Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
A Haldorádó Method Mono Hook Line megjelenését követően most egy hozzá tökéletesen passzoló főzsinórt hoztunk forgalomba, mely neve – nem meglepő módon – Method Mono Main Line. Ez a monofil feeder főzsinór egy kivételes adottságokkal rendelkező, acélszürke színű zsinór, amit kifejezetten method technikához fejlesztettünk. Gyártási technológiájából adódóan kiemelkedő szakítószilárdsággal, valamint remek csomótűrő képességgel és kopásállósággal rendelkezik. További különlegessége, hogy az átlagostól kisebb nyúlás és jobb tartás jellemzi, az optimális lágyság megőrzése mellett. Kevésbé csavarodik, gubancolódik, amely létkérdés a feederes horgászat során (is). Tulajdonságainál fogva ez a mono teljesít minden olyan kritériumot, amit joggal várhatnak el a horgászok egy modern, jó minőségű horgászzsinórtól. 300 méteres kiszerelésben és 4 különböző méretben kapható.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Haldorádó Method Mono Hook Line megjelenését követően most egy hozzá tökéletesen passzoló főzsinórt hoztunk forgalomba, mely neve – nem meglepő módon – Method Mono Main Line. Ez a monofil feeder főzsinór egy kivételes adottságokkal rendelkező, acélszürke színű zsinór, amit kifejezetten method technikához fejlesztettünk. Gyártási technológiájából adódóan kiemelkedő szakítószilárdsággal, valamint remek csomótűrő képességgel és kopásállósággal rendelkezik. További különlegessége, hogy az átlagostól kisebb nyúlás és jobb tartás jellemzi, az optimális lágyság megőrzése mellett. Kevésbé csavarodik, gubancolódik, amely létkérdés a feederes horgászat során (is). Tulajdonságainál fogva ez a mono teljesít minden olyan kritériumot, amit joggal várhatnak el a horgászok egy modern, jó minőségű horgászzsinórtól. 300 méteres kiszerelésben és 4 különböző méretben kapható.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.