Egy balatoni hétvége horgászélményét szeretném megosztani, mely lehet, hogy a mindennapos történetek közé tartozik, de nekem annál sokkal több. Az első balatoni horgászatomtól eltelt 16 év után is nagy izgalommal készülök minden hétvégére, napra, amit ott tölthetek. Örülök, hogy része lehetek e csodálatos és hatalmas természetes víznek, amely gyönyörű, egészséges halakat nevel.
Június első hétvégéjén kora délután érkeztünk meg Balatonakalira. Már napok óta tartó derült idő után ezen a napon is szép napos időnk volt. Első utam - mint mindig - a vízpartra vezetett, hogy újra rácsodálkozzak e gyönyörű tóra. A szél éppen csak apró fodrokat ráncolt a vízfelszínre. A part szélében már megkezdődött a küszök ívása, könnyű táplálékot jelentve a siklóknak.
Legelőször lakhelyünket alakítottuk ki. Ezek után kezdhettem hozzá felszereléseim kipakolásához. Elsőként feleségemmel csónakomat tettük vízre, hogy az otthon előre megfőzött vegyes magmixet és néhány marék bojlit beszórhassam bójáim köré. Mire visszaértem, párom összeszerelte botjainkat, nekem már csak a csalizással kellett foglalkoznom.
Kétféle ízesítésű bojlival csaliztam. Az én szerelékeimre kagylósat, pároméra pedig fűszeres bojlikat fűztem. Két botra egy-egy szem 24 mm-est, a másik kettőre dupla 24 mm-est. Érkezésünk után másfél órával minden felszerelés a helyére került.
Izgalommal vártam, hogy mikor lesz az első kapás, de a délután csendes volt, a jelzők némák maradtak. Alkonyat előtt párom botjára ejtős kapással érkezett meg az első „jelentkező”. Néhány méter tekerés után lemaradt. Súlyából érzékelhető volt, hogy nem a kapitális méretű halakhoz tartozott.
A kora esti órák csendben teltek. A sötétség beálltával az árvaszúnyogok rajzása jellegzetes zúgó hanggal törte meg az éjszaka nyugalmát. Ekkor már nem lehetett tőlük a parton maradni. Visszahúzódva a sátorba, az ágyamon elnyújtózva hamar elszenderedtem. A kapásjelző hangja riasztott fel, mely folytonosan sípolt. Bódultan futottam ki botjaimhoz. Ekkorra a hal már megállt. Ráfeszítve erős ellenállást éreztem. Félve a hal elvesztésétől igyekeztem csónakba szállni, ugyanis zsinórjaim pár méterre futottak a strandjelző bója mellett. Hamar utolértem a halat, szerencsére a bójától távolodva úszott. Pár perces fárasztás után tudtam megszákolni a gyönyörű tükörpontyot, melynek a dupla 24-es kagylós bojli volt a vonzó. Mivel meg akartam mutatni családomnak, szákba tettem a reggeli fotózásig és mérlegelésig (akkoriban ez nem volt szabályellenes).
Újracsaliztam és visszadobtam. Ébresztőm megint a kapásjelző hangja volt, de a lakókocsiba reggeli fény szűrődött be. Már pihentebben igyekeztem botjaimhoz. Most a másik botomon volt a kapás, az egy szem 24 mm-esre. Ráemelve éreztem, hogy nem akkora, mint az éjszakai tükrös, de azért féltettem a bójától. Szerencsére ez is ellenkező irányba kezdett úszni. Világos lévén jobban tudtam követni a hal mozgását, így partról fárasztottam ki. Ez szintén egy tükörponty volt, de kisebb az éjszakainál. Ekkorra már családom is felébredt, így segíthettek a mérlegelésnél és a fotózásnál. Egyszerre tettem a halakat a matracra. Az éjszakai tükrös 10,30 kg volt, a reggeli pedig 4,80 kg.
Mivel a gyerekek is látták őket, hamar visszaengedhettem a pontyokat élőhelyükre. Gyors csalizás után ismét a helyén volt a végszerelékem. Közben feleségem már el kezdte készíteni a reggelit. Amíg elkészült, addig én a tegnap este megfőtt aprómaggal és néhány marék bojlival megszórtam a bója környékét.
7 óra körül járt az idő. Reggeli után a felszereléseimnek fenntartott sátorban kezdtem el pakolászni.
Csend volt, kapásjelzőim némák voltak. Ismét gyönyörű napsütéses időnek néztünk elébe. A szél éppen csak borzolta a vizet. A gyerekek unszolására én is beszálltam labdajátékukba. Jól szórakoztunk, gyorsan telt az idő. A játéktól kimerülve, lihegve ültem le a botjaim mellé. Pár perc elteltével kapásjelzőm csippanására lettem figyelmes. Mire felálltam, már a hal folyamatos húzására tartottam kezemben a botot. A bevágást ilyenkor feleslegesnek tartom, mert úgy gondolom, az ólom a fix szerelékkel már elvégezte a dolgát. Bevágással csak tágítanám a horog ütötte sebet.
