Az idei nyarat leginkább a sok csapadék és hideg jellemezte, persze volt kánikula is, de ennyi csapadék nyáron nem esett az utóbbi években, legalábbis az ország nyugati részén. Sajnos csak most sikerült kijutnunk 2 napra a vízpartra. Tavaly ilyenkor már 4 többnapos túra volt a hátam mögött. Azonban ne beszéljünk a múltról, szegény ember az, aki a múltból táplálkozik. Nézzük, hogy sikerült horogra csalni a mocsai óriásokat!
A horgászatra két kollegámmal érkeztünk hétfő délelőtt. Mi már reggel 7-re a Király Ponty Horgásztó partján voltunk Attilával. Norbi mondta, hogy később jön, mert kislányát táborba kell vinnie. Nem is tétlenkedtünk, bóják és bojlik a csónakba, és már eveztünk is befelé. 5 bóját raktunk le, majd szórtunk meg minimális magmixszel és 20-as halibutos bojlival. Ezután következett a szerelékek összeállítása: 80 g-os pasztaólmokat és 4-es méretű Gamakatsu A1 horgokat kötöttem fel. Az előke hossza 12 cm volt, amit később 16 cm-esre cseréltem.
![Carp Syrupot nem csak a pontyok és amurok szeretik Carp Syrupot nem csak a pontyok és amurok szeretik](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Először az amurok vették birtokba az etetést Először az amurok vették birtokba az etetést](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Jó küzdelem volt Jó küzdelem volt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![12+ 12+](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A szerelékeinket nappal kizárólag behúztuk… A szerelékeinket nappal kizárólag behúztuk…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… majd kihúztuk … majd kihúztuk](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az etetésre hamar odataláltak az amurok. Közben lehetett pár pontyot is fogni, viszont az amurok uralták a bója környékét. Szeretem a nádfaló torpedókat, ugyanis megtévesztő, amikor úgy néz ki, kifáradt, és hamar megmeríti az ember. Fárasszuk ki teljesen, ugyanis jártam már úgy, hogy a bölcsőben lévő hal a fényképzés közben adott egy jókora pofont a farokúszójával! Ez persze akkor is megtörténhet, ha kifárasztjuk rendesen, de akkor jóval kisebb rá az esély.
![Norbi és az első hala Norbi és az első hala](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Újabb ellenfél a horgon Újabb ellenfél a horgon](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Végre megmutatta magát Végre megmutatta magát](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Még egy kirohanás Még egy kirohanás](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Torpedó a kézben, majd nem sokkal később újra a vízben Torpedó a kézben, majd nem sokkal később újra a vízben](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A halakat legjobban a 130 m-re letett bójákról tudtuk húzni. Szóval, ez lett a taktika: a többit nem is etetjük, mindhárman oda horgászunk és etetünk. A kaját folyamatosan pótoltuk minden egyes behúzással. Csalik tekintetében próbálkoztunk 20 mm-es májas, illetve 16 mm-es pop-upokkal is. Eredményesség szempontjából két csalit emelek ki: az egyik a 16 mm-es ananászos oldódó, a másik a 14 mm-es Quatro. Nem azt mondom, hogy mással nem fogtunk, de ezekkel tudtuk leggyorsabban kapást elérni. A közelgő hidegfront is nekünk kedvezett, ugyanis fél óránként tudtuk húzni a halat. A 23 Celsius-fokos vízben annyira oldódott a 16 mm bojli, hogy pont a külső réteg puhult fel, a közepe kemény maradt, így a fárasztásokat is jól bírta. Egy szem csalival 2-3 halat is ki tudtunk szedni.
![Nyári favoritok Nyári favoritok](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A délután folyamán a sátrakat is felállítottuk A délután folyamán a sátrakat is felállítottuk](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Mi a 2-esen voltunk, Attila magányos farkasként az 1-es helyet választotta Mi a 2-esen voltunk, Attila magányos farkasként az 1-es helyet választotta](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Késő délutáni vendég Késő délutáni vendég](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A túra izgalmas része még csak ezután következett, kaptunk hideget-meleget, sőt még jeget is…
Fotók: Janó Attila