Április idusán a festői környezetben fekvő, csodálatos Vörösmalmi-tó partjára látogattam el. Ez gyakorlatilag egy számomra ismeretlen vízterület, noha évekkel ezelőtt egy röpke délutáni horgászat során már jártam itt. Nagyon kevés információ állt rendelkezésemre, de akkoriban elhatároztam, hogy ide visszatérek. A mintegy 10 hektáros vízfelület alatt rejlő akadók alaposan megnehezítették a dolgom, azonban sikerült a völgykatlanból néhány szép halat elcsípni egy – egy fotó erejéig…
Horgászatom helyszíne Paks közelében, Gyapa település közelében található. Tolna megye legnagyobb, több mint 10 hektár vízfelületű, völgyzárógátas horgásztava. Az egykori erdős, elárasztott terület nagyrészt agyagos, a mélyebb részeken kissé iszapos, helyenként akadókkal, víz alatti tuskókkal tarkított. A medret kagylók népesítik be, mely az itt élő pontyok kedvelt tápláléka. Erről árulkodik az itt megfogott pontyok vastag, húsos szája, mely leginkább a Balatonban élő egyedekre emlékeztet. A tó elején, pontosabban annak délkeleti részén, nem ritka a 6 méter körüli mélység, mely a tó vége felé, északnyugat felé haladva fokozatosan csökken, az átlagos vízmélység másfél méter körüli. Napijegyet a tavon található bárkán, a büfében válthatunk, ráadásul igen kedvező áron. Természetesen a Magyar Horgászkártya, illetve az érvényes állami horgászjegy megléte kötelező. Nappali horgászatra reggel 6 órától 18 óráig nyílik lehetőség. Előzetes megbeszélés alapján az éjszakai horgászat is megengedett, értelemszerűen 18 órától reggel 6 óráig, külön váltott napijeggyel, a tó meghatározott szakaszán. Érkezéskor, a napijegy váltása során aláírásunkkal kell regisztrálni magunkat, addig a horgászhely nem foglalható el, a távozást szintén aláírással nyugtázzuk. A tavon hulladéktartó edények, zsákok vannak kihelyezve, emellett nádból készült esőbeállók is biztosítják az idelátogató horgász kényelmét. Bérelhetünk továbbá faházat stéggel, akár több napra is, melynek módjáról és feltételeiről a tó üzemeltetője ad bővebb felvilágosítást. Jellemző halak a ponty, amur, csuka, süllő, illetve elvétve előfordul egy-egy busa is. A korábban tetemes mennyiségben jelenlévő törpeharcsa állománya napjainkra jelentősen csökkent a vízkezelő megfeszített munkájának eredményeképpen. A tavat nagyjából középtájon egy sűrűn cölöpözött keskeny fahíd szeli át. Ha több napra érkezünk, a bepakolás ugyan nem egyszerű feladat, de az itt tapasztalt nyugalom és az impozáns látvány kárpótol mindenért!
A nagypéntek és húsvét hétfő közötti pihenőnapokat kihasználva, szombat kora délután útnak indulok, s mintegy másfél órás út megtétele után érkezem meg a vízpartra. Vajmi kevés információval rendelkezem, miként lehetne itt eredményesen és szelektíven horgászni, így csak a megérzéseimre, illetve más, hasonló jellegű vízterületen szerzett tapasztalataimra támaszkodhatok. Végül a hídon átkelve, annak bal oldalán készítem elő a horgászállásomat. A parton igyekszem a helyi horgászoktól némi információt beszerezni, elsősorban a tóban található akadókról érdeklődöm. Sikerül kifognom egy olyan helyet, ahol akad azért néhány fatuskó a víz alatt, előttem egy nagy bokor a vízben, ráadásul a tavat átszelő híd is közel van, de az elmondások szerint nem rossz hely. A sátorállítással nincs gondom és az időjárásra sincs panaszom, legalábbis ami a nappali órákat illeti. Mire mindennel elkészülök, csaknem rám sötétedik, így már szürkületben végzem el az alapozó etetést, melyben főtt magvakat – tigrismogyoró, kendermag, kukorica, búza – juttatok be egy Spomb segítségével, nagyjából 50 méterre. Ehhez mérem hozzá a végszerelékemet is. Szakmai részletekbe itt most nem megyek bele, de egy végtelenül egyszerű, elhagyós bojlis végszereléket használok. Snowman rig, azaz hóember előke, azon pedig egy 20 mm-es süllyedő bojli, illetve egy pop-up szinte a végletekig balanszírozva. Egyszerű, de bevált módszer. Horgok tekintetében kétféle típusnak szavazok bizalmat. Mindkettő a Gardner kínálatában található, az egyik a jól bevált Dark Mugga, míg a másik a kifejezetten nehéz terepre való, széles öblű Talon Tip. Néhány szem pelletet, apró bojlit teszek a horog mellé egy PVA csomagban. Az egyik végszerelékemet közvetlenül az etetésre, míg a másikat az etetés szélére vetem be.
