Szabadi Róbert horgászbarátommal évek óta tervezgettük, hogy egyszer majd akár több napot is horgászunk együtt az élő Dunán. Azonban vagy a vízállás, vagy az időjárás nem volt kedvező, vagy csak egyszerűen nem értünk rá és nem tudtuk kivitelezni a közös túrát…
A nyár vége felé közelítve azonban úgy tűnt, hogy végre minden nekünk kedvez! A vízállás extrém kicsi és tartós volt, a víz hőmérséklete magas, 26 Celsius-fok, az időjárás is stabil, kellemesen melegnek ígérkezett, és ami a legfontosabb, hogy mindketten ráértünk. Így nem volt kérdés, hogy belevágtunk! Úgy terveztük, hogy 3-4 napig biztosan maradunk, a folytatást pedig a halak aktivitásától tesszük függővé. Ebből végül Robi elfoglaltsága miatt 3 nap lett, de izgalmakban és horgászélményekben így sem volt hiány.
Kedden délután érkeztünk és csónakkal szállítottuk a horgászhelyre felszereléseinket, mert nagyon nehezen megközelíthető ez a hely partról. Felállítottuk a táborhelyet, majd megkezdtük a horgászatot. Ekkor még egyetlen értékelhető halat sem fogtunk.
A helyszín kiválasztása
Sokakban joggal merül fel a kérdés, hogy miért pont ezt a helyszínt választottuk? A válasz egyszerű, mert jól ismerem ezt a területet, sokat horgásztam már itt, sok szép halat fogtam itt az elmúlt 10 évben. Egy olyan ideális haltartó, amely minden évszakban megtartja a halakat. A mederfenék egyenetlen és két akadó között (amelyek víz alatti kövezések maradványai, fennakadt fákkal tarkítva) 1-2 méterrel mélyebb. Itt jó eséllyel megmarad a bejuttatott csalogatóanyag, amely esélyt nyújt a halak koncentrálására, helyben tartására.
Mi volt a célhal?
Egy szóval: AMUR.
Bővebben kifejtve: a meleg vízben minden évben jó eséllyel lehet a dunai amurok közül fogni, ha e lehetőséget nem mossa el egy hirtelen érkező árhullám… Egyébként sokkal nehezebb amurt fogni, mint pontyot. Nem mintha azt olyan egyszerű lenne, de a két halfaj közül az amur hatványozottan óvatosabb, rafináltabb. De van egy gyengéje, amivel becsapható, ez nem más, mint a hasa. Ehhez olyan mennyiségű és minőségű csalogatóanyagot kell bejuttatni, amelyen időlegesen megáll. Lássuk, mi ennek a módja!
Etetési stratégia
Az előttünk elterülő „haltartó gödör ” mélysége még az extrém alacsony vízállás mellett is 5-6 méter volt. Ide a parttól 18-20 méterre bejuttatni, viszonylag kis területen koncentrálni az amurfogáshoz nélkülözhetetlen szemes takarmányt nem is olyan egyszerű! De az évek alatt erre is kidolgoztunk egy jól bevált módszert. Ennek lelke egy extra nagy méretű etetőkosár, amely egy kisebb kályhacsőre hasonlít. Ez töltöttük meg finom magvakkal, majd a két végét jól tapadó etetőanyaggal zártuk le. Ennek az összsúlya meghaladta a 800 grammot! Ezt csak egy erős harácsázó bottal és vastag, 0,43 mm átmérőjű fonott főzsinórral lehet bejuttatni a kívánt helyre.
Első olvasatra talán mindez hihetetlennek tűnik, de megfelelő felszereléssel egy ilyen súlyos etető alkalmatosságot is be lehet dobni. A vízbe csapódó „fél tégla” garantáltan (minimális mértékben elsodródva) a mederfenékre süllyed, ahol egy határozott rántással kiüríthető. Így viszonylag gyorsan és koncentráltan, nagy mennyiségű etetőanyagot tudunk a mély, erősen áramló vízben is a fenékre küldeni. Egy biztos, így alapozva, így etetve van esély a később érkező termetes halakat is helyben tartani, megállítani.
Hogy ez mennyire helytálló, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már a második napon sikerült két szép pontyot akasztani, amelyek közül az egyik partra is került.
Etetőanyag és csalik
Minden alkalommal a klasszikus folyóvízi feeder végszerelékkel horgászom, amely kosarába olyan csalogatóanyagot töltök, amely biztosan felkelti a termetesebb halak figyelmét. Ez nem más, mint a legendás Haldorádó VAD PONTY etetőanyag. Az előző „legendás” jelző nem túlzás, hiszen jó néhány éve bizonyítja rendkívüli fogósságát. Olyan univerzális etetőanyag, amely álló- és folyóvízen egyaránt jól teljesít, imádják a pontyok és amurok, főként a felmelegedett vizekben. Előszeretettel használjuk kiélezett helyzetben, versenykörülmények között is, számos szép eredményhez segített már hozzá (nem csak) minket! Szóval ez került – jó ragadósra, tapadósra gyúrva – némi maggal keverve a kosárba.
