Szenzáció! Röviden így tudnám jellemezni a 2010-es esztendőt. Egy olyan fantasztikus év után, mint amilyen a tavalyi volt, az sem érdekelne (na jó, ha a lehetőség adódna, természetesen élnék vele), ha tavaszig már vízpartot sem látnék. Azonban a sors olykor csodákra képes: Sokszor akkor érik a horgászt a legnagyobb meglepetések, amikor a legkevésbé sem számítana rá! Mi is csak egy kis kikapcsolódást, pihenést terveztünk a szezon vége felé, azonban a forgatókönyvet odafenn egészen másképp írták meg. Ha tudni szeretnétek, pontosan mit is takarnak e gondolatok, csupán egyetlen klikkeléssel választ is kaphattok a kérdésre!
Az egész történet kezdődhetne akár egy időutazással, avagy időrendi áttekintéssel is, hiszen az előzmények minden jól sikerült horgásztúra ismertetésénél nagyon fontosak! Már lassan három éve történt (természetesen a Haldorádó Fórumának köszönhetően), mikor először váltottunk szót a pazar humorérzékkel rendelkező szegedi „Kőműves Kelemennel”, Härter Mihállyal, alias „Misó”-val. Szerveztünk anno közös pecákat, melyek hangulatát szerintem senkinek nem kell bemutatnom, emellett sokat köszönhetek neki, mivel (a pontyhorgászatban) az alapok egy részét is egykor általa sikerült megértenem. Aztán az évek múlásával mindketten külön utakon járva fejlesztgettük kedvenc módszerünkben a különböző technikai alternatívákat. Számos helyen próbáltunk szerencsét a favorit metódusunkkal, néha összefutottunk egy-egy röpke beszélgetés erejéig, de istenigazából 2008. június eleje, vagyis Domoszló óta nem volt időnk egyetlen közös horgászatot sem szervezni. Ez többnyire az elfoglaltságainknak volt „köszönhető”, ha meg véletlen horgászni is volt időnk, akkor mindig éppen máshol próbáltuk becserkészni a nagytestű uszonyosokat. Mindezek tetejében még két eltérő horgászcikk forgalmazó cég embereként kezdtünk el különböző termékeket tesztelni - még egy plusz ok a baráti pecák hanyagolásához.
Ennek ellenére - miután nem konkurensként, hanem régi jó barátként tekintünk egymásra - 2010 novemberében (persze most is csak a véletlenek közreműködésével :)) sikerült időpontot egyeztetnünk egy 48 órás izsáki horgásztúra formájában.
19-én, egy pénteki napon vágtunk bele a fagyoskodós, de az adott körülmények miatt mégis nagy reményeket keltő horgászatba. A naptárra tekintve túl nagy csodákat nem vártunk a víztől, ezért inkább amolyan évzáró jellegű, szezonális tapasztalat-kitárgyalós túrának indult az egész, legalábbis eleinte.
Itt tennék most egy kis kitérőt és felvázolnám a helyzetet, hogy mit értettem a bevezetőben megfogalmazott, sorsra kihegyezett gondolatok alatt. Misó mindamellett, hogy 2010-től egy számára teljesen új lehetőségeket kínáló horgászcikk gyártó cégnél találta meg a számításait, 4 év után újból egyéni rekordot döntött (Püspökmolnári, 17,6 kg), szülővárosában horogra csalt egy olyan halat, amely egy egyesületi tavon igazi értéknek számít (Vésztő, 16,6 kg), emellett egy Rinyaszentkirályon megrendezett pontyfogó versenyen első helyezést értek el csapattársával. Mondanom sem kell, ez igencsak szép teljesítmény egyetlen szezon alatt!
Ami engem illet, a 2010-es esztendőben 3 halfajból döntöttem egyéni rekordot a túra első napjáig (ponty, csuka, compó), emellett még számos említésre méltó eseményt élhettem át, melyekkel most nem untatnám a tisztelt olvasókat. Viszont azt kiemelném, hogy amikor augusztusban megfogtam az egyéni rekordomat jelentő tőpontyot (Scooby, 16 kg), örömömben kijelentettem, hogy „az sem tudna ezek után érdekelni, ha nem fognék már egyetlen halat sem az idén”… Erre másnap egy újabb 10 feletti tükrössel ajándékozott meg a tó, ami fajtán belül szintén egyéni rekordomnak minősült.
Misó viszont pont fordítva volt ezzel: Az eddigi összes kifogott nagy pontya tükrös volt, igazán nagytestű pikkelyessel még sikerült összefutnia.