Az esti, késő esti órák csendben, egyetlen kapás nélkül telnek. A hosszú út, a fárasztó pakolás és a rengeteg gyaloglás estére alaposan érezteti rajtam a hatását, így idő előtt álmosság tör rám. Megpróbálom ébren tartani magam, de nem sok sikerrel. A kapásjelzők rádiós vezérlőjét aktiválom, majd tágas és kényelmes sátramban találok menedéket a gyötrő szúnyogok elől az egyre hűvösebb időben. Kis híján sikerül elaludnom, mikor éjféltájt a semmiből erőteljes kapás jelentkezik. Pillanatok alatt kiűzi az álmot a szememből. Egyedül vagyok a parton, a távolban csak a telihold fénye szűrődik át a fák ritkás lombjai között. Jó halnak ígérkezik, komótos, de erőteljes küzdelem a zsinór végén, melynek rezdülésén érzem, ahogy végigszalad az akadón. Egy kicsit határozottabban lépek fel, bízva abban, hogy a horog a ponty szájában stabilan ül. Sikerül nyernem jó néhány méter zsinórt, ellenfelem érezhetően fárad, mintha csak egyhangúan beletörődne, hogy most már nem menekül. Rövidesen megmerítem. A küzdelem véget ér. Megszabadítom a horog általi béklyótól, majd ellátom könnyű sebeit. Szerencsére nem vérzik. A csalik frissítése után, elterülök a sátorban, gyorsan álomra szenderülök…
Hajnali négy óra táján újabb riasztás. Nagyon óvatos kapás, de komoly ellenállás. Jó néhány perc telik el, mire a hetes forma, nyurga testű tőponty a bölcsőben pihen. Szája szélén jellegzetes, hosszú bajuszszálak keltik fel a figyelmem. A horog nem ütött látható sebet. Kettő kapás, kettő hal, így elégedetten bújok vissza sátramba. Sok időm nincsen pihenni, hiszen rövidesen felkel a nap, és el kell végeznem az alapozó etetést. Ezúttal is a Spomb rakéta segít ki, mely szépen teríti a különféle magvakból álló ízletes reggelit a halak számára. Mindeközben egyre több horgásztárs érkezik és a napos vasárnap reggelen a vízpart lassan benépesül. A nappali órákban nem számítok sűrű kapásokra, így az éjszaka folyamán elmaradt pihenést igyekszem pótolni. Már késő délelőttre jár az idő, mikor váratlanul egy kisebb amur téved az etetésemre, majd fel is veszi az eredetileg pontyok számára felkínált gyümölcsös finomságot. Az amur némiképpen meghazudtolva önmagát, viszonylag hamar feladja a harcot, a jellegzetes kirohanások ezúttal elmaradnak. Az aprócska amurt egy-két kattintás után útjára engedem. Nehezen akar magához térni, nagyon kimerültnek tűnik. Lassú, ringató mozdulatokkal igyekszem segítségére lenni, hogy a kopoltyúját átjárja a hűs, oxigénben dús víz. Néhány másodperc után magához tér, megkönnyebbülök, mikor magától elúszik. Egykedvűen fogyasztom el az ebédem az egyre jobban megélénkülő szélben. Front közeleg, kíváncsian várom, milyen fejleményeket tartogat. Mindeközben a mobiltelefonom akkumulátora is sztrájkot hirdet, így kétségbeesetten próbálok megoldást találni, miképpen tudnék egy kis életet lehelni belé, hogy legalább az termetesebb halakat megörökíthessem. A vízparton nincsen áramvételezési lehetőség, a bárkán lévő büfé berendezéseinek tápellátását napelemek biztosítják, de az összes aljzat használatban van. Az egyetlen lehetséges megoldás az autóban található rádió USB csatlakozója, mely nem kapkodja el a dolgot, jó pár óra eltelik, mire az akkumulátor mintegy háromnegyednyi töltést mutat. Több mint a semmi, igyekszem spórolni az energiával, így az időközben érkező néhány kisebb hal fotózásának nem is látom értelmét.