A horogra, pontosabban a hajszálelőkére többféle kukoricát felfűztem, a túránk során számos csalikombinációval kísérleteztem, de kizárólag kétfélével tudtam halat fogni. Az egyik 3 szem dobozos csemegekukorica, míg a másik 2 szem eper ízesítésű takarmánykukorica volt. Fontos, hogy mindkettő végén ott virított egy kis sárga szivacsdarabka, amely megemelte, kikönnyítette a füzért. Ennek elsődleges szerepe az volt, hogy a csali ne keveredjen bele az akadók (kagylók, kisebb-nagyobb kövek) tengerébe, pontosabban azokon lebegve, pattogva biztosan észrevehesse a hal. Minden apró részletnek kiemelten fontos szerepe van a komplett rendszerben!
Felszerelés és végszerelék
A lehető legerősebb felszereléssel vágtunk neki a túrának, amely során 4 azonos (még fejlesztési stádiumban lévő) orsót és 4 erős folyóvízi feedert használtunk. Robinál már ott voltak a 2019-es Big River feederek prototípusai is, míg én a korábbi By Döme Master River 100-250 g dobósúlyú botokat használtam.
A jelenlegi By Döme TEAM FEEDER orsók bármelyike alkalmas, akár folyóvízi horgászatra is, de egy közös „hibája” van mindegyiknek. Mivel a finom feeder horgászathoz lettek optimalizálva, így a sekély dobok zsinórkapacitása „csak” 300 m / 0,20 mm. Ez 100-ból 95 helyen elegendő, de időnként szükség van vastagabb főzsinórra, amelyből minimum 250-300 métert kellene a dobnak felvenni. Jelenleg ilyen orsóm nincs, ezt hamarosan pótoljuk! Az általam itt használt orsók dobjára 250 méter 0,28 mm vastag Power Pro fonott főzsinórt csévéltem. Ugyanis többször jártam már úgy a Dunán, hogy első nekirugaszkodásra 80-100 métert lehúzott a menekülő hal, és csak úgy tudtam végül partra segíteni, hogy utána kellett sétálni, mert a sodrás erejét kihasználva csak egyre távolodott. Így a 250 méter már nem is olyan sok… A most fogott halak sem kímélték a cuccot! A fonott főzsinórra az akadós, köves terep miatt volt szükség, és ebből is csak a bevonatos Power Pro felel meg szigorú elvárásaimnak.
Kétfajta feederkosarat használtam, az egyik a Haldorádó Barbel River, a másik a Big River. Ez utóbbi már a legmodernebb kivitelben, hatalmas kapaszkodó karmokkal rendelkezik, amely a legerősebb sodrásban is megáll. A komplett végszerelék és annak elemei jól nyomon követhetők az itt látható képen.
Ami még fontos lehet, hogy az alkalmazott végszerelék csúszó, nincs megütköztetve vagy fixálva. Miért? Egyrészt az óvatosan táplálkozó hal nem szembesül a nagy súlyú kosárral, így az apróbb kapások is jól láthatók, másrészt, ha akadóba menekül (amelynek itt igen nagy az esélye), és odavész a komplett cucc, maximum a horogelőkét cipeli magával a hal, garantáltan túléli a nagy kalandot. Sajnos volt is egy ilyen rutinos, öreg halam, amely akadóba rohant, és rövid huzavona után kiakadt belőle a horog.
A csütörtök úgy eltelt, hogy néhány apróbb-nagyobb keszegen kívül nem sikerült mást horogra csalni. Én a keszegek miatt sem bosszankodom, mert ezek mindig a pontyok és amurok előhírnökei. Estefelé már kezdtem belebúsulni, kezdtem elkönyvelni, hogy ez a nap ennyi volt, amikor hirtelen „elsült” a botom. Irgalmatlan erővel és vehemenciával iramodott meg a megakasztott hal. Több mint 50 méter megtétele után tudtam némiképp meglassítani, majd a köveken bukdácsolva próbáltam utána menni és kifárasztani. Jó 15 percbe telt, mire szákba került a kapitális dunai amurom! Gyorsan lefotóztuk, majd visszaengedtem.
Többször megtapasztaltam már, hogy az amur csapathal, nem jár egyedül. Ahogy visszatértem a helyemre, majd újracsaliztam és bedobtam, magam sem akartam elhinni, hogy 2 perc múlva ismét a vízig görbítette valami a botomat. Mire a bot nyeléhez nyúltam, már visított az orsó fékje. Ez az amur még erősebben küzdött, még nagyobb távolságra menekült tőlem, mikor utána tudtam menni. Újabb kőkemény fárasztás végén bírtam őt is szákba terelni. Mire lefotóztuk és visszaengedtem, a nap a látómezőn lebukott. Több hal a későbbiek folyamán nem érkezett.
Másnap reggel (pénteken) lassan, vontatottan, fájó szívvel, összepakoltunk. Mikor bepakoltunk mindent a csónakba és a kikötő felé vettük az irányt, már mindketten az őszi pontyhorgászatokat tervezgettük. Mert bizony az ősz a legjobb időszak a Dunán, ha kedvező vízállás párosul hozzá. Tudom, érzem, hogy nagy fogások várnak ránk még ősszel, amelyekről örömmel számolok majd be!
Fotók, videó: Csapi Károly, Szabadi Róbert, Takács Péter
