A szép, nyárias időben eredményes horgászatot zárhattam az előző rész végén. Nagy örömömre már a nappali órákban sikerült néhány gyönyörű, termetes halat fognom, azonban kezdettől fogva abban bíztam, hogy az igazi nagy példányok időszaka az éjszakával jön el. Ekkor új halak léptek a porondra, ezért új taktikával és praktikákkal készültem a horgászatukra. Tudtam, ezekkel kevesebb kapásra kell majd számítanom, viszont lényegesen nagyobb halak várhatnak rám! Ha kíváncsiak vagytok, melyek voltak ezek, és hogy mit tartogatott az éjszaka, kövessétek figyelemmel a mai rész izgalmait is!
Etetőanyag-keverék a termetes amurok és pontyok kedvenc csemegéivel
A keverék összetevői:
- 1 kg Haldorádó Tejsavas Betainos
- 0,8 kg Haldorádó Fluo Energy Kék Fúzió
- 100 ml Haldorádó Carp Syrup Kék Fúzió
- 0,4 kg Haldorádó Tejsavas 4X Magmix
- 0,4 kg natúr főtt kender
A nappali órák során folyamatosan váltogattam a különböző etetőanyagokat, míg a délután el nem készítettem ezt a keveréket. Eleinte csak egy változat volt a sok közül, melyek rendelkezésemre álltak a köröttem lévő vödrökben, ám hamarosan beigazolta, hogy sokkal több annál! Már az első dobással bejuttatott kevéske mennyiség is hihetetlenül meggyőző volt, mivel percek alatt eredményezett egy gyönyörű pontyot. Onnantól kezdve szó szerint nem volt ellenfele ennek az összeállításnak! Természetesen ezután is még jó ideig próbálkoztam más keverékekkel, hogy kellő összehasonlítási alapom legyen, azonban sem a nap hátralévő részében, sem éjjel nem tudta felvenni a versenyt vele egyetlen másik etetőanyag sem!
„Nagy csali-nagy hal…”
A fenti összefüggésen alapuló teória megosztja a horgásztársadalmat. Vannak, akik egyáltalán nem hisznek benne és nem tapasztalták a nagy csalik szelektáló hatását, ellenben jelentősen több az olyan horgász, aki fantasztikus fogásokat köszönhet a megnövelt méretű csaliknak, mert jókor merte és tudta használni őket. Kivételek mindig vannak és lesznek is, de ahol vannak termetes halak, ott egy jó minőségű, nagy mérettel rendelkező csali szinte mindig meghozza őket. Ezzel a szisztémával készítettem elő a FermentX Nagyhal Csalikat.
Éjszaka lassabb ütemű, kiváráson alapuló taktikával terveztem a horgászatot. Még a sötétedés beállta előtt készítettem ismét egy pár dobásos, kosaras alapozó etetést a nappal meghorgászott sziget pereméhez, majd hajszálpontosan erre a területre juttattam be a Nagyhal Csalikkal ellátott végszerelékeimet is.
Erre a fajta horgászatra egyébként maximálisan alkalmasak ezek a csalik, hiszen nemcsak méretük nagy, hanem oldódási idejük is megnövelt tartamú. A hordó formájú pellet szemek alapvetően kőkemények és nagyon masszívak, vízbe érkezést követően azonban fokozatosan oldódni kezdenek. Rétegről rétegre puhulnak fel, miközben mindvégig áramoltatják magukból a csábító íz- és illatanyagokat, a közepük pedig eközben is kemény marad. A víz hőfokától függően ez a folyamat akár 5-7 óráig is elhúzódhat.
Nagy halak éjszakája
Ahogy a napfény letűnni látszott a horizont mögött, úgy élénkültek meg a vízfelszínen látható halmozgások. A némileg csökkenő hőmérséklet nemcsak a mi közérzetünket tette kellemesebbé, de a jelek szerint a halak aktivitására is pozitív hatással volt. Izgatottan vártam, mit tartogat az előttem álló éjszaka. Érdekes módon a naplementekor többnyire özönlő szúnyogok rohama elmaradt, amit a legkevésbé sem bántunk. Talán már ők is érzik az ősz közeledtét…
Miután elrendeztem horgászállásomat az éjszakához, volt még egy kis idő a naplementéből, amiben nyugodtan csodálhattuk a színpompás fények játékát. Ez nem tartott sokáig, mivel kis idő múlva új kapás mutatkozott 4,20-as botomon. Az este első hala egy gyönyörű amur volt, mely meghaladta a 8 kilogrammot.
