Csaknem két év telt el azóta, hogy Rokolya Péter horgászbarátom kísérőjeként ellátogattam a Bácsbokodi Felső-tóra. Az ott látottak még lelkes nézőként is elkápráztattak, a csodálatos környezet és a páratlanul szép halak látványa szerelem volt első látásra. Elhatároztam, hogy ide visszatérek, és egy általam eddig kevésbé ismert módszerrel veszem majd üldözőbe a tó halait. Arra azonban magam sem számítottam, hogy az itt eltöltött bő kétnapos horgászat minden várakozásomat felülmúlja.
Az ősz közepén egy szűk háromnapos horgásztúrát terveztem a Bácsbokodi Felső-tóra, ahová ifjú horgászbarátom is elkísért. Tomi rátermettségére hamar felfigyeltem, és egyre többet horgásztunk együtt a helyi halastavon. Segítőkész, tanulékony, türelmes, így nem volt kérdés, hogy erre a horgászatomra elhívjam kísérőmnek, melyre azonnal igent mondott.
A hajnali napsugarak még éppen csak karcolták a tükörsima víz felszínét, mikor megérkeztünk. Némi aggodalomra adott okot a tartósan rendkívül magas légnyomás, nem volt ritka az 1030 hPa feletti érték sem a méréseim során. Mindeközben több horgász ismerősömmel is beszéltem, akik az elmúlt napokban próbálkoztak, de az általuk elmondottak alapján nem voltak túlságosan bíztatóak az előjelek. Ennek tudatában gondoltam, könnyen megeshet, hogy minden tervem füstbe megy, bár a közelgő gyenge hidegfront azért némi reményt jelentett. A tavon a kíméleti terület előtti részt igyekeztem meghorgászni. A horgászat megkezdése előtt hosszasan kémleltem a vizet, elsősorban a kíméleti részben próbáltam halmozgást elcsípni, hátha sikerül onnan kicsalogatni a bajszosokat, azonban jelenlétüket nem tudtam felfedezni. Az etetést nem bonyolítottam túl és a mennyiséget sem túloztam el. A kevesebb, de tartalmas, erősen aromázott keverékben láttam a megoldást. Az etetőhajó segítségével mintegy 130 méterre ejtettem a vízbe a végszerelékemet, melyhez nagyjából kétmaroknyi főtt magkeveréket adtam, melynek alkotóelemei a következők: tigrismogyoró, kendermag, csemegekukorica, felezett bojlik és pelletek, illetve egy kevés Haldorádó Carp Syrup - Spicy Red Liver. Az előzetesen beszerzett információk alapján a fűszeres jellegű ízvilág az, mely ezen a vízterületen, ebben az időszakban eredményes lehet. Csaliként az etetéshez kiválóan passzoló Haldorádó - Spicy Red Liver 20 mm-es főzött Long Life, bojlit, illetve ennek kikönnyítéséhez különféle pop-upokat alkalmaztam a CCMoore kínálatából.
Az első halam meglepetésszerűen érkezett. Abszolút nem számítottam a kapásra, hiszen a kipakolást követően még a másik készségemet szereltem. Egy véletlenszerűen kigondolt helyre, a kíméleti terület elé mintegy 20 méterre került be a végszerelék, majd perceken belül el is húzta egy formás tőponty. A kezdeti bizonytalanság után ez a gyorsan érkező hal megadta az egész túra alaphangját, bár továbbra is voltak aggályaim, hogy a folytatás korántsem lesz ilyen fényes. Az időjárásra nem lehetett panasz, szikrázó napsütés, és csak időnként megélénkülő délkeleti szél jellemezte a napunkat. Délutánig jelentős esemény nem történt, de kísérőm, Tomi azért fogott egy termetes ezüstkárászt, tudtomra adva, hogy szép egyedek élnek a tóban. Az esti, éjszakai órákra alaposan felkészültünk, így a sátorállításra és a horgászathoz szükséges kellékeink szakszerű és rendezett elhelyezésére is bőven volt időnk.
Tekintettel arra, hogy a tó kíméleti rész környéki szakaszán meglehetősen sok az akadó, víz alatti nádtorzsák, és szélsőséges esetben szerelékvesztéstől is kell tartani, elkészítettem még néhány előkét, hogy ha esetleg cserélni, változtatni vagy pótolni kell, ne a sötét, hűvös éjszaka kellős közepén kelljen ezzel foglalkozni. Késő délutánra érkezett azonban a vaskos meglepetés. Óvatos, majdhogynem maszatolós kapásra lettem figyelmes, majd az akasztást követően pillanatok alatt úgy 30 méter zsinór szaladt le orsóm dobjáról. Ez a hal nem tréfált, rögtön tudtam, hogy komolyabb ellenféllel van dolgom. Szerencsére az akadóból sikerült kivezetnem a halat, és lassan a horgászállásom felé irányítanom. Itt azonban korántsem volt vége a csatának, ellenfelem igencsak nehezen akarta megmutatni magát. Végül sikerült legyőzni és merítőbe terelni az újabb termetes erőgépet, mely egyben új egyéni tőponty rekordomat is jelentette.