A hal lassú, erőteljes húzásából ítélve ismét izgalmas fárasztásnak nézhettem elébe. Egyenletes, oldalazó mozgásába csak nagyon keveset tudtam belepumpálni, de azért átvettem az irányítást. A határozott fárasztás hatására néhány perc után megadta magát. Gyönyörű, hibátlan pikkelyzetű ponty volt. A mérleg 5,80 kg-ot mutatott. Már mehetett is vissza éltető elemébe.
Ismét pár óra csend következett. Az égen bárányfelhők törték meg a folytonos napsütést. Az időjárás-előrejelzés a délutáni órákra felhőszakadást ígért, de ennek még nyoma sem volt. A szél ugyan megélénkült és folyamatosan DNy- i irányból kezdett fújni.
Ebéd után az egész család kiült a partra. Jó így kémlelni a tó ezerszer változó arcát… A megélénkült szél hatására egyre több vitorlást láttunk a Balaton csodálatos vizén. Ez a csendélet nagy nyugalommal töltött el bennünket.
Kapásjelző hangja törte meg a némaságot. Párom felszerelésén ejtős kapással jelentkezett a következő hal. Óvatosan, lassan engedte le a swvingert. Néhányat tekerve az orsón még mindig nem volt meg a kontaktus a hallal, ezért azt hittük, nem akadt jól és lemaradt. Gyorsabb tempóra véve a tekerést hirtelen megrándult párom kezében a bot, mintha elakadt volna. De ez nem elakadás volt! Hirtelen visszabólintott a bot, a hal pedig már nem felénk úszva, hanem az ellenkező irányba kezdett kitörni. A féket finomítva megkezdődött a fárasztás. Az oldalazva úszó halat párom a partról kezdte el követni, feszes zsinórral pumpálva próbálta közelebb kényszeríteni. Jól tartotta magát a ponty, már nem akart a part felé úszni. Erőteljes kirohanásaitól párom megijedt, hogy elveszítjük. Az áttetsző vízben már kirajzolódott formája, sötét háta, aranysárga farokuszonya. Csodálatos tükörponty volt. Még két kisebb kirohanása volt, azután könnyen meg tudtuk szákolni.
Mérlegelés után a megtisztelő feladat rám várt, én engedhettem vissza a Balatonba.
Örömünket a meglepődés váltotta fel, mert az időjárás-előrejelzés beigazolódni látszott. A szél ereje viharossá fokozódott. A távolból egyre gyorsabban közeledő sötét felhőkből nagy viharra számíthattunk, ami nem ritka a Balatonon. Hamarosan a szürkeségben a túlpart is alig látszott.
A vihar első cseppjei ritka, buborékos eső formájában érkeztek meg hozzánk, majd ez egyre sűrűsödő, átláthatatlan zivatarrá fokozódott. Cuccainkat alig tudtuk összepakolni, hogy ne ázzanak el. Jó két órán át tartott, míg a kisebb megszakításokkal tarkított délutáni zivatarunk elvonult. A közben ÉNy-i irányra váltó szél elcsendesedett, majd gyönyörű szivárvány rajzolódott ki az égen, melynek látványa sok kempinglakót kicsalogatott a partra, hogy egy fotót készítsenek e fantasztikus természeti jelenségről.
A nap hátralévő részében nem volt több kapásunk. Az alkonyat eljöttével kivettük felszereléseinket, mert vacsorázni mentünk egy közeli étterembe. Kiruccanásunk kissé tovább tartott a tervezettnél, így az idő elhúzódásával és néhány korsó csapolt sör után - feleségem lebeszélésére hallgatva - már nem csaliztam újra szerelékeinket. A nap horgászélményeire gondolva elégedetten tértem nyugovóra.
A reggeli ébredés után már csak az én két botomat csaliztam fel a hátralévő pár órára. A délelőtt folyamán már csak egy kapásom volt, ami egy kiló körüli pontyot eredményezett. A horog az etetésen keresgélő hal állába akadt.
Hamar eltelt ez a hétvége, lassan pakolnom kellett. 10 óra elmúlt, és az indulást - a vasárnapi csúcsforgalom elkerülése miatt - 12 körüli időre beszéltük meg családommal.
Hazafelé úton, vezetés közben felidéztem a hétvége horgászélményeit. Elégedetten könyvelhettem el magamban, hogy szerencsések voltunk, mert a Balaton nem mindig adja ilyen könnyen gyönyörű aranyhasúit. Már a következő alkalomra gondoltam, és fel is tettem magamban a kérdést: „Mikor jöhetek vissza újra?”
Tóth István