Hamarosan teljes sötétségbe és néma csendbe burkolózott a táj. Az éjszaka kezdetén 1-2 óra szünet következett a halfogásban, azonban ekkor sem maradtunk izgalmak nélkül. A hátunk mögött húzódó erdős domboldal felől többször és egyre közelebbről hallottunk vad csörtetést a bozótban. Egyértelmű volt a hangok okozója: vaddisznók jártak a környéken!
Az éjszakai portyázók szerencsére elkerültek bennünket, és kis idő múlva megjött az első kapás is a spicclámpák fényében. Egy formás nyurgaponty volt a tettes, az éjszaka első halaként igazán örültem neki.
A következő kapás sem váratott sokat magára, épp csak visszaültem fotelembe, amikor egy lassú, komótos botgörbítésre lettem figyelmes. Legalább két órája ázott a mederben az a Tejsavas Ananász FermentX Nagyhal Csali, amire az új érdeklődő elcsábult. Bevágás után azonnal érezhető volt, bizony nem kis hal akadt a horgomra. Kezdetben annyi zsinórt sikerült lekényszerítenie az orsóm dobjáról, hogy attól féltem, rossz felé fordul és beúszik a sziget mögé. Hála az égnek nem így lett, nyílt vízen küzdhettem meg titokzatos ellenfelemmel. Húszpercnyi fárasztás végén egy hihetetlenül szép, pocakos tőpontyot csodálhattam meg, ami új Diana-tavi pontyrekordomat jelentette. Épp ilyen halban reménykedtem az éjszaka előtt!
Viszonylag rövid időn belül sikerült fognom kettő pontyot, viszont az este hátralévő részében nem jelentkezett több példány. Talán furcsán hangzik, de ezt a legkevésbé sem bántam, mert a bajuszosok távolléte nem volt véletlen… Az erjesztett magvakkal és a velük dúsított etetőanyagokkal horgászva gyakran tapasztaltam, hogy arra a területre, ahová ezek az anyagok bekerültek és a halak találkoztak velük, oda rendszeresen visszalátogatnak az amurok. E halakról tudni érdemes, hogy gyakran rendkívül határozott táplálékőrző, territoriális magatartást mutatnak. Ahol számukra érdemleges táplálékot találnak, ott egészen addig tartózkodnak, amíg az utolsó falatokat el nem tüntetik, illetve ha ezután tovább is állnak, a helyet később biztosan fel fogják keresni újabb táplálkozás céljából. Amikor egy kisebb-nagyobb létszámú „amurcsorda” beáll az adott területre, onnan bizony minden más halat „lezavarnak”, leszorítanak. Pontosan ez történt a horgászhelyemmel szemben lévő sziget zónájában is, amit lassan 20 órája etettem és horgásztam.
Éjfél után járt az idő, amikor az első amurkapásra reagálhattam. Először csupán egy erőtlen spicclazulás adta jelét, hogy valaki kiszemelte a csalimat, majd egy-két ráfeszítés után hirtelen megiramodott vele. Tipikus amuros ellenállást éreztem a zsinór végén, a hal néhány lomha lüktetés után folyamatosan hagyta magát a part irányába vontatni, alig-alig oldalazott olykor valamelyik irányba. No de bizony mikor megérezte a part közelségét, meglátta a lámpafényt, olyan erővel tört vissza, hogy a lazára állított fék ellenére is két kézzel kellett kapaszkodnom a botomba! Ez a vehemens cselekménysor még megismétlődött néhány alkalommal, majd megszákolhattam az éjszaka első fáradt, mozdulatlan torpedóját. Sajnos sokan nem tulajdonítanak figyelmet a fárasztások ez utóbbi részletének, és akár már az első adandó alkalommal megszákolják a horgukon küzdő amurjukat. Ennek két lehetséges végkimenetele lehet: a hal sérülésével és/vagy a hal elvesztésével kerül pont az akció végére, amikor a még jócskán erejében lévő izmos hal őrült vágtába kezd a háló között. Egy jóérzésű horgász ennek egyébként sem szabad, hogy kiszolgáltassa a halát, nem is beszélve arról, hogy épp a fárasztások izgalmaiért dolgozunk és várakozunk a vízparton, ne rövidítsük hát le azokat feleslegesen! :-)
A következő akciók mondhatni ütemesen zajlottak az éj leple alatt. Hogy a halak érdeklődését tartósan fenntartsam, minden megfogott hal után 5 alapozó dobást végeztem a meghorgászott területre. Ezt rendszerint félóra csend követte, ezután pedig pár percnyi eltérésekkel rendre megérkezett az amur. Izgalmas fárasztások és gyönyörű halak örvendeztettek meg, nem is alakulhatott volna jobban a horgászat!
