Peti barátommal 5-6 éve horgászunk, amikor csak tehetjük. Kedvelt helyünk a Keszthelyi-öbölben az Elektromos Sportkör horgásztanyája, itt találkoztunk Tomival és Tibivel, akik szintén jó párost alkotnak. Miután sokat horgászunk egy helyen, csak idő kérdése volt, hogy mikor szervezünk egy közös horgászatot a Balatonon. Négyünk „csatározásában” a halak húzták a rövidebbet, persze csak néhány fotó erejéig…
Nem volt könnyű úgy megszervezni ezt az egyhetes túrát, hogy mind a négyen egyszerre lehessünk a vízparton. Hárman (Peti, Tibi és jómagam) keszthelyiek, illetve Keszthely környékiek vagyunk, Tomi Szegeden lakik, de a strandszezon kezdetével gyakran jár ezen a környéken. Mivel mind a négyen dolgozunk, nehéz időpontot találni egy közös horgászathoz, így időben el kellett kezdenünk szervezni ezt a pecát. Június elejéig kellett várnunk, hogy ne csak mi, hanem a két stég is szabad legyen. A horgászat folyamán két stégre van szükségünk, hogy mind a négyen kényelmesen elférjünk a botjainkkal, és a fárasztás közben is hagyjunk helyet a halnak és magunknak is. Már május végén kijelöltük a meghorgászandó területet, mindkét stég elé egy-egy bóját helyeztünk el, egymástól kb. 40-45 méterre, így összesen egy 80 méteres sávot tudtunk meghorgászni. Figyelembe vettük az alacsony vízállást és a mederviszonyokat is. A két stég egymástól kb. 20 méterre helyezkedik el, köztük egy kis sziget, valamint egy nádas kiszögellés található. A stégek előtti kb. 80-100 méteres lapos köves, vándorkagylós rész kedvenc táplálkozási helye a balatoni pontyoknak. Hiszen tudjuk, hogy a vándorkagyló magas fehérjetartalma miatt kedvenc csemegéje bajuszos barátainknak. (Tisztában vagyunk a kagylók és a kövek okozta halvesztések veszélyével, de ezt kárpótolja a kapások gyakorisága.) Továbbhaladva ezt a részt lágy iszap követi, ahol megkerestük azt a szűk sávot, ahol az iszap alatt elég kemény, márgás mederanyag található. A lapos köves és márgás talaj határvonalára tettük le a bójáinkat. Az előző évek tapasztalatai alapján ez a rész adja a legtöbb halat, ezért bíztunk abban, hogy számos pontycsapatot sikerül majd ismét megállítani az etetésünkön, és közülük minél többet horogra is csalunk!
A szoktató etetést nyolc nappal a túra előtt kezdtük, kizárólag aprómaggal, hogy a keszegfélék „kifürödjék az etetést”. Az ilyenkor nagy mennyiségben megjelenő apróhalak folyamatos mozgásukkal egyrészt eltávolítják a lágy iszapréteget, másrészt felhívják a pontyok figyelmét a „táplálék-lelőhelyre”.
A harmadik naptól az aprómagos etetést elhagytuk, az etetést áztatott-főtt kukorica és halas pellet keverékével folytattuk. A szoktató etetés hatodik napjától a szemest minimálisra csökkentettük, ezután már túlnyomó részben bojlival és pellettel etettünk.
Petivel már vasárnap kora délután megérkeztünk a partra. Tibi és Tomi még dolgozott aznap, így amíg megérkeztek, mi Petivel kipakoltuk a felszerelést a vendégházba és berendeztük a déli stéget magunknak.
Az ember nem is gondolná, egy hétre mennyi kaja meg ital kell, ha mi négyen összejövünk. Az etetőanyagról meg a többi kellékről nem is beszélve! De hiába a pihenőház, ha vízparton vagyunk, nem szeretünk négy fal között lenni. Így felállítottuk a sátrunkat a horgászhely mögé.
Már a botjainkat raktuk össze, amikor megérkeztek Tibiék. Rövid idő alatt ők is kipakoltak, majd amíg Peti és Tomi csónakba ült, hogy beszórja az etetésre szánt bojlit és pelletet - amely a szoktató etetés során alkalmazottól eltérő arányú és csökkentett mennyiségű volt - Tibivel berendeztük az északi stéget is.
Megbeszéltük, hogy melyik stégen milyen csalival kezdünk. Mivel nem mindig jut idő saját kezűleg bojlit gyúrni, Tibiék egy megbízható ismerősükkel készíttették el a bojlijaikat, amihez saját receptjüket is megadták. Ezáltal továbbra is a már „bizonyított” csalival tudtak horgászni. Tomi egy szem 30-as májas és egy szem szilvás-heringes golyót tett fel. Tibi ugyanezek pop-up golyóval, illetve szivaccsal kikönnyített verziójával próbálkozott. Ezalatt nálunk Peti egy gyári 20-as epressel kezdett, másik horgán pedig ugyanezt Robin-Redes lebegő bojlival emelte ki, ami tavaly már bevált neki. Jómagam is szeretek új dolgokkal kísérletezni, ezért egy tesztelésre kapott 24-es oldódó halas bojlival és vele párhuzamosan annak fehér csokis pop-up változatával kezdtem.
