Megszámolni is nehéz, hányszor mentem el azon a bizonyos hídon Dunaföldvár felé sóvárogva, lepillantva erre a csodás vízre, hogy „na, majd egyszer kipróbálom”! Biztos vagyok benne, hogy sokan vagyunk így ezzel, azonban az én időm most jött el, és kegyes volt ez a csodás víz is hozzám.
Az ilyen kaliberű vizeken a szerencsefaktor mellett a legmeghatározóbb tényező az idő. Egyrészt, hogy mennyi időnk áll rendelkezésre, másrészt, hogy az időjárás mennyire hat ki a horgászatra. A frontok változó légnyomása hatással van a horgászatra, a halak kapókedvére – ez bizonyított dolog –, azonban itt még az élő Duna vize is nagyban befolyásolja a Kis-Dunát. Szerencsémre egy lassú felmelegedést fogtam ki, és a vízszint is lassan emelkedett, ami ígéretesnek tűnt. A körülmények tehát több mint jónak tűntek, már csak a halak vélt útvonalainak felkeresése volt a kulcs. A hely a legfontosabb tényező minden horgászat során, pláne a vadvizeken, ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni! Lehet bárki bármilyen jó horgász, jó csalival, ha nem azon a helyen veti be végszerelékét, ahol a halak tartózkodnak vagy elúsznak, a siker egész egyszerűen elmarad.
A víz mélysége és a meder nagyon változatos ezen a vízen. 1-7 m között váltakozik a vízmélység rengeteg akadóval tarkítva. Az akadók és a különféle tereptárgyak pótlásáról a gazdag hódállomány folyamatosan gondoskodik. A hódok mellett igen változatos a környék vadállománya – őzek, szarvasok, vaddisznók és sakálok is gyakori vendégek erre. Igazi kalandos peca várja az ide érkezőket.
A mellékág hossza 5,6 km, átlagos vízmélysége 3 m, területe 34 ha. Azonban nem állandóan zárt területről van szó (3,5 m-es budapesti vízállásnál a terület összeköttetésbe kerül az élő Dunával), aminek következtében gyakran jönnek be ívó halak az élő Dunáról is, amik általában itt akadnak a sporttársak horgára. A vad halak, az ősállomány mellett a helyi egyesület telepíti is a vizet. Kiemelem, hogy szigorúan tilos megtartani az 5 kg feletti pontyokat és a compót is! Az irány jó, a jövő a horgászokon, vagyis rajtunk áll!
Etetésem és csalizásom nem vittem túlzásba, kevés csemegekukoricát kevertem össze C6 vad ponty pellettel, ezt pedig kevés Buttercorn Goo adalékkal turbóztam fel. Másik szerelékemhez nagyjából 20 szem félbetört bojlit etettem be, ez a C21 fűszeres kolbász ízesítésű bojli volt. Csalinak mindkét horgon egy szem ananász pop-upot kínáltam fel a halaknak Hinged Stiff előkén, kevés stick mixszel megspékelve. A stick mix a számomra legbeváltabb kombináció volt: Fűszeres Vörös Máj és Black Squid stick mix 50/50 arányban fél-fél dl SpéciAdditive folyékony májjal és folyékony Robin Reddel elkeverve.
Végszerelékeimet gondosan elhelyeztem a jónak vélt helyen, majd vártam türelmesen. Bíztam magamban és a halakban, aminek meg is lett az eredménye! Első halam egy titkon remélt vendég volt, egy csodálatos hal, minden hal doktora, egy compó! Nagyon boldog voltam, hogy egy 1875 g-os compó talált rá csalimra elsőként. Mesés hal, mindig nagyon nagy örömmel fogadom, ráadásul ez a személyes rekordom is lett ebben a fajban. Nagyon agresszívan, küzdött, jellegzetes a fárasztása. Amint útjára engedtem, az jutott eszembe, ez több mint jó jel, hiszen ahol a compó szeret, ott bizony a ponty is!
Ezúttal barátom percei következtek! Egy határozott kapás, majd intenzív fárasztás végén egy hamisítatlan kis-dunai tövesnek örülhettünk. Örökké emlékezetes fogás ez Széll Tamás barátomnak is! Ez a hal a sekélyebb, mindössze 1 m-es vízből érkezett, szintén egy szem lebegő csalira. „Nemhiába, tavasszal előszeretettel tartózkodnak a sekélyebb részeken a pontyok”, nyugtáztuk. A fotók készítése közben többen csodájára jártak a szép pikkelyesnek, majd ő is úszhatott vissza társaihoz.
Következő érdeklődöm egy csippantással jelentkezett, majd ejtett, de mire odaértem a bothoz, már húzta is! Érdekes, keszeges kapás volt, azonban ahogy kézbe vettem a botot, már fütyült is a fék. Nem volt kérdés, egy morcos kis-dunai ponttyal küzdök! Halam a meder közepe felé iszkolt, ott remélve a menedéket. Nagyon szépen tört le végig a mélybe, de körülbelül 10 perc huzavona után engedelmesen csúszott ő is a merítőbe. Hihetetlen szép, aranysárga tükröst fotózhattunk. Ő érte jöttem!
Másik botom is rövidesen életre kelt, szintén érdekes, óvatos kapással. „Nemhiába, hideg még a víz”, gondoltam. Ez a hal is a meder felé ment, majd elakadt egy olyan részen, ahol semmi sem utalt akadóra. Csónakkal próbáltunk rámenni, de hiába, a kagylók döntöttek, ezúttal vesztemre. Nem csüggedtem, egy ilyen vízen ez gyakran benne van a pakliban.
A kapások bizakodásra adtak okot, azonban az idő hirtelen melegedni kezdett, és a kapások teljesen megálltak, halra utaló jelet sem láttam környékünkön. Bíztam az éjszakában és a fényváltásban, ami általában minden vízen jó szokott lenni. 24 órás csendet tört meg egy „szokásos”, óvatos kapás, mely után szintén egy aranysárga csodának örülhettünk. Ő volt rövid horgászatunk záró pontya.
Első találkozásom a Solti Kis-Dunával több mint jóra sikeredett. Jókor voltam jó taktikával jó helyen. Azt hiszem, a szerencse is mellém állt, de szerencséje csak annak van, aki tesz érte és próbálkozik. A kis-dunai halak valódi értéket képviselnek, a környezet pedig magával ragadó! Biztos, hogy még visszatérek egy igazi őslakos fekete tövesért, akivel remélem, hamarosan találkozunk!
Fotók: Széll Tamás