Hajnalra kezdett csökkenni az ezüstös nádrágó harcosok rohama. Hosszabbik botommal legalább másfél órája nem volt kapásom, egyszer csak azonban elindult a spicc! Az orsó dobja lassan, állandó ritmusban kattogott, én pedig mielőtt gondolkodóba estem volna, már ugrottam is a botom irányába! Abban biztos, voltam, hogy nagy hallal akadtam össze, hatalmas súlyt éreztem a felszerelésem túlsó végén. A kontaktust felvéve sokáig pontyra gyanakodtam, mert nem voltak tipikus amuros jelei, kirohanásai. A fárasztás végéhez közeledve ellenfelem élesen elúszott jobbra, amivel kissé ráhúzta egy víz fölé hajló fűzfa lelógó ágaira a zsinóromat, ám szerencsére ebből nem lett baj, csupán a monofil pattogása jelezte a veszélyt. Hogy ez ne ismétlődhessen meg, keményebbre vettem a fárasztást, majd jó negyedórás csata után egy hatalmas torpedó jelent meg a vízfelszínen. Hosszú teste olyan volt, akár egy cápáé, amikor megláttam vastag hátát és a vízből kikandikáló bődületesen nagy hátúszóját, rögvest belém hasított a felismerés: lehet, hogy nagyobb, mint bármelyik eddigi amurom! Reszketni kezdett botom a kezemben, és onnantól úgy bántam a hallal, mint egy hímes tojással. Még jó néhány percig körözött a robbanásra kész torpedó, olykor oda-vissza sétáltatott pár lépést a parton, majd felfeküdt előttem és hagyta, hogy megszákoljam. Alig tudtam belepréselni a merítőmbe, de végül örömmel telve kiálthattam fel: „Megvagy!”…
Nagyot dobbant a szívem, amikor megemeltem a merítő szákot és tisztán éreztem, micsoda derékroppantó súly van benne. Matracra helyezve megfáradt barátomat pár pillanaton át csak ámultam és csodáltam a méreteit. Nagyon izgatott voltam, hogy megtudjam a pontos súlyát. Talán a sors furcsa fintora, hogy ez soha nem következett be… Történt ugyanis, hogy a digitális mérlegemben épp akkor lemerültek az elemek, és már annyi szufla sem volt bennük, hogy bekapcsoljon a készülék. Ha őszinte akarok lenni, ez egy cseppet sem volt meglepő, hiszen még tavaly helyeztem bele azokat az aksikat, azóta pedig jócskán ki voltak használva. Csakis az én hibám, hogy most ezt a szituációt dobta a gép… Kicsit vegyes érzelmeket kavart bennem a dolog, viszont hamar sikerült elengednem és csak arra fókuszálnom, mekkora megtiszteltetés, hogy éppen én tarthatom a kezemben ezt a hibátlan, fantasztikus halat. Egyébként is azt vallom, hogy semmi sem történik az életben ok nélkül, így annak is megvan az oka, hogy a cselekménysorozatok okozata most ezt a helyzetet teremtette elő. Ha nagyobb is ez az amur, mint a korábbi egyéni abszolút amur rekordom, nem sokkal venné át a pozíciót… Majd máskor jön egy még óriásibb öreg torpedó, aminél nem lesz kérdés mindez!
Összegzés:
Tegnap azt mondtam, hogy méltóbb zárása nem is lehetett volna a nappali időszak horgászatának, mint az akkori gyönyörű, érintetlen tőponty. Nos, ennek tükrében az éjszaka utolsó halaként érkezett kapitális amur nemcsak egy elképesztően izgalmas és eredményes éjszakára tette fel a koronát, de egész Diana-tavi túrámra is. Nem szeretnék jegyzőkönyvet írni a megfogott halak átlagsúlyáról, mivel közel sem mérlegeltem le minden halat, azt viszont szerény becsléssel is bizton állíthatom, bőven 3 számjegyű az összfogásom súlya! Ugyanakkor megemlítek egy adatot, mert az ahhoz kapcsolódó kérdés jogosan merülhet fel az olvasókban. Mennyi etetőanyagot használtam el ennyi halhoz 24 óra alatt? Nem több mint 8-9 kilogrammot adalékanyagokkal együtt! Egy új vízterület felfedezésének izgalma és a helyi jellegzetességekhez idomuló halak eredményes megismerése számomra önmagában sokkal értékesebb élmény mindennél, úgy vélem azonban, hogy ez mások számára sem irreális ráfordítás, akik hasonló fába szeretnék vágni a fejszéjüket. A szezon még korántsem ért véget, az ősz még bőven kedves arcát mutatja, és az év igazi nagyhalas része csak most következik. A lehetőség bárki számára adott, fedezzétek fel Ti is a Zoltán és Diana Horgásztavakat!
Írta: Putz Tamás
Fotók: Császár Bence