Sokat horgászunk a Balatonon, így már volt időnk megpróbálni számos végszereléket. Ami nekünk a legjobban bevált erre a területre, az a 12-15 cm hosszúságú fonott horogelőke 4-es vagy 6-os méretű horoggal, természetesen bojli mérettől függően. A fonott horogelőkét 70-100 cm leadcore követi. A rengeteg kagyló és lapos kő miatt legalább 20-25 méter hosszú kagylóálló monofil előtétet kell használnunk 32-35-ös főzsinórral.
Mivel a Balatonon tilos a behordás, csak az etetést végezzük csónakból. Végszerelékeinket melles csizmában a távolság feléig besétálva dobással juttatjuk az etetés környékére. Este 8 lehetett, mire minden szerelék a helyére került. Fél óra sem telt el, amikor először pittyent a jelzőm. A 24-es oldódó hamar bebizonyította gyors működőképességét. Eléggé könnyen „húztam kifele a szereléket”, már-már azt hittem, hogy lemaradt a hal, de amint a part közelébe ért, kiderült, hogy azért van rajta valaki. Egy keszeg volt az áldozat.
3/4 10-kor aztán egy füstölős kapással végre igazán kezdetét vette a túra. Egy közel 4 kg-os tükrös volt Tomi szilvás-heringes csalijának első áldozata. A mi stégünk sem maradt esemény nélkül, 1-2 perc elteltével a tesztelésre kapott bojli ismét becsapott egy halat. Egy 3,5-es pikkelyes akadt a horogra. Rövid gyönyörködés után már mentek is vissza a vízbe a bajuszosok.
Ezután ütemesen, kb. fél-háromnegyed óránként érkeztek a hasonló súlyú pontyok, úgy tűnik egy elég éhes csapatot sikerült ráállítani az etetésekre, nem válogattak a csalik között. Mire a nap felkelt, már 17 halnál jártunk! Óriási kezdés, mi lesz még itt!
Napközben hagytak minket pihenni, egy mozdítás nem sok, annyi sem történt. Estére megváltozott az idő, az erősödő északi szél egyre nagyobb hullámokat korbácsolt.
Az etetés szélétől kb. 15 méterre tudtuk csak bejuttatni a csalijainkat. Az időjárás-változás azonban a halak étvágyát is csillapította. Már éjjel 2 lehetett, amikor Tibi jelzője egyre gyorsabb ütemben kezdett csipogni. A bot karikába hajlott, az orsóról pedig szép lassan fogyott a zsinór. A hal meg-megállt, szinte leült a fenékre. Fütyült a szél a gyűrűk között, fél méternél is nagyobb hullámok csapódtak a stég lábának, csónakkal vízre szállni öngyilkosság lett volna. Úgy 40 perc után egy kagyló véget vetett a küzdelemnek. A hal ereje, viselkedése és hogy a májas bojlit vette fel, harcsára engedett következtetni, szép fogás lehetett volna. Tomi, látva Tibi elkeseredettségét, átengedte neki a következő halat az északi stégről. Félóra múlva Tibi egy 16 kg-os tükröst mérlegelt, ami Tominak egyéni rekordot jelentett volna.
Hajnali fél ötötkor arra ébredtem, hogy Peti kiugrik a sátorból. Vitte magával az egyik támasztóelemet is, ezzel megnehezítve az én kijutásomat… Mire visszaállítottam a sátrat eredeti állapotába, hangosan mormogva jött vissza. A 3 kg-os pikkelyes fotó nélkül ment vissza, és Peti még csak újra se tudott dobni ebben a viharban. Megjegyzem, én sem mertem volna besétálni a vízbe horgászbottal a villámok közé. Alighogy lefeküdtünk, máris újra pittyent a jelző, Peti ismét gyorsabb volt nálam, de legalább a sátrat nem vitte el. Ezúttal egy 6,5-es tükröst sikerült szákolnia az általam bevetett készséggel. Mint ahogy az előző szereléket, ezt sem dobtuk újra. Napközben a szél szerencsére alábbhagyott, és a nap is kisütött, így beetethettünk, és újradobtuk a szerelékeinket.
