiegészítése a kétféle Busa rig, melyek előre kötött busázó horogelőkék](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Tablettás busahorgászat esetén is érdemes minimálisan etetni Tablettás busahorgászat esetén is érdemes minimálisan etetni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A toccsanós gombócot csúzlival érdemes bejuttatni A toccsanós gombócot csúzlival érdemes bejuttatni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A lehető legpontosabban kell lőni A lehető legpontosabban kell lőni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Nem kell sok, dobásonként 1-1 gombóc elegendő, ennek felhője ugyanis gyorsan terjed Nem kell sok, dobásonként 1-1 gombóc elegendő, ennek felhője ugyanis gyorsan terjed](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A haltartó és a nagy merítő kötelező busázó kellék A haltartó és a nagy merítő kötelező busázó kellék](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ha jól végezzük a dolgunk, előbb-utóbb megjön a busa is! Ha jól végezzük a dolgunk, előbb-utóbb megjön a busa is!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Íme, az úszós szerelék elemei! Íme, az úszós szerelék elemei!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az úszós végszerelék működési elve Az úszós végszerelék működési elve](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Írta: Sipos Gábor
Fotó, videó: Bank Bálint