A tavalyi év során már sikerült két rövidebb túrát szerveznem egy Duna-ágra, mely nagyon magával ragadott. Úgy éreztem, sokszor vissza szeretnék még térni erre a varázslatos vízre, és ezúttal egy teljes hetet szántam az itt élő halak megismerésére. Ha kíváncsiak vagytok, hogy milyen élményekben volt részem, kattintsatok tovább és kiderül!
Hónapokkal a túra előtt már lázban égtem, ez volt az első hosszabb horgászatom ebben az évben. Barátaimmal kielemeztük a tavalyi horgászatokat és átnéztük együtt, hogy miken is kellene változtatni, hogy még sikeresebbek legyünk. Az előkészületek sarkalatos része volt a csalik megválasztása is, hiszen ez nem egy intenzíven telepített, hallal túlzsúfolt víz, hanem egy kagylókban és egyéb természetes táplálékban gazdag élőhely, ahol abszolút nincs rászorulva a hal a mi csalinkra.
A vasárnap délutáni érkezést követően nekiláttunk a tábor felépítésének, ami elég sok időt vett igénybe, ezért az utolsó bot sötétben már került a helyére. Nem is reménykedtünk kapásban, csak jó éjszakát kívántunk egymásnak és nyugovóra tértünk… volna. Kb. 20 perc elteltével sivítós kapásra kellett bevágnom, amit gyors csónakos fárasztás követett és szákban is volt a túra első hala, egy öt kilogrammos tőponty személyében! Örültem a gyors sikernek, biztató előjelnek gondoltam, és igazam is lett: reggelig további három pontyot fogtunk, a legnagyobb majdnem elérte a hét kilogrammot. Boldogan koccintottunk a gyors sikerre, majd szabadon engedtük a kifogott halakat. A nappal kapástalanul telt, erre fel voltunk készülve a tavalyi tapasztalatok alapján, ejtőzéssel múlattuk az időt. Késő délután frissítettünk a csalikon, majd a figyelmünk ismét a botok felé orientálódott, éreztük, lesz itt még hal.
Nem is várattak meg a halak túlzottan, mivel ahogy lebukott a nap szemben, az öreg tölgy mögött, már szólt is az egyik jelzőnk, aminek eredményeként egy újabb szépséges pontyot könyvelhettünk el.
A további napokban egy picit lassult a halfogás üteme, érezhetően nem táplálkoztak a halak - a kapástalanságot valószínűleg az apadó víz és az időjárás szeszélyessége okozta. De hét vége felé újból kezdett megélénkülni a víz, beindult a halfogás.
Csütörtök reggel ragyogó napsütésre ébredtünk. Gondoltam, egyik botomat újracsalizom. A friss csalival nem az etetésre, hanem egy vízben álló akácfa árnyékába helyeztem el a csalit arra gondolva, hogy ezzel sokat nem veszíthetek, hiszen úgysem volt még kapásunk a nappali órákban, meg ez a taktika már tavaly is működött kisebb, telepített pontyok esetében. Később pihengettünk, beszélgettünk a botok mögött, élveztük a napsütést… Amikor üveghangon sípolni kezdett a kapásjelzőm, azonnal ráemeltem, de fel sem tudtam emelni a botot függőlegesen, akkora erővel húzott a hal! Csónakba ugrottunk, fél perc alatt a hal fölé kerültem, ahol nem látszódott túl rózsásnak a helyzetem, mert a hal az akácfát megkerülve ugrott be a töklevelek közé. „Veszett ügy”, gondoltam magamban, „ezt nincs az a zsinór, ami kibírja”, ezért elkezdtem erőltetni. Ahogy kirúgta magát a hal a töklevelek közül, ledobtam a botot és a szákért nyúltam, mert tudtam, hogy itt most csak egy lehetőségem lesz. Társam a fa alá irányította a csónakot, én pedig gyorsan a hal alá toltam a merítő szákot. Diadalittasan üvöltöttem a levegőbe, majd következett a kötelező pacsi a fiúkkal. A hal egyszerűen fantasztikus volt, egészséges és hibátlan pikkelyes ponty. A csónakban kilencesre saccoltuk, de a méréssel még várni kellett, mivel a szerelékemet csak úgy tudtam kiszabadítani, hogy kiakasztottam a horgot a hal szájából és letekertem a zsinórt az akácfa törzséről. A mérleg kilenc és fél kilogrammnál állt meg, örömömet egyszerűen nem lehet szavakban önteni, erről a nagyon nehéz pályáról egy ilyen szép halat megfogni páratlan élmény! Egyértelmű volt számomra, hogy ezt a fogást a gyors helyzetfelismerésnek köszönhettem, különben biztosan elment volna.
Utolsó előtti éjszaka erős változások történtek az időjárásban, a napsütést felváltotta a borús ég és a viharos szél, mely félelmetes erővel tombolt felettünk, és a szemerkélő eső sem tűnt túl biztatónak. Ennek ellenére éjféltájt erőteljes húzós kapást kaptam, melynek hatására kizártam az időjárási tényezőt és azonnal csónakba szálltuk, ami a karbon bot tulajdonságait ismerve nem tűnt épeszű ötletnek! A hal a töklevelek között úszott nem is keveset, mire utolértük, de egy erőteljes ötperces fárasztást követően a merítőben végezte. A tőponty körülbelül nyolc kilogrammos lehetett, tehát nem feleslegesen kockáztattunk. Amikor a parton csaliztam újra, Tomi barátom botján óvatos kapás jelentkezett, amit nagyon gyorsan lereagáltunk: a botot még fel sem emelte, én már a csónakmotort kapcsoltam sebességbe. A hal azonban már messze volt, egyáltalán nem látszott biztosnak a megfogása, de szerencsére pont időben, egy hatalmas bedőlt fa előtt értük utol, még a töklevelek között úszott. Tomi azonnal ráfogott a dobra és satufékkel, a két és fél librás botot töréshatárig terhelve megfordította a halat, mely fél testével a víz felett úszott ki az akadálymentes területre, ahol gyorsan megszákoltam, mivel a villámlások egyre inkább közeledtek felénk. A hal szép, egészséges pikkelyes ponty volt, mely a maga 10,25 kg-os súlyával túránk legszebb fogása lett.
Az utolsó éjszaka kapás nélkül telt, de szerencsére ez volt az egyetlen ilyen éjszakánk, ami szerintem egy természetes Duna-ágon kimagasló eredménynek számít, mivel az összfogásunk megközelítette a 150 kilogrammot (!), és az átlagsúly is túllépte az 5 kilogrammot. És aminek az egész túrán a legjobban örültem, az a kapás-megfogás aránya volt, mivel csupán egyetlen halat vesztettem a hét folyamán, azt is a saját hibánkból (ezzel szemben tavaly tavasszal a kapások közel 60%-át elvesztettem). Szándékosan nem részleteztem sem a szereléket, sem a csalit, mivel úgy gondolom, megérdemel egy önálló írást ez a téma is, ezért a második részben ezzel fogok foglalkozni, ha kíváncsiak vagytok, hogyan és mivel horgászom akadóban, tartsatok velem akkor is!
Fontos: Biztosan sokatokat érdekel, hogy mi is lett a sorsa ennek a sok kifogott halnak. Mint írtam is, ez nem egy intenzíven telepített víz, ahol korlátozva van a halak elvihetősége, tehát a megfogott halakat elvihettük volna, ennek ellenére kivétel nélkül mindet szabadon engedtük, mivel szerintem nem csak ott fontos a C & R, ahol szabály kötelez, hanem az ilyen természetes vizeken is!
Írta: Haskó Tamás