A halfogás szempontjából könnyed első nap után igencsak fáradtan tértünk nyugovóra. Panaszra semmi okunk nem volt, hiszen két nagytestű halat már sikerült fognunk. Közvetlenül sötétedés előtt még frissítettem a csalikat, majd az egyik készséget a zsilip közelébe, míg a másikat a kissé iszapos, sekélyebb részhez juttattam be. A túra előtti estén sokáig elhúzódott az előkészület, és hajnalban is nagyon korán keltem, hogy időben megérkezzünk. Az alig 2 -3 órányi alvás estére megtette a hatását, rendkívül fáradtak voltunk. A derengő félhold lassan eltűnt a látóhatár alatt, és az égre feszült a sötétség.
Elsősorban a finomszerelékes, illetve a feeder módszer az, mely leginkább közel áll hozzám, azonban ha a helyzet és a körülmények megkívánják, időnként előkerülnek a bojlis botok is. A majd három évtizedes horgász pályafutásom során mindezidáig gyakorlatilag semmilyen tapasztalatom nem volt e módszerrel kapcsolatban. Kifejezetten fenntartásokkal kezeltem, miszerint ezt a csak a tehetősebbek engedhetik meg maguknak, a terjedelmes és sokszor igen költséges felszerelések, kiegészítők miatt, na meg persze az igazi bojlis horgászok lényegesen több idővel is rendelkeznek. Egy átlagos horgász számára ritkán adatik meg, hogy több napot eltöltsön a vízparton, munkahely mellett meg ez végképp nehezebben kivitelezhető. Rokolya Péter horgászbarátom vezetett be a bojlis horgászat, jobban fogalmazva nagyponty-horgászat rejtelmeibe. Az ő letisztult stílusa, precizitása, és persze nem mellékesen az eredményessége hamar felkeltette az érdeklődésemet. Többször volt lehetőségem ellesni az általa is használt praktikákat, módszereket. A kezdetekkor voltak ugyan kisebb hibáim, melyekből sikerült tanulnom, így csak mostanra éreztem úgy, hogy elegendő ismeretet szereztem ahhoz, hogy segítség nélkül vágjak neki egy ilyen horgászatnak, amikor végre a technikai problémák vagy a hiányos kelléktáram sem gördít elém komolyabb akadályokat.
Az éjszaka némi meglepetésre eseménytelenül telt, de érzékeltük ennek jó oldalát is, mert hajnalban frissen, kipihenve ébredtünk. Rögtön nekiláttunk a munkának, újrahúztuk a szerelékeinket, majd reggelit készítettem. Tomi eközben elment a nagyjából 100 méterre lévő tanyához feltölteni az akkumulátort. Alig néhány perc telt el, mire visszaért, de máris halat fárasztottam. A Spicy Red Liver - Golden Spice párost pillanatok alatt megtalálta egy újabb, elemi erőben lévő hal. Egy ideig gyanús volt a viselkedése, hiszen szinte hagyta magát vontatni. Felmerült bennem az is, hogy esetleg amur van a horgon, de ebben az időszakban kevés esélyt láttam rá. Amint a stég közelébe ért, stabil erőre kapott, sehogy sem óhajtott felszínre jönni. Csaknem húsz perce tartott a fárasztás, mire sikerült végül megpillantani. Elsőre nagyon ismerősnek tűnt ez a hal, de nem voltam egészen biztos abban, hogy azonos azzal, amit Peti tavaly, a szeszélyes áprilisi időben megfogott. Egy egyedi, csodálatos színekben pompázó, gyönyörű, öreg tövest tarthattam a kezemben. Hibátlan reggeli kezdés. Eközben Peti utánajárt, majd később meg is erősítette, hogy ez bizony ugyanaz a hal, amit Ő is megfogott.
A következő halra sem kellett sokat várni, így a reggelink még tovább csúszott. Ezúttal Tominak adtam át a lehetőséget, hogy megbirkózzon a feladattal és saját kézből tapasztalja meg az itteni pontyok erejét. Türelmes fárasztásának gyümölcse pedig egy újabb 10 kg-feletti, kissé nyurga testű, roppant jó erőben lévő tőponty lett. Jó hangulatban telt a napunk, eddig minden várakozásunkat felülmúlta. Ha ebben a pillanatban kellett volna befejeznünk a horgászatot, már akkor is elégedetten távozunk, pedig a java még csak ezután kezdődött! Az éjszakai csend után szinte megtáltosodtak a halak, gyakorlatilag folyamatosan újrahúztam és fárasztottam.