És itt kerül képbe a sors! Minimum 3, ha nem 5 olyan rizikófaktora volt a hűbele-bummbele módon megszervezett túránknak, amelyből ha csak egy érvényesül, már lőttek is az egésznek!
Miről is beszélek itt tulajdonképpen?! 2010. 11. 20. hajnali 5 óra. Misó Delkimje oly eszeveszett módon kezdett el zenélni, hogy én is felébredtem. :) Maga a kapás egyébként nem volt annyira heves, csak a szélcsendre való tekintettel állított a jelző érzékenységén a koma. Megkezdődött túránk első(!) halának fárasztása. Miután megkérdeztem Misótól, hogy mi tetszett meg az érdeklődőnek, a válaszul kapott „hóember”-re már szinte tudatosult bennem egy lehetséges nagy hal látványa. Körülbelül 6-7 perc fárasztás után érkezett el a merítés pillanata, nem is haboztam, odabiggyesztettem a hal alá a merítő fejet. „Dani! Még a fél hal kilóg a merítőből”, közölte Misó. Ekkor döbbentünk meg (szerintem mindketten :)) először, hiszen a gyönyörű jószág feje már hozzáért a merítő nyél toldásához. Megemeltem a „rendszert”, mondván magamban, hogy „Nem létezik, hogy ne férjen bele!”… ekkor a hatalmas halnyálkás test lassan, de biztosan becsúszott a szövések (időleges) rabságába.
A második meglepetés: Kiemelés a vízből. „Rotty, rotty, rotty…” Ilyen hangok érkeztek folyamatosan a hálóból, a terhelés hatására. „Te jó ég, ebbe valami fél tégla is került?! :))”
Mihelyt elterült a matracon a hatalmas szörnyeteg, már közöltem is Misóval, hogy az új tőponty rekordja ezennel meg is lenne.
A harmadik meglepetés: A mérlegelés. Első megemelésre 19 kg fölé szökött a mérleg digitális kijelzője, ekkor a komában szerintem megállt egy pillanatra az ütő. :)
Majd hangos őrjöngéssel és az egész tóparti gárda felriasztásával híreszteltük, hogy egy új egyéni, valamint tórekord fogás született. Ezután következett a végső (halőri) hitelesítés Misi jóvoltából. 18,32 kg! „Misó koma, megcsináltad! Kifogtad a halat, amelyre már oly régóta vártál! Hatalmas gratuláció!”
Most megkérném a tisztelt olvasókat, hogy „tekerjék vissza” a képzeletbeli filmszalagot az olvasottak alapján! Így mindenki átérezheti az egész történet mikéntjét, és arra is rádöbbenhet, hogy olykor mekkora szerep jut kedvenc időtöltésünkben a sorsnak! :-)
A hal napkeltéig pontyzsákba került, hogy később ideális feltételek között készíthessünk róla felvételeket.
Néhány szóban az etetési és csalizási technikáinkról.
Az alapozást mindketten parittyával, illetve Method Mix segítségével alakítottuk ki, melyre dobócsöves ráetetést alkalmaztunk a különböző csodagolyókból. Ami a csalétkeket illeti:
Misó mindhárom készségével különböző csalikat erőltetett, így a bal oldali felszerelésén hóember, a középsőn egy szem lebegő, a jobbosán pedig egy szem süllyedő bojli került bevetésre. Ezek többnyire édes jellegűek voltak, de egy fűszeres ízt is próbára tett. Horogelőkének minden esetben 15 librás bevonatos zsinórt használt, melyen egy Mouthsnaggerrel ellátott Arma Point SSBP nevű kampót rögzített.
Ezzel ellentétben jómagam csak süllyedő golyókkal próbálkoztam, melyekből az egyik gyári (főzött) Squides, valamint két saját és egy jelenleg tesztelés alatt álló Monster Crab - Liver jellegű oldódó golyó volt. Az előkékkel túlságosan nem variáltam, mindhárom esetben a számomra sokat bizonyított teflonos, A1-es Gamakatsut (8-as méretben) rögzítettem a Kryston Super Nova nevezetű előkezsinórjával, illetve zsugorcsöves megoldással.
A második napon a folytatásban is kitartó, szokatlanul enyhe idő eredményeként elhatároztam, hogy a bal oldali felszerelésemmel egy partközeli szakaszt fogok erőltetni egy büdös ízzel, ami történetesen az óriás rákos - májas oldódó bojli lett, melyet PVA csomaggal ellátva repítettem be a kiszemelt helyre. A nem sokkal később megérkező - első - pontyomat is ennek köszönhettem, igaz, nem volt nagy (4,5 kg), de novemberben már ennek is tud örülni az ember.