Már az éjszakai horgászat tervei járnak a gondolataimban, amikor késő délután úgy 20 méterre készítek egy etetést, mert a hajnali órákban kialakított etetésről már jó ideje nem érkezik értékelhető hal. Alig fél óra telik el, s máris egy termetesebb hal jelentkezik, mely annyira erőteljes, hogy pillanatok alatt eltűnik az orsó dobjáról vagy 30 méternyi zsinór. Elkezdődik a küzdelem, melynek során halam az akadóban köt ki, majd kisvártatva meglazul a zsinórom. Abban a tudatban vagyok, hogy elveszítettem, de az orsó karján néhányat tekerve újfent érzem az ellenállást. Rohamos tempóval megindul a közeli fahíd tartólábai felé, ahonnan csak az utolsó pillanatban tudom visszafordítani. A horogban maximálisan bízom, már csak az akadás kérdéses, mennyire stabil. Erre rövidesen választ kapok, mikor a merítőbe kerül a testes, gömbölyű tükrös. Valamivel 11 kilogramm felett mérlegelem. Keserű üröm az örömben, hogy a hal száját látva egy horgásztárs korábban nagyon csúnyán elbánhatott vele. Szerencsére esetemben a határozott fárasztás ellenére nem alakul ki újabb sérülés, és ezúttal sem vérzik a hal. Mindezek ellenére a horog behatolásának helyén szakszerűen lefertőtlenítem. A fotó és a rövid kis videó erejéig egy közeli horgásztárs siet segítségemre, mielőtt útjára engedem.
Hamarosan lemegy a nap, ideje újabb alapozást bejuttatni, hátha az éjszaka tartogat még néhány jobb halat. A szél csendesül, de gyorsan hűl az idő, elkel a kapucnis pulóver a vízparton. Az etetést követően, a szürkületben újra amurt fárasztok, nagyjából ötös formára tippelek, mikor a bölcsőbe kerül. Amíg a mobiltelefonért szaladok, addig a fürge amur egy jól határozott ugrással kiveti magát a közvetlenül a víz szélén elhelyezett bölcsőből, majd eltűnik a felszín alatt. Veszett már több is Mohácsnál, szerencsére a halnak nem esett baja, ez a legfontosabb. A közelgő front hatására erős fáradtság tör rám, miközben éhségemet is próbálom csillapítani. Meredten töprengek botjaim mellett ülve, mitévő legyek az éjszaka folyamán. Végül úgy döntök, hogy a csalikat frissítem, beállítom a kapásjelzők riasztóit, majd nyugovóra térek, hogy másnap legyen erőm koncentrálni, mert a nap végén hosszú út vár rám hazáig. Éjszakára csaknem fagypontig hűl a levegő, didergős a hajnal. A jelzők mindvégig hallgatnak. Hajnalban újfent alapozó etetést készítek, de ezúttal két különböző helyre, mert az erős, időnként már viharossá váló délies szél minden bizonnyal alaposan kihat majd a halak táplálkozására és útvonalára. Megérzésem beigazolódik, próbálom keresni a halat, változtatni a stratégián, de alig néhány kisebb pontyot tudok elcsípni a délelőtt folyamán.
Sátrat bontok és megkezdem az összepakolást, mielőtt az egyre erősebb szél viharossá nem fokozódik. Már jócskán a délutáni órákban járok, mire a már nem szükséges felszereléseket sikerül kihordanom az autóig. Még egy utolsó frissítés, melynek során az egyik titkos favorit csalimat kínálom fel, hátha egy lusta ponty megkívánja a horgászatom záró felvonásaként. Csaknem egy óra telik el mozdítás nélkül. Már a szűk két nap összegzése és a horgászat befejezése jár a fejemben, a visszatérést tervezgetem, mikor az egyik boton az orsó fékjének éktelen visítására leszek figyelmes. Jó halnak tűnik, türelmesen fárasztom, szerencsére az akadó elől sikerül elterelnem. Rövidesen megpillantom sárgásan fénylő testét a hullámzó vízben. Nehezen akarja feladni, megpróbál a hídpillérek közé rohanni, majd a közeli bokrot veszi célba. Sikerül megállítanom, kezemben a merítő, feszült pillanatok. A ponty érezhetően fárad, rövidesen a parthoz ér, még egy utolsó elrugaszkodás, és vége. Gyönyörű aranysárga, gömbölyű tükrös fekszik a merítőben. A horog biztosan ül a porcos részben. Óvatosan kiszabadítom a horgot, majd lekezelem a testén található fekélyes sebeket. Ez a hal tökéletes zárása a horgászatomnak, így elégedetten pakolom össze a még vízparton maradt kellékeimet.
Összességében elmondható, hogy nagyszerűen éreztem magam a szűk két nap során, csodálatos élményekkel távozom, és alig várom a visszatérést, hiszen biztos vagyok abban, hogy még tartogatnak meglepetéseket a völgykatlan titkai…
Holler Imre