A késői reggeli elfogyasztása közben a telefonom képgalériájából éppen azt a fotót nézegettem, melyen egy méretes tükörpontyot tartok a kezemben, aminek megfogása azonban horgászbarátom nevéhez fűződik. A jellegzetes formájú, „búbos” néven elhíresült hal az egyesületi jelölés 052-es számát viselte, és nagy álmom volt, hogy egyszer én is megfogjam. Az elmúlt évben ugyan már megpróbálkoztam itt egy horgászattal, azonban a felkészületlenség, illetve hiányos kelléktártam miatt az meglehetősen gyengére sikeredett. Fogtam ugyan jó néhány szép halat, de a rengeteg halvesztésem egymás után, ami több mint bosszantó volt, a koncentrálás és az elszántság is alábbhagyott bennem. Idén már nem akartam elkövetni ugyanazokat a hibákat, így gyakorlatilag tökéletesen felkészültem, egyedül a kölcsönzött etetőhajó akkumulátorával akadtak gondjaim.
Nagyjából 11 óra táján, az egyre jobban megélénkülő szélben erőteljes kapással jelentkezett az újabb hal. A fárasztás során sokszor próbált bejutni a stég alá, ahol egészen biztosan elveszítettem volna. A balra elhelyezkedő nádfal irányába tartott, így a csónakot is igénybe kellett vennem, hogy esélyem legyen megszákolni. Tomi lelkesen készítette a fotókat, illetve a kisfilmhez való anyagot, így segítségére most nem számíthattam. Szerencsére sikerült egyedül megoldanom és az első tükörpontyot merítőbe tereltem. Nem is akármelyiket! A ponty azonos azzal a hallal, melyet röviddel a kapás előtt nézegettem a galériában, ezt a 052-es számú azonosító jel is igazolta. A megálmodott egyik halam tehát megérkezett, bár a tavalyihoz képest egy kicsit kisebb súllyal mérlegeltük. Az elmúlt évben felfedezni véltem rajta némi sérülést, azonban szerencsére ez teljesen begyógyult, és ezúttal makulátlan állapotban került vissza élőhelyére.
A túránk képzeletbeli tortájára a habot a következő hal tette fel, mely a legnagyobb és talán legszebb volt horgászatunk alatt. A kapás igencsak vehemens, a fárasztás pedig gyors kirohanásokkal tarkított volt, azonban elsőre nem érzékeltem túl nagy súlyt a horgon, inkább csak erőteljes ellenállást és a zsinór elakadását a nádtorzsákban. Egy kicsit szerencsém is volt, hiszen sikerült végül a közelembe húzni a halat, de nagyon kitartóan harcolt. Egyik nagy kedvencem, a Gardner Mugga horog az egész horgászat során jól állta a próbát, a precízen összeállított, ún. snowman–rig, más néven hóember-előke minden esetben stabil akadást biztosított. Az első napon sikerült ugyan megfognom eddigi legnagyobb tőpontyomat, azonban ez a rekord alig 24 óráig élt. A fogás után azonnal értesítettünk a közeli tanyán lakó horgászbarátainkat, akik rögtön a helyszínre siettek. Az egyesület képviselőjeként hitelesítették és 069-es sorszámmal meg is jelölték a gyönyörű, makkegészséges tőpontyot, melyet valamivel 17 kilogramm felett mérlegeltünk. Hihetetlen boldog voltam, hogy alig több mint egy nap alatt szinte minden álmom valóra válhatott, amit ezen a tavon szerettem volna elérni, és mindjárt két személyes rekordot is magam mögött tudhatok. Természetesen mit sem ér a siker lelkes segítőm, Tomi nélkül. Hihetetlen elszántsággal, és türelemmel segített mindenben, amire megkértem. Első ízben sikerült egy olyan egyesületi vízterületre eljutnom, ahogy megfelelő felkészültség és persze némi szerencse révén lehetőségem nyílt egy vagy akár több nagytestű hal megfogására is. Természetesen a túra alkalmával nem csupán a termetesebb halak megfogása volt a cél, igyekeztem kísérőmet is új élményekhez hozzásegíteni és átadni az eddig megszerzett tudást, tapasztalatokat.
Néhány mondat a szóban forgó vízterületről:
A 6 hektáros Bácsbokodi Felső-tavon a szabad vízfelület mintegy 4,5 hektár, ahol számos nagytestű ponty és amur él, emellett termetes ezüstkárászok is színesítik a halfaunát. Jelentős egyébként a csukaállomány is, igen szép élményekkel gazdagodhat az a horgász, aki célzottan horgászik rájuk, különösen az őszi időszakban gyakoriak a kapitális fogások.