Közben megérkezett Sanyi barátunk is, hogy megnézze, miről marad le. Ő motoros találkozóra ment inkább Alsóörsre azon a héten. Tudtunk neki mesélni és fényképeket mutatni a fogásainkról. Az élménybeszámolót egy süvítős kapás szakította félbe, amit Tibi állított meg. Tomi melles csizmát húzott, mert a hal mozgása alapján komolyabb példányra számíthattunk. Egy 11,5-es gyönyörű nyurga volt a jelentkező. Sanyi csak bámult! Látszott rajta, hogy ő is végigpecázná velünk a hetet… A visszaengedést követően eltelt 2-3 óra, és semmi nem történt, de ez a nappali melegben a Balatonon nem meglepő. Bár nappal is lehet halat fogni, össze sem lehet hasonlítani az éjszakával. Folyamatosan változtattuk a csalik méretét, felkínálási módját, előkehosszokat, csalit - én egy kagylós golyót próbáltam ki, illetve ugyanezt pop-uppal kiemelve. Azonban késő délutánig aznap bármit változathattunk, mozdításunk sem volt. Az esti újradobásnál már az etetések más pontjait horgásztuk meg, ami végül sikerre vezetett.
Még csak a hagymát pirítottuk, amikor Petinél végre megtört a jég. Egy szép, egészséges 5-ös nyurga indította el az estét. Rövidesen aztán az északi stégen szákolhattak Tibiék. Épphogy elkészült a pörkölt, amikor Tomi füstölős kapáshoz sprintelt. Tibivel beugrottak a csónakba, jó halnak tűnt. Komótosan körözött a víz alatt, nem rázta a fejét. Hamar fölé értek, hiszen az etetések közel vannak a parthoz, de még jó néhány percbe beletelt, mire a víz tetejére tudta kényszeríteni ellenfelét. A hatalmas tükrös többször megfordult a csónak körül, mire meg tudták szákolni. Bő negyedóra múlva Tomi végre csúcsot döntött, 16 kg 46 dkg.
Aznap még néhány 4-8 kg közötti ponty tett villámlátogatást nálunk, de újabb 10 fölötti már nem jött. Ezt a napot is rendkívül pozitívan zártuk, kitartó próbálkozással sikerült megtörni a kapástalanságot.
A nádban sem voltak aktívak a halak, így pár óra múlva inkább visszatértünk a partra. A nap további része nyugalmasan telt, pihenni is tudtunk. Este fél 10 lehetett, amikor ismét megtört a csend. Peti, mint akit puskából lőttek ki, úgy ért oda a botokhoz. „Jó hal!”, kiabált át Tomiéknak.
Mire odaértem a szákkal Petihez, a hal már a part közelében volt. Peti épp nem lépte át a bűvös 10-est! Néhány deka hiányzott csak.
Sebaj, egyéni rekordja így is megdőlt! Így most már csak nekem nem sikerült megdönteni az egyéni rekordomat. A fényképek elkészültek, a szerelék is ment vissza a helyére, irány vissza a sátorba. Azon az éjszakán még fogtunk 9 db 5-6 kg körüli halat.
Az esővel kísért viharos északi szél ébresztett minket hajnalban. Nem csak a fehérhalak ellen jó a főzött bojli, ilyenkor is jó szolgálatot tesz. Délben újradobtunk, de a délután ismét kapástalanul telt. Estére a szél is csillapodott, így legalább a szokásos esti etetést nem kellett kihagynunk. A fél 10-es kapási időszak ismét beindult. Amint megemeltem a botot, éreztem, hogy ez az én halam!
A hal elkezdett a sziget felé, a nádas irányába úszni. Kicsit megijedtem, hogy ha túl sekély vízbe vagy a nádasba ér, akkor lemarad, de Peti magabiztosan szákolta a halat! Amikor megpróbálta kiemelni a szákot, majdnem beleesett a vízbe. Ekkor már „kiült a vigyor” az arcomra.
„Megérdemelted!”, mondták a többiek egyöntetűen. Aznap éjjel ismét a már standardnak mondható halak kerültek szákjainkba, ahogy a túra hátralévő részében sem történt másképp.
Összességében elmondhatjuk, hogy eredményesen zártuk a hetet, a több száz kg fogott hal javarésze a 3-7 kg súly között mozgott, tehát elég jól sikerült a szelektálás. (A helyi horgászok rengeteg 1,5-2 kg-os pontyot fognak). Megfigyeltük, hogy ebben az egyedsúlyban milyen népszerűek az édesebb bojlik, míg a 10+ képviselőit kizárólag a büdösebb ízek csábították el. Az időjárás negatív változása pedig szintén nagyobb halakat hozott. Az erre a hétre érvényes képlet tehát: jó idő, szélcsendesebb időszak + éjszaka + édesebb ízvilág = sok kapás a 3-7 kg tartományból; míg viharos szél éjszaka + büdös csali = kevesebb, de testesebb hal. Többször horgásztunk itt azóta, de ez a képlet kizárólag ősszel működött legközelebb. Hogy a nyár közepén, kánikulában mi volt a nyerő stratégia, arról majd legközelebb…
Szűcs József
