Ismét alkalmam nyílt ellátogatni szülővárosom egyik ékkövére, ahol a múltkori pár napos bevetés nagyon sikeresen zárult, mert azóta az új tórekord ponty megfogásával büszkélkedhetek. Ezen felbuzdulva döntöttem úgy, hogy a következő horgászatomat is a Sárvári Csónakázó-tóra tervezem, mert szinte biztos vagyok abban, hogy még öregebb példány is lakja ezt a nem mindennapos nehézségeket és küzdelmeket tartogató vizet.
A horgászat előtt két héttel kilátogattam a tópartra. Béreltem egy csónakot, mert szerettem volna egy kicsit jobban megismerni azokat a területeket, ahol majd elhelyezzük a végszerelékeinket. Radarral és tapogató rúddal felszerelkezve indultam el a szigetek felé. A csónakból láthattam azon bonyodalmak egy részét, amik ránk várnak majd. A vízbe nyúló bokrok nagy része a felszín alatt volt, ami önmagában is veszélyeket rejthet, nem beszélve a rengeteg kagylóról, amik ezeken az ágakon telepedtek meg.
A terepszemle alkalmával tudatosult bennem, hogy a szigeteket már jócskán alámosta a víz és seregnyi gyökér hálózza be, amin szintén sok kagyló vendégeskedik. Ez volt az a pillanat, amikor egy kicsit aggódni kezdtem, mert itt nem engedélyezett a csónakhasználat a horgászok számára.
Tehát a felkészülést jól át kellett gondolni, mert a fárasztást nem lehetett félvállról venni. A szerelék összeállításánál a halak épsége volt a legfontosabb, éppen ezért kétféle előtétzsinórt és kicsit vastagabb húsú horgokat választottam. Az egy hetesre tervezett horgászatot kilenc nap etetés előzte meg, ahol kizárólag pelletet és természetesen CFB alapmixből készült csalikat használtunk, azokat is inkább nagyobb méretben.
Erre a horgászatra testvérem kísért el, aki most ismerkedik a pontyhorgászattal, de lelkes amatőr, szorgalmas, nagyon szépen és alázatosan bánik a halakkal. Szeretném azokat a gondolatokat megosztani veletek, amik most foglalkoztatnak, mert - ahogy a cím is tükrözi - talán eddigi horgászataim legnehezebb körülményeivel találtuk szembe magukat, és a pontyhorgászok angyala sem igazán fogadott kegyeibe minket.
Sajnos a tópart közvetlenül nem közelíthető meg autóval, így a felszerelés bejuttatása nem egyszerű dolog, főleg akkor, ha hosszabb időt szeretnénk eltölteni a vízparton, de az izgalom és a kíváncsiság minden fájdalmat és nehézséget feledtetett velünk. Amikor minden a helyére került, a szerelékeket is gondosan elkészítettem. Az egyik botomra 26 mm-es dumbbell Deep Sea World csali került, ami CFB egyik új „üdvöskéje” Ez a mix számomra nagyon megkapó, mert a tenger minden kincse - amit nem utolsósorban kedvenceink is nagyon imádnak - megtalálható benne. Ezt a csemegét GLM, Spirulina hozzáadásával, kagylóaromával és fekete bors illóolajjal készítettem el. Bátran ki merem jelenteni, hogy már a csali készítésekor is favorit golyónak kiáltottam ki.
A másik pálcára az örök favorit Red Army-t csaliztam hóemberként, szintén 26 mm-es méretben. Társam mindkét botjára a teszt csalikból kerültek. Az egyikre hasonlóképpen a Deep Sea World, de egy kicsi másképp, mert az eredeti receptet egy árnyalatnyi eper aromával és édesítővel egészítettem ki. Kíváncsi voltam, hogy a két azonos alapanyagból készült bojli milyen fogásbeli különbséget produkál majd. A másikra egy szintén most debütáló, Full Amino mixből készült csali került, amit nagyobb mennyiségű májliszttel és Green Beast aromával gyártottam le. Ezután mindegyik végszereléket kevés bojli társaságában bejuttattuk a kiszemelt helyekre.
Az első kapásokra nem kellett sokáig várnunk, mert még egy óra sem telt el, amikor iszonyatos erővel húzta el valami a „tengeri csodát”. A tettes egy gyönyörű, erőtől duzzadó töves volt. „Nagyon szép kezdet!”, gondoltam és bíztam a hasonló folytatásban. Az időjárásra nem lehetett panaszunk, mert kellemes 24-26 Celsius-fok mellett gyenge északi szél lengedezett.
Eközben a testvérem sem tétlenkedett, mert egymás után fogta a szebbnél szebb halakat, szintén a Deep Sea World golyóval. Nem voltam meglepve, mert nagyon bíztam ezekben a csalikban és tudtam, hogy nagyon jól fognak működni ezen a vízen.
Manapság ritkán látni ilyen halakat, de ha alkalmunk nyílik olyan vizeken horgászni, ahol még az ősállomány az úr, akkor lehet szerencsénk ilyen pompás sodrófához. Kivétel nélkül eddigi összes halunkat a tenger gyümölcseiből készült golyónak köszönhettük. Mindkét változat hasonlóképpen jól adta a halakat.
Már gondolkodtam a másik szerelékem újrahúzásán, amikor addig csendesen pihenő botom jelzője is életre kelt. A meglepetés nem maradt el, mert nem mindennapi halat tarthattam a kezemben, ami a csípős, fűszeres Red Army csalimra csábult el. Nagyon örültem ennek a jövevénynek, mert nem gondoltam volna, hogy koik is élhetnek ebben a vízben.