A délelőtt ezek után csendesen telt mindkettőnknél, sőt a délután első fele is, így volt időnk bőven kitárgyalni az idei tapasztalatainkat, valamint az átélt, humoros jellegű eseményeket, melyekből a horgászok döntő többsége lefogadnám, hogy könyvet tudna írni!
Késő délután lehetett, amikor a saját mangós-kenderes jellegű, oldódó bojlival csalizott felszerelésem kapásjelzőjét hirtelen valaki sebtében beejtette. Nem nagyon vártam az érdeklődés esetleges „komolyodására”, tekertem is utána, nosza, hajrá! Éreztem, hogy megcsíptem az elkövetőt, aki azonban meglehetősen gyenge ellenállást tanúsított, így eleinte egy poronty méretű pontyra számítottam. Azonban igencsak nagy csodálkozást váltott ki mindkettőnkből, hogy a kifogott hal bizony nem más, mint egy hatalmas ezüstkárász. Mérlegelés: 1,35 kg! Alig hittem el! Immár az évi negyedik fajon belüli rekorddöntésemet könyvelhettem el.
A folytatásban egyszer csak azt vettük észre, hogy hirtelen ránk sötétedett. Hiába, no, a téli időszámítás sajnos már csak ilyen…
Az est első felében szinte papírformának megfelelő csend volt, majd 11 órától (természetesen, hogy az ember véletlen se aludjon nyugodtan az utolsó éjszakán, de hát ez legyen a legnagyobb problémánk :)) kezdődött az őrület! Kapás a balos botomon. Sikeres fárasztás, szákolás, kint van, kb. 5 és fél kg-os lehet. Pontyzsákba vele, cájg vissza a helyére, majd pucolás vissza a sátorba aludni! Éppen, hogy csak elterülök az ágyon, ismét szól az adóvevőm! Ezúttal a középső cájgot találta meg, a tettes, kb. 3,5-4 kg-os lehetett, zsákba került ő is. Ekkor már tudtam, hogy ebből lesz minden, csak tartós alvás nem. :) A folytatásban, hajnali 1-kor ismét a bal oldali botom… Az elkövető ezúttal egy gyönyörű szép mintázatú, spanyolpikkelyes potyesz volt a szokásos mérettartományból. Nem tagadom, kiváló szórakozást nyújtott számomra ez a röpke két óra, de a mérleg lassan kezdett a fáradtság oldalára billenni. :) A nyugodt szunyókálási tervnek Misó menetrendszerinti 5 órai kapása vetett véget, na, ekkor határoztuk el, hogy az alvást majd inkább otthonra hagyjuk! :))
Nála is a balos felszerelés érvényesült ismételten, csak ezúttal az újabb érdeklődő nagysága szemlátomást megegyezett az általam kifogottakéval. Mivel a gyorsan repülő idő „jóvoltából” a továbbiakban már nem volt több kapásunk, túránk befejező stádiumát jelző napkelte és a vele együtt járó pakolás után, 10 órakor már a hazafelé vezető útra indultunk. De összességében így is kiválót szórakoztunk, soha rosszabbat!
Ezek után nem maradt más hátra, mint az összegzés:
A 48 órás horgászat alatt összesen 8 kapásunk volt, ebből 7 halat sikerült kifognunk.
Ebből kettő példány, és ezzel együtt a túra legnagyobb hala (Casper, 18,32 kg) Misó koma érdeme. Mindkét halat a balos felszerelésén felkínált hóemberes csalikombinációval sikerült kifognia, ami pedig ennél is érdekesebb, hogy mindkét uszonyos pontosan hajnali 5 órakor (szombat 1, vasárnap 1) vette fel az általa bevetett, fogós horogravaló(ka)t.
A maradék öt halat nekem sikerült szákba terelnem, bár kapitális egyed nem volt köztük, így is kiváló lehetőséget biztosítottak egy leendő, forgalomba kerülő bojli fogósságának teszteléséhez, hiszen hárman is a Monster Crab - Livert-t választották, a hideg víz ellenére is! A maradék egy példány a gyári Squides bojlit díjazta, míg a termetes ezüstkárászt a saját mangós-kenderes oldódó bojlimmal csaltam lépre.
Kiváló, évzáró jellegű horgászat volt mindkettőnk számára, kívánunk mindenkinek hasonló, szép eredményeket, élményeket!
Végezetül, ha kellőképpen furdalna benneteket a kíváncsiság, tekintsétek meg a Misó által kifogott új egyéni és tórekord halról készített felvételeket. :)
Írta: Jávorka Dániel (jdcm333)
Fotók: Misó, „Táti”, Dani
