A nagy, kék bányató gyönyörű lakói, ahogy sok más horgásznak már, úgy nekem is felkeltették a figyelmemet. Hosszú ideje tervezgettem, hogy végre kipróbálom magam az általam megszokott vizektől merően eltérő jellegű Gyékényesen. Évek teltek el, és végre most télen lehetőségem nyílt rá, hogy a karácsony utáni egy hetet lent tölthessem e legendás tó partján. Féltem tőle, hogy túl nagy kihívást vállaltam, hiszen Gyékényes egy alapból embert próbáló terep, én pedig pont a tél közepette érkeztem a partjára, amikor mint mindenhol, itt is fokozottan nehéz kapásra bírni a pontyokat… A félelmem be is igazolódott, hihetetlen megpróbáltatások elé állított ez a gyönyörű tó, de nem adtam fel, és a végére kifizetődött a kitartásom.
Óriási mélységek, kristálytiszta víz, változékony mederalakulatok, hol óriási púpok, hol mély gödrök… Csak pár dolog azok közül, amik nekem újdonságot jelentettek. Nem is gondoltam rá, hogy egyedül vágok neki egy ilyen túrának. Nem volt kérdés, hogy Marci barátomat invitálom meg először, aki szokásához híven boldogan bólintott rá a közös horgászat tervére. Marcival a Kis-Balaton partján futottam össze. Sokat mesélt Gyékényesről, hiszen ő már számtalan gyönyörű halat fogott ebből a bányatóból. Neki akkor még a kis-balatoni horgászat volt szokatlan. Most fordult a kocka… :)
Mivel Marci szép eredményeket ért el már itt, sok mindenben rá hallgattam a tervek összerakásakor. Jóval a túra kezdete előtt megkerestük a legbiztatóbb helyeket, amelyeket Marci a túra előtti napon meg is bójázott. Így karácsony utolsó napján már előre megjelölt és leetetett helyekre tudtuk behúzni a szerelékeinket.
Fejenként 3 helyet jelöltünk ki. Én kettőre 24 mm-es Kókusz-Tigrismogyorós bojlit etettem, egyre pedig Big Fish-t. Reméltem, hogy legalább az egyik hely működni fog.
Teltek a napok, suhantak az éjszakák, viszont egyikünk a jelzője sem szólalt meg. Eleinte bizakodók voltunk, úgy gondoltuk, hogy pár nap kapástalanság simán belefér, és reménykedve vártuk, hogy megérkezzen az első kapás.
Egy erős melegfront érkezett, eleinte esővel, de ez sem mozgatta meg a halakat.
Miután minden próbálkozás kudarcba fulladt, és a radaron sem láttam egyetlen halat sem, az év utolsó napján úgy döntöttem, hogy teszek egy merész lépést. Az egyik botommal elengedtem az etetéseket és csónakba szállva átvizsgáltam az előttünk lévő vízterületet. Végül a túlpart előtti törésben, 13 méter mélyen találtam egy vastag iszapos részt, ahol még halat is láttam. Volt nálam egy kevés Spicy Red Liver bojli, amelyből egy keveset beetettem ide, valamint egy szemet körülbelül 20 mm-esre faragva fűztem fel a hajszálelőkémre és helyeztem el az iszapon.
Utolsó éjszaka előtt, bevallom, már nem nagyon hittem benne, hogy van esélyem kapásra. Több mint 150 néma óra után semmit sem remélve hajtottam fejem álomra, amiből hajnalban a jelzőm sípolása keltett fel. Igazán különös érzés volt, hiába voltam ébren, nehéz volt elhinnem, hogy nem álmodom :D Leírhatatlan volt a reggeli világosodás óráiban ennyi idő után végre halra menni a csónakkal. A tiszta vízben küzdő hal látványa sem volt utolsó, csodálatos volt a fárasztás minden perce. Még a partra érve is alig tudtam elhinni, hogy sikerült megfognom végre az első gyékényesi halamat ennyi küzdelem után. Ennél talán a nem sokkal rá következő újabb kapás volt még hihetetlenebb. Egy izgalmas fárasztás után a második jelentkező is a merítőmben landolt. Mindkettő halat az újonnan felfedezett és szintén reménytelennek gondolt hely adta, ahol közel 48 órát pihent a faragott Spicy Red Liver bojlim.
Nem bánom, hogy első gyékényesi túrám alkalmával nem sikerült nagy halat fognom, így legalább még nagyobb lendülettel tervezem a revánsot, amikor célba veszem majd a tó méltán híres, igazán nagy lakóit.
Írta: Fehér Boga Pál
Képek: Bocskai Marcell, Fehér Boga Pál