A pontyok mindegyikén szembetűnik a természetes táplálék bősége, kivételes szépségük és testalkatuk önmagáért beszél. A pontyhorgászat nekem erről szól, megfogni olyan példányokat, amelyeknek talán még horog sem volt a szájukban, és lehet, hogy én vagyok az első ember, akinek a fotógépe előtt pózol. Leírhatatlan érzés…
Az első három nap nagyon aktívan telt, sok gyönyörű halat fotózhattunk, ám azután a hőmérséklet rohamos emelkedésével a jelzőink is egyre ritkábban szólaltak meg. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a feketeleves még hátra volt: sajnos a halak táplálkozási kedve nagymértékben alábbhagyott, és nem tudom miért, de még a horgászszerencse is elpártolt tőlünk. A nehezen kicsikart kapások nagy része halvesztéssel zárult, de nem is akárhogy. Legnagyobb meglepetésemre az előtétzsinórokat úgy vágta a kagyló, mint cérnaszálat az olló. Pedig két nagyon neves cég termékeit használtuk, de ezek a sárvári kagylókat nem bírták. A tavacska megmutatta igazi arcát.
A vastag, „kagylóálló” előtét nem bírta a gyűrődést. Felettébb meglepő volt, hogy az újonnan felcsévélt 30 m egy kapást sem bírt ki. Hogy az első napokon miért nem fordult elő ilyen? Akkor kivétel nélkül minden hal a medertörés aljából érkezett, de a nagy meleg beálltával már csak a kagylópadok közvetlen közepén és nagy ritkán a plató túloldalán táplálkoztak. A megszúrt, menekülő hal végighúzta a zsinórt a törésoldalon megtelepedett és borotvaéles pengeként működő kagylóhéjakon, és vége. Volt olyan eset, hogy a hal húzta a zsinórt, de mire a bothoz léptünk, már a swinger a földön hevert. A kagylókon a hal kontakt nélkül is elvágta a zsinórt.
A kép talán önmagáért beszél. A szerelékkel partra került kagylócsomó csak egy kis része annak, ami a tó medrét borítja. Bele sem merek gondolni, mennyi él belőlük ebben a vízben. Sok dologgal próbálkoztunk, de még a 60 librás leadcore-t is elvágták.
Ahogy a hőmérséklet tovább emelkedett úgy lett még kevesebb kapásunk, a víz felszínén pedig kisebb-nagyobb algacsomók jelentek meg.
Ez a „szörnyeteg” nagyban megnehezítette az elkövetkezendő napokat. Érdekes élőlény, az iszapon terül el, de a légnyomás-változás és a víz hőmérsékletének növekedése a felszínre kényszeríti. Szinte folyamatos liftező mozgást végez.
Újabb fejleményként testvérem napokig csendesen pihenő, Full Amino - Green Beast bojlival csalizott botja jelzett végre kapást, és sikerült is a halat elcsípnie. Nagyon örültünk, mert a sok kudarc után újra halat fotózhattunk.
Majd újabb kapás a társamnak, szintén a Full Aminóra. A bot eddig nem látott karakterisztikába hajlik, a fék sikít, a hal megzabolázatlanul egy távolabbi szigetet céloz meg magának, nem arra indul, mint a társai… Reménykedtem, hogy végre egy igazán nagy hal akadt a horogra. Már 15-20 perce tart a fárasztás, amikor egy erős rántás után a bot megkönnyebbült. Abban biztos voltam, hogy nem a kagylók okozták a halvesztést, mert a kritikus helyről már sikerült elfordítani az uszonyost. Amit akkor láttam, végleg elkeserített, mert erre még csak véletlenül sem mertem gondolni.
Ennyi maradt abból a 4-es méretű horogból, amit akadók közvetlen közelében való horgászatra ajánlanak. Nem kicsit kell türtőztetnem magam ahhoz, hogy ne nyilvánítsak véleményt a mai piacon lévő „csúcsminőségű” termékekről, amit mi, horgászok megvásárolunk, és amibe bizalmat fektetünk.
Ugyanaz a horog egy kicsit másképp - talán nem meglepetés, hogy az ezzel „megakasztott” halat is elvesztettük. Ez a horog egy kapást és fárasztást sem vészelt át. A hegye „strapabíró és tökéletes”…
A horgászat lassan a végéhez közeledett, de nem bántam, mert úgy éreztem, hogy önhibámon kívül felkészületlen voltam. Hiába a pompa, a technika, ha a természet megálljt parancsol. A küzdelmes egy hét utolsó hajnalán még megajándékozott a tó egy különleges pikkelyzetű példánnyal. Remélem, hogy lesz alkalma nagyra nőni és boldogságot, örömöt okozni másoknak is.
Összegzés: A biztató és remek kezdés megalapozta a horgászatunk további hangulatát. A 34 db megfogott hal mellett 17 db bajuszost vesztettünk, amiből 2 a bokorba menekült, 2 horogtörés, a többi pedig zsinórvágás révén szabadult. Úgy érzem azonban, hogy én is hibáztam. Az egyik hibám az volt, hogy nem használtam pelleteket az egy hét alatt, pedig a halak emésztésére nagyon jótékonyan hatott volna, de úgy gondoltam, hogy a szelektálást így megoldhatom. A másik hiba a felszerelés, amiben talán nem vagyok annyira sáros, mert talán joggal szavaztam bizalmat az ilyen célokra kifejlesztett eszközöknek, amik azonban az ilyen kemény pályán csődöt mondtak. Biztos vagyok abban, hogy meg fogom találni a megfelelő megoldást ezekre a gyengeségekre. Igaz, hogy a természet most térdre kényszerített, de hamarosan visszalátogatok és remélem, hogy akkor még bővebben részesülhetünk majd a tó kincseiből.
Antal Balázs
CFB Team Barátságban a halakkal