Sajnos az utóbbi években a törpeharcsák megjelenése is egyre gyakoribbá vált, azonban a vezetőség megfeszített harcot vív a falánk kis ördögök felszámolása érdekében. Ha lassacskán is, de folyamatosan gyérül az állományuk. Dicséretes továbbá, hogy a Bácsbokodi Sporthorgász Egyesület döntése értelmében az 5 kg feletti ponty, illetve – 2018. évtől – már az 5 kg feletti amur is állományvédelmi oltalom alatt áll, elősegítve a nagytestű halak megóvását, ezzel is tovább növelve a horgászati élmények színvonalát. Az egyesület vezetőségi munkája példamutató, munkásságuk eredménye egyre inkább megmutatkozik többek közt a rendezett vízpart, kiépülő infrastruktúra, bővülő halállomány, illetve a halőrzés területén is. A halőri szolgálat munkatársai rendkívül segítőkészek, barátságosak, így szabályokat maradéktalanul betartó horgásznak nincs mitől tartania (azonban az azok ellen vétők súlyos szankciókra számíthatnak). A Felső-tavon kiemelt hangsúlyt fektetnek a halvédelemre, ezért az ehhez szükséges eszközök – így a nagyméretű pontymatrac vagy pontybölcső, sebfertőtlenítő, nagyméretű és sűrű szövésű merítőháló – használata kötelező. A nádfalak közt kialakított horgászhelyek maximálisan kiszolgálják a horgászok kényelmét. Minden álláson csónak áll rendelkezésünkre, amely kizárólag a nagytestű halak kíméletes fárasztáshoz vehető igénybe. A végszerelék behúzása, valamint az etetés csónakból nem végezhető, azonban a nagyobb távolságok eléréséhez az etetőhajó használata engedélyezett. A halakkal való szakszerű és kíméletes bánásmód közös érdekünk, hiszen a tóban csodálatosan szép példányok élnek, melyek közül több egyedi azonosító jellel is rendelkezik, így nyomon követhető állapotuk, illetve testsúlyuk változása is. Ha jelölt halat fogunk, igyekezzünk a vezetőség felé haladéktalanul jelezni a fogás pontos dátumát, a fogás körülményeit, a hal legnagyobb kerületét, és aktuális testsúlyát is.
A következő éjszakát már nem tudtam olyan nyugalomban átaludni, mint az előzőt, hiszen a halak is sokkal aktívabbak voltak. Tomi mélyen aludt a sátorban, míg én az éj leple alatt többször is a pontyokkal viaskodtam. Szerencsére egymagam is meg tudtam oldali a feladatot, bár a legelső éjszakai vendég fárasztása közben kissé megijedtem, hogy a merítő a parton maradt a nádfalnak támasztva. Tanakodtam, mit tegyek, de nem akartam felébreszteni Tomit az egyébként sem túl nagy hal miatt. Sikerült a botot kitámasztanom a stég deszkái között, majd az orsó fékjét szinte teljesen meglazítanom. Futólépésben, alig néhány másodperc alatt visszaértem a merítővel, és sikerült a halat beleterelnem. Gyors horogszabadítás, néhány felvétel, és engedtem is gyorsan vissza a vízbe.
Az októberi éjszaka párás, hűvös volt, alaposan fel kellett öltözni. Én az autó hátradöntött ülésén próbáltam elszenderegni, Tominak adtam a matracot és a dupla takarót. Hajnalban csakúgy, mint előző nap, gyors újrahúzás, csali frissítés következett. Reggel még sikerült két kapást elérnünk, melyből az egyik halunk lemaradt, a másikkal viszont sikerrel jártunk. Sajnos a technika ördöge alaposan megtréfált minket, hiszen az etetőhajó akkumulátora a két szerelék behúzása után vészesen lemerült, és a távvezérlőben lévő tölthető akkuk is lemerültek. Az egyre jobban megélénkülő, majd viharossá fokozódó szél is jelzésértékű volt számunka, mely egy kicsit kedvünket szegte. Egy ideig tanakodtunk, hogy mi legyen, végül úgy döntöttünk, hogy lassan összepakolunk és hazaindulunk, mert nem láttuk értelmét tovább maradni. Igazából a tervezett horgászatom maximálisan elérte a célját, hiszen csodás halakat fogtunk, szép élményekkel gazdagodtunk. Horgászhelyünket igyekeztem úgy elhagyni, ahogy a legközelebbi alkalommal látni szeretném, és az ide érkező horgászt is tiszta körülmények fogadják majd. Ezúton is köszönetet mondunk a Bácsbokodi Sporthorgász Egyesület vezetőségének, hogy lehetővé tette számunka a horgászatot. Remélem, hamarosan visszatérek!
Fotók, videó: Holler Imre, Lukács Tamás
